hegymászás;Annapurna-expedíció;jéglavina;

2014-04-21 20:29:00

Kórházban a Török Zsolt vezette Annapurna-expedíció egyik tagja

Jéglavinában megsérült és kórházba került az aradi Török Zsolt vezette román Annapurna-expedíció egyik tagja - közölte hétfőn az MTI-vel Barabás László, az expedíció magyarországi szóvivője.

Tájékoztatása szerint George Poranciát szombaton, a 2-es és a 3-as tábor között sodorta el egy jéglavina, és mivel a rendszabályokat megszegve nem viselt sisakot, fejsérülést szenvedett. Bár a baleset után egy darabig még folytatták a mászást a 6000 méter fölötti magasságban, a román hegymászó egyre rosszabbul lett, és annyira legyengült, hogy egy ponton túl képtelen volt továbbhaladni.

Török Zsolt ekkor telefonon kérte az otthoniakat, hogy kezdjék megszervezni a helikopteres mentést, majd segített Poranciának lejutni a köztes bivakig (pihenőhelyig), ahonnét a sérült hegymászót hétfőn helikopterrel egy katmandui kórházba szállították.
Barabás László tájékoztatása szerint a mentés sikeres volt, Porancia már jól van, várhatóan 2-3 napot tölt kórházban. Az expedíció a három, jelenleg az alaptáborban tartózkodó taggal folytatódik, és ha sérült társuk felépül, a későbbiekben ő is csatlakozni tud hozzájuk.

Török Zsolt jól van, de eléggé kimerítették az előző napok mászásai, és az, hogy egy éjszakát 6200 méteren töltöttek. A csapat az elkövetkező 2-3 napot az alaptáborban tölti, aztán újra nekivág a hegynek. Bár az 1-es és a 2-es tábort ellepte a hó, a következő időszakra jó időt jósolnak.

Az expedíció tagjai március 28-án indultak útnak, hogy oxigénpalack és serpák nélkül jussanak fel a 8091 méter magas Annapurna tetejére, a Föld tizedik legmagasabb hegycsúcsára, amely az egyik legveszélyesebbnek tartott nyolcezres csúcs a Himalájában. Időjárási és szervezési problémák miatt a mászást csak késve, április második hetében tudták megkezdeni.
Török Zsolton és a meteorológus George Porancián kívül tagja még az expedíciónak Cristian Tzecu temesvári fotós, hegymászó és Catalin Neacsu bukaresti hegymászó. Az expedíció előrehaladása a 4BAKANCS hegymászó portálon követhető nyomon.