Bajnai;Együtt-PM;EP-lista;

2014-04-17 15:19:00

Bajnai vezeti az Együtt-PM listáját

Bajnai Gordon vezeti az Együtt-PM európai parlamenti (EP-) listáját. A választási szövetség vezetője csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón elmondta, azért vezeti a listát, mert ezzel is jelezni szeretnék, hogy számukra az európai politika belpolitikát is jelent.

Bajnai Gordon vezeti az Együtt-PM európai parlamenti (EP-) listáját. A választási szövetség vezetője csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón elmondta, azért vezeti a listát, mert ezzel is jelezni szeretnék, hogy számukra az európai politika belpolitikát is jelent.

A volt kormányfő megerősítette, hogy nem fog EP-képviselőként dolgozni. A listán másodikként, de valójában "első számú kijutóként" Jávor Benedek, az Együtt-PM és a Párbeszéd Magyarországért társelnöke szerepel - közölte Bajnai Gordon.

Felsorolta a 34 névből álló lista további, az első tízben szereplő tagjait is, ők: Szelényi Zsuzsanna, az Együtt-PM elnökségi tagja, Krasztev Péter, a pozsonyi Magyar Kulturális Intézet volt vezetője, Balázs Péter egykori külügyminiszter, Dorosz Dávid, a Párbeszéd Magyarországért politikusa, Benedek Márton, az Együtt alapítója, Daróczi Gábor, a Romaveritas igazgatója, Herman Zita szociológus és Hajdu Nóra a választási szövetség külpolitikai szakértője.

Az Együtt-PM legalább két, de inkább három képviselőt szeretne kijuttatni az Európai Parlamentbe – mondta kérdésre válaszolva Bajnai Gordon.

Az EP választások tétje, hogy kik és hogyan képviselik a magyar érdeket Európában, hová tartoznak a magyarok – hangsúlyozta.

EP-képviselőiknek az lesz a dolguk, hogy mindig, minden esetben megvédjék a magyar érdeket, ha lehet, ebben működjenek együtt a kormánnyal, ha nem, akkor a kabinettel szemben is – jelentette ki.

Orbán Viktor mindig a nemzeti érdekre hivatkozik, amikor konfliktusokat vállal Brüsszelben. Magyarország szabadságát jelenleg viszont nem külső erőktől kell félteni, arra a legnagyobb veszélyt sok esetben a miniszterelnök és kormánya jelenti - közölte.

Magyarország elemi érdeke, hogy az európai együttműködés fejlődjön és erősödjön. A magyar kormány viszont rengeteg olyan gesztust tett, amelyekkel távolította az országot Európától – mondta Bajnai Gordon.

A választás szimpátiaszavazás is lesz, mert most nem az "orbáni választási rendszerben" kell elindulni, és nem olyan rendszerben kell megméretni magukat, amelyben az identitásukat is feladva fognak össze másokkal – szögezte le.

Jávor Benedek úgy fogalmazta meg kampányuk fő üzenetét, hogy "Európában, Magyarországért". A kormány az elmúlt négy évben feladta a rendszerváltozás egyik legfontosabb célkitűzését, és Kelet felé fordult. Egyértelművé kell tenni, hogy Magyarország jövője Európában van, és miközben a magyar érdekekért itthon és külföldön is határozottan ki kell állni, ez nem szembefordulást jelent Európával - jelentette ki.

Az Együtt-PM olyan demokratikus, átlátható, ellenőrizhető Európát szeretne teremteni, amely képes figyelembe venni az egyes tagállamok sajátosságait, ahol a magyar és egyéb tagállami érdekeket hatékonyan tudják képviselni, de a közös érdekeket kifelé is tudják érvényesíteni – mondta.

Bajnai Gordon kérdésre válaszolva azt mondta, ha bejutnak az EP-be, akkor a Párbeszéd Magyarországért a zöld frakcióhoz szeretne csatlakozni, az Együtt pedig a következő hetekben dönt erről a kérdésről.

A várható főpolgármester-jelöltjükről szóló kérdésre azt felelte: óriási a tét, hogy Magyarország fővárosában meg tudják-e teremteni a "szabadságnak, a demokráciának egy szigetét", le tudják-e győzni Tarlós Istvánt és a Fideszt. Ezért a legjobb jelöltet kell kiválasztani, de egyelőre még nem találták meg ezt a személyt – folytatta, hozzátéve: nincs olyan ambíciója, hogy ő töltse be ezt a posztot.