Oroszország;Ukrajna;külföldi lapok;ukrán válság;

2014-04-15 17:06:00

"Leírják" az ukránokat

Két harckocsit zsákmányoltak könnyűszerrel az ukrán hadseregtől a kelet-ukrajnai szakadárok - jelentette kedden a Regnum orosz hírportál.

A Moszkva-barát tüntetők gépkocsikkal állták el két T-64-es útját, illetve fegyvertelen helybéliek vették körül őket. A harckocsikat irányító katonák rövid szóváltásba keveredtek a Kijev-ellenes tüntetőkkel, majd otthagyták a tankokat, amelyek így a Regnum által "Délkeleti Hadseregnek" nevezett csoport fegyvereseihez kerültek, akik pedig a Donyeck megyei krasznoarmejszki járásba távoztak a harcjárművekkel.

A Regnum az esettel kapcsolatban megjegyzi, hogy az ukrán katonák harci szelleme és felkészültsége nagyon gyatra: csupán néhány nap leforgása alatt gyakorta fegyvertelen Moszva-barát tüntetőknek sikerült eltulajdonítaniuk nagy mennyiségű lőfegyvert, illetve egy Igla típusú tüzérségi ütegeket szállító teherautót is zsákmányoltak tőlük.

A BBC helyszíni jelentése szerint közben a kelet-ukrajnai Szlovjanszkban az Oroszország-barát szakadárok bejelentették: készek visszaverni az ukrán katonák bármilyen támadását.

"A városunk ismeretlen fegyveresekkel van körülvéve" - mondta az Interfax hírügynökségnek egyik koordinátoruk, Mikolaj. A férfi nem zárta ki, hogy hamarosan kezdetét veszi a város ostroma.

Olekszandr Turcsinov ukrán ügyvezető államfő bejelentette, hogy a parlament szerdán a kelet-ukrajnai helyzetnek szentelt zárt ülésén hallgatja meg a fegyveres szervezetek vezetőinek és az illetékes minisztereknek a beszámolóját "a nemzetbiztonsági helyzetről és az alkotmányos rend védelméről".

Moszkva szadizmussal kínozza Kijevet

Egyre inkább úgy látszik, hogy Kijev nem tud tovább ellenállni, és elveszíti az ellenőrzést a helyzet felett - írta a Neatkariga Rita Avize című lett konzervatív napilap az ukrajnai válságról.

Mindenekelőtt a vérontás kialakulásától tartanak, amelyet aztán Oroszország ürügyként használhat fel egy invázióhoz. Annak érdekében, hogy egy ilyen vérontást elkerüljenek, a kijevi központi hatalom kész arra, hogy még több békát lenyeljen és saját magát, illetve az egész államot még inkább megalázza. Éppen ez az, amit Oroszország el akar érni: hogy Ukrajna vezetői erőtlenségük miatt megalázkodjanak előtte. Moszkva nyilvánvaló szadizmussal kínozza Kijevet. (...) Úgy tűnik, az a terv, hogy Ukrajna önbecsülését hosszú időre lerombolják - fogalmazott a rigai újság.

A bolgár Kapital Daily című lap szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök stratégiája nyilvánvalóan az, hogy a feszültség fokozásával mindent megtegyen a május 25-re kiírt ukrajnai elnökválasztás aláásása érdekében. Ha a választás megtartását nem is sikerül megakadályoznia, abban azért bízhat, hogy az új államfő megválasztása nem lesz legitim, mivel a szavazást nem normális körülmények között tartják.

A német Frankfurter Allgemeine Zeitung azt emelte ki, hogy Oroszország nemcsak azonosító nélküli katonákkal vívja hivatalos hadüzenet nélküli háborúját Ukrajna ellen, hanem a gázárak drasztikus emelésével is. Aki még mindig úgy gondolja, hogy a Kreml a gázexportot nem használja politikai célokra, annak csak össze kell hasonlítani a Dnyeszteren túli területre, illetve az Ukrajnába szállított gázra kiszabott árakat. Moszkva háborús célja világos: Ukrajnát mind politikai, mind gazdasági téren meg akarja nyomorítani.

Az Európai Unió és a NATO a jelek szerint nem tudja, hogyan reagáljon az ukrajnai fejleményekre - írta a madridi El País. Két lehetőségük van: vagy a háttérbe húzódnak, vagy szembeszállnak Moszkvával, felvállalva az ezzel járó hátrányokat. Most ki kell derülnie, hogy azok az államok, amelyek üdvözölték a válságot elindító kijevi tüntetéseket, készek-e viselni az esetleges terheket, vagy pedig szabad kezet adnak Oroszországnak. Ez utóbbi esetben Európa újfent megmutatná, milyen jelentéktelen szerepet tölt be a világpolitikában.