Németország;Salgótarján;média;közmunkások;

2014-04-18 18:19:00

Nem sikerült a német tévéstáb "megvezetése"

Teljes mértékben elégedett közmunkásokat mutatott be a napokban egy német nyelvű televíziónak Salgótarján fideszes polgármestere. Csupán az volt a baj, hogy kiderült: Székyné Sztrémi Melinda szervezte meg a "jelenetet". Lapunkhoz Ausztriából érkezett egy olvasói jelzés, mely szerint a polgármester megpróbálta átverni a német nyelvű "arte" csatorna stábját.

A salgótarjáni közmunkásokat is megszólaltató műsorban a stáb a fideszes polgármester kalauzolásával "rátalált" az utcán egy éppen dolgozó "közmunkás csoportra" és megkérdezte az ott munkálkodókat, hogyan tetszik nekik a közmunka. Ők erre elmondták, hogy nagyon, sőt, az egyik azt is elmesélte, hogy ezt a fajta - útépítési - munkát ő maga választotta, mert kőműves, és így a szakmájában dolgozik tovább. A többiek is azt válaszolták a riporternek, hogy nekik is tetszik a közmunka. A polgármester eközben kicsit hátrébb állva egy másik hölggyel folytatott egy rövid beszélgetést, ám mikrofonjuk bekapcsolva maradt. A nő azt mondta, hogy a stábnak biztos nagyon tetszik az, amit látnak - elégedett közmunkásokat - hiszen olyan hosszan filmeznek. A polgármester pedig lényegében azt válaszolta, azt reméli, nem veszik észre, hogy ezek a helyzetükkel tökéletesen elégedett közmunkások "hamisak". Azaz megrendezett helyzetbe vezették a stábot.

Mivel a tolmács mindezt nyilván megsúgta a filmeseknek, így továbbmentek és megkeresték a salgótarjáni "igazi" közmunkásokat. Ők aztán rendre elmesélték, hogy milyen alja munkát végeztetnek velük, ami szerintük az ő életükben már így is marad, ha Orbán Viktor leválthatatlan lesz. Székyné Sztrémi Melindát pénteken kerestük az ügyben, de szabadságra ment, úgyhogy a jövő hét keddje előtt nem nyilatkozhat - tudtuk meg az önkormányzatnál.

                                     Részlet a film háttér-hanganyagából
"Nem tudom, nem filmeznének ennyit, ha nem tetszene nekik (…) majd vágnak össze valamit. (…) Csak ők nem erre kíváncsiak, hanem az igazi közfoglalkoztatottakra és akkor a végén kiderül, hogy nincs köztük (…) Azért én még cigányt nem is láttam…"
                                                    A felvétel elérhető itt!