Előfizetés

Everest-expedíció - Klein Dávid 7000 méternél tart

Hétezer méterig jutott keddi akklimatizációs túrája során Klein Dávid, akit a SPAR Everest Expedíció közlése szerint nem érint a serpák bejelentett sztrájkja.

A hegymászó két nappal ezelőtt elindult az alaptáborból az előretolt alaptáborba. Útközben a köztes táborban aludt egyet, majd hétfőn napközben feljutott 6400 méterre, ahol ismét eltöltött egy éjszakát.

Klein Dávid keddi akklimatizációs túrája sikeres volt, kora délután elérte a 7020 méter magasan fekvő északi nyerget, majd visszaindult az alaptáborba, követve a "climb high, sleep low" (mássz magasra, aludj mélyen) szabályt. Tervei szerint két napig pihen majd az alaptáborban, mielőtt újra elindul, hogy azután már az egyes táborban is eltöltsön egy éjszakát 7000 méteren.

A serpák kedden bejelentett sztrájkja az expedíciót nem érinti, mert Klein Dávid csak az expedíció korai szakaszában vette igénybe serpák szolgálatát. Ők segítettek felállítani az alaptábort, illetve jakokkal felszállítani a felszerelést az előretolt alaptáborba. Innen a hegymászó már saját maga teherhordója lesz, hiszen a fenti táborokba nem kell nagy mennyiségű holmit magával vinnie. És bár Klein Dávid egy nepáli serpával fog együtt mászni, Ang Mingma nem serpa-, hanem mászótárs-minőségben kíséri el, vagyis egyenlően osztoznak meg a terheken és a munkán is.

Hírügynökségi jelentések szerint a nepáli serpa hegyi vezetők lemondtak minden mászást és vezetést a most kezdődött évadra a Mount Everesten. Kedden bejelentették: úgy döntöttek, hogy elhagyják az alaptábort, így adózva a pénteki jéglavinában elpusztult társaik emlékének.

Elhunyt Gál Mária, válogatott röpladázó

Hatvankilenc éves korában elhunyt Gál Mária, az 1972-es müncheni olimpián ötödik helyen végzett magyar női röplabda-válogatott játékosa.

A Magyar Röplabda Szövetség honlapjának keddi gyászhíre szerint a sportág egyik nagy hazai egyénisége pályafutása során 104 alkalommal szerepelt a nemzeti csapatban.

Gál Mária klubszinten a BKV Előre csapatában játszott, a magyar válogatottat pedig 1964 és 1972 között erősítette.

Az azzurrik már világbajnokok Brazíliában

Publikálás dátuma
2014.04.22. 15:06
Paolo Maldinit nemcsak a futballrajongók imádták. Fotó: Gettyimages
Még másfél hónap van a brazíliai labdarúgó vb kezdetéig, de az olaszok máris elkönyvelhetnek egy győzelmet: a Globoesporte című helyi lap szerint ugyanis a brazil nők minden idők 10 legszebb futballistái közé négy itáliait választottak be.

A négy olasz szuperpasi közül az első Antonio Cabrini, az 1982-es világbajnok csapat balhátvédje, akit a brazil hölgyek „az olasz elegancia megtestesítőjének” tekintenek. Kétségtelen, hogy játékosként is az úriemberek közé tartozott. Ő a második helyezett a listán. Ötödiknek futott be Paolo Maldini, a Milan ötszörös BL-győztes játékosa, 1994 vb-ezüstérmese, világító zöldeskék szemeivel. Hetedik lett Francesco Totti a maga laza, vagány, kissé pimasz férfiasságával, akit rajongói rövid és hosszú hajjal egyaránt imádnak. Ha egy kis szerencséjük van, az AS Roma 2006-os vb-győztes legendája még bekerülhet az olasz keretbe, és akkor élőben is láthatják a bálványt. A 10. helyezett pedig Fabio Cannavaro, a 8 évvel ezelőtti világbajnok csapat kapitánya, igazi déli férfiszépség, egyszerre romantikus és kemény (a pályán inkább csak az utóbbi tulajdonsága volt észlelhető).

 A latinok amúgy is fölényben vannak a listán, hiszen a 3. az argentin Fernando Redondo, a 6. az igazi macho-típus 2000-es Aranylabdás portugál Luis Figo. Azért bekerült 4.-nek a ma 35 évesen is „szeme sem áll jól” kisfiús angol Michael Owen és 9.-nek a divatfi David Beckham, valamint az extrém frizuráiról is elhíresült (legújabban tökkopasz) svéd Fredrik Ljungberg. Abszolút elsőnek azonban a brazil szebbik nem mégiscsak egy hazai férfiideált hozott ki: ő pedig nem más, mint Hilderaldo Bellini, az 1958-as világbajnok brazil csapat kapitánya. Bellini az idén márciusban hunyt el 84 éves korában, szobra ott áll a Rio de Janeiró-i Maracaná stadion előtt. Kiváló söprögető volt, és fénykorában rendszeresen úgy kellett őt kimenekíteni a lányok öleléséből. Azért a La Stampa nem mulasztja el megjegyezni, hogy Bellini ősei is olaszok voltak…