Kompbaleset: több mint száz halott

Publikálás dátuma
2014.04.23. 07:37
Reménytelen hozzátartozók FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/CHUNG SUNG-JUN
Tizenegy diákot, továbá a legénység egyik tagját tegnap eltemették, azon áldozatok közül, akiknek holttestét az első között emelték ki a múlt hét szerdán szerencsétlenül járt dél-koreai hajóból. Kedden 113-ra nőtt a baleset megerősített halálos áldozatainak száma, miután a parti őrség búvárai újabb holttesteket hoztak felszínre.

Hivatalosan még 189 embert keresnek, bár arra nincs remény, hogy közülük bárki is életben legyen. A katasztrófát 174-en élték túl. A hajó 476 utasa közül 325 egy anszani középiskola diákja volt. Közben újabb büntetőeljárások indultak a Dél-Koreában nagy indulatokat keltő katasztrófa miatt.

A hatóságok a legénység egyik újabb tagját is őrizetbe vették. Az 58 éves elsőtisztet a balesetet követően rádión arra utasították a hajóforgalmi irányítók, hogy tegyen lépéseket az utasok evakuálására, de ez nem történt meg.

A férfit a legénység korábban letartóztatott négy tagjához hasonlóan gondatlansággal, a mentéssel és a segélynyújtással kapcsolatos szabályok megsértésével vádolják.

Nyomozás indult a hajó tulajdonosa, a Csonghedzsin Marine nevű cég és az azt birtokló család ellen is. A hatóságok szerint felmerült, hogy a cég megvesztegetett helyi hivatalnokokat a hajóin végzett biztonsági vizsgálatok eredményének eltussolása érdekében.

Emellett arra is fény derült, hogy a szerencsétlenül járt komp rakományának tömegét helytelenül jelentették be, amiből arra lehet következtetni, hogy legalábbis hiányos volt a hajó kifutása előtt elvégzett ellenőrzés.

A Csonghedzsin Marine tulajdonosainak és vezetőinek emellett számos további piszkos ügye került napvilágra, egyebek mellett sikkasztással, adócsalással, vesztegetéssel, valamint bűnözésből való vagyonszerzéssel és annak rejtegetésével gyanúsítják őket.

A hatóságok szerint megkezdődött az érintettek vagyonának feltárása, hogy abból szükség esetén kárpótlást tudjanak fizetni az áldozatok hozzátartozóinak.

Egy dél-koreai civil szervezet az ország hajózásbiztonsági hivatalát bírálta egy átvilágítás kedden közzétett eredményére hivatkozva. A jelentés szerint a hatóság gyakran elnézett kisebb-nagyobb biztonsági szabálysértéseket egyes hajózási társaságoknak.

Szerző
Frissítve: 2014.04.22. 22:51

Ideológiai viták a német egyházban

Publikálás dátuma
2014.04.23. 07:36
Reinhard Marx bíboros egyértelműen a nyitás híve FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/ALEXANDER HASSENSTEIN
Ferenc pápának nem könnyű rendet tennie a katolikus egyházban. Az eltelt több mint egy év megmutatta, mi az a két ok, ami miatt a reform nem halad a remélt ütemben. Egyrészt a vatikáni pénzügyek rendezetlensége, másrészt a főpapok irányvonala közötti, időnként nehezen áthidalható különbségek miatt. Jól példázzák ezt a német főpapok felfogása közötti óriási eltérések.

A pénzügyekről már sok szó esett az eltelt hónapokban, amiként azokról az intézkedésekről is, amelyek révén átláthatóbbá kívánta tenni Ferenc pápa a vatikáni bank, az IOR működését. Nyilván idő kell, amíg a Vatikáni bank valóban tekintélyes pénzintézetté válik, de az biztos, hogy a pápa jó úton halad.

Haragra gerjedt az egyházfő
Hírek szerint nagyon kihozta a sodrából Ferenc pápát a Vatikán volt államtitkára, Tarcisio Bertone, miután kiderült, hogy az olasz főpap 700 négyzetméteres luxusingatlanba költözött be. Olasz lapok valószínűsítik, hogy a pápa Bertonéra is gondolhatott, amikor a nagycsütörtöki szertartáson arra figyelmeztette a papokat, szerény életvitelt kell folytatniuk. Bertone botránya annál is inkább kellemetlen a Szentszék számára, mert a Vatikánban a közelmúltban simították el a német "luxuspüspökként" ismertté vált Franz-Peter Tebartz-van Elst botrányát, aki legalább 30 millió euróért renováltatta fel püspöki rezidenciáját. Bertonét azonban már nem lehet honnan leváltani, hiszen a 79 éves főpap tavaly ősszel távozott az államtitkárság éléről. Kormányzását számos bírálattal illették, több bíboros nyíltan azzal vádolta, alkalmatlan feladata ellátására, s államtitkári tisztsége alatt kaotikus állapotok alakultak ki a Vatikánban. A luxusingatlan tízszer akkora, mint a pápa 70 négyzetméteres lakása a Szent Márta vendégházban. Ugyancsak e "hotelben" lakik Bertone utóda, Pietro Parolin államtitkár. A La Repubblica szerint Bertone lakása szerénységről semmiképp sem tanúskodik. Alapterülete ugyan "csak" 600 négyzetméter, de ezt egy száz négyzetméteres tetőterasszal is megtoldotta. Az sem számít jelentősebb enyhtő körülménynek, hogy lakosztályát állítólag két apácával is megosztja.

A főpapok nézetbeli különbségeire azonban sokkal nehezebb megoldást találni. Az egyházfő saját közvetlen környezete is megosztott.

Ludwig Müllert még XVI. Benedek pápa nevezte ki a teológiai kérdésekben döntő Hittani Kongregáció prefektusának. Benedek pápa nagyon is szívén viselte a kongregáció sorsát, hiszen amikor 2005-ös pápává választása előtt a hivatal prefektusa volt. Müller nem a nyitás híve.

Annál inkább honfitársa, Reinhard Marx, akit nemrégiben választottak meg a Német Katolikus Püspöki Konferencia elnökének, alighanem Ferenc pápa hatására. Marx ugyanis tagja a pápa nyolc főből álló tanácsadói testületének, a bíborosi tanácsnak, s érezhetően komolyan ad is a véleményére az egyházfő.

Marx beleillik a pápának az egyház megújítását érintő elképzeléseibe. München és Freising bíboros érseke azon főpapok közé tartozott, akik a tavalyi pápaválasztás során úgy vélték, változtatni kell a Vatikánban, különben nagy baj lesz. "Egy olyan intézmény, amely már nem szolgál, hanem csak maga gyarapításán fáradozik, csak kárt okoz" - fogalmazott tavaly ősszel a Die Zeitnek adott interjújában.

Bár a német katolikus egyházra mindig haladóbb szemléletűként tekintettek a Vatikánban, túl "evangélikusnak" tartották (még XVI. Benedek is így vélekedett), miután Marx ilyen befolyásos személyiséggé vált, ez a német egyház jelentőségét is emelte. Csakhogy a Vatikánban szolgáló német főpapok éppenhogy konzervatívak.

Ludwig Müllerhez hasonlóan Georg Gänswein, a Pápai Ház prefektusa, XVI. Benedek személyi titkára, is igen konzervatív. A Die Welt szerint a kulisszák mögött hatalmi harc zajlik a két szárny között. Jól mutatta ezt a német luxuspüspök esete.

Miközben a nem éppen szerény életviteléről ismert, most már csak volt limburgi püspök, Hans-Peter Tebartz-van Elst mellett a végletekig kitartott Müller és Gänswein, azt állítván médiakampány folyik ellene, a Marx-féle szárny előrevetítette Tebartz-van Elst leváltását.

Mindezt azzal indokolták, nehéz megmagyarázni a híveknek, miért beszél Ferenc pápa annyit a szegényekről, amikor egy német főpap több mint 30 millió euróért renováltatja püspöki lakosztályát. Végül Marxék győzedelmeskedtek, Tebartz-van Elst nem maradhatott az egyházmegye élén.

Gänswein ugyan a Pápai Ház prefektusaként fontos tisztséget mondhat magáénak, XVI. Benedek lemondásával valójában ő "bukott" a legnagyobbat. A Die Zeit tavaly decemberi számában maga is elismerte, hogy kezdetben nem túl nagy rokonszenvvel figyelte Ferenc pápa lépéseit, s amikor az argentin származású egyházfő úgy döntött, nem költözik be az Apostoli Palotába, azt úgy értékelte, hogy Ferenc teljességgel szembement XVI. Benedek akaratával.

A családügyi, illetve a házasságot érintő kérdésekben is jelentős különbségek vannak a két német szárny között. Reinhard Marx tavaly októberben úgy vélte, újfajta bánásmódban kell részesíteni az elvált és újraházasodott katolikusokat.

Idén márciusban pedig, azt követően, hogy megválasztották a német püspökök vezetőjének, aláírta azt a javaslatot, amelyben az egyházmegyei vezetők hivatalosan is kiálltakak az elvált és újra megházasodott hívek számára a szentségek kiszolgáltatása mellett, egy átmeneti (penitenciának nevezett) időszak leteltével. Gerhard Müllernek nagyon nem voltak ínyére ezek a döntések.

Amikor tavaly októberben a freiburgi egyházmegyében lelkipásztori irányelveket bocsátottak ki az elvált hívőknek a szentségekben való részesítésének megkönnyítéséről, a prefektus a szándéknyilatkozat visszavonását követelte a német főpapoktól.

Szakértők véleménye megoszlik abban, miként vélekedik Ferenc pápa erről a szembenállásról. Hans Maier egykori bajor kultuszminiszternek egykor már meggyűlt a baja Ludwig Müllerrel. Mivel a kilencvenes években bírálta a katolikus egyháznak azt a döntését, mely szerint kiszáll az állami terhességi tanácsadás programjából, az akkor Regensburgi püspökeként szolgáló Müller közbenjárására nem tehette be a lábát egyházi intézményekbe.

"Nem hinném, hogy a pápa akár Marx vagy akár Müller pártját fogná. De a mindenható Hittani Kongregáció befolyását csökkenti" - vélekedett Maier a Die Weltben. Németországban ezt apró jelekből érzékelik. A katolikus műveket közzétevő Herder Kiadó az egyház fenegyerekének tartott Hans Küng svájci teológus összes művének kiadását tervezi. Korábban ilyen elképzelhetetlen lett volna.

Másként látja a Müllerhez közel álló Albert Schmid, a Bajor Katolikusok Tartományi Bizottságának elnöke, aki elképzelhetőnek tartja ugyan, hogy Marx bíboros nagy befolyást gyakorol a Vatikán világi jellegű döntéshozatalaira, "a döntő azonban az, hogy a péteri szolgálat a hit kérdése." Ezért úgy véli, Müller befolyása mit sem csökkent, s a "dogmatikus" Müller jól együttműködik a "nem dogmatikus" Ferenc pápával.

Andrea Tornielli, az egyik legismertebb olasz Vatikán-szakértő a La Stampában úgy vélte, idő kell még ahhoz, hogy fel lehessen mérni e vita következményeit. "Az azonban tény: Müller befolyása messze nem akkora, mint Joseph Ratzingeré volt a Hittani Kongregáció prefektusaként II. János Pál pápasága idején". Egyértelműnek látja azt is, hogy Marx befolyása nőttön nő, amit az is alátámaszt, hogy a nemrégiben felállított Gazdasági Tanács koordinátorának tette meg a pápa.

Frissítve: 2014.04.22. 22:08

Szürke eminenciásból szerb kormányfő

Kormányalakítási megbízást kapott Tomislav Nikolic elnöktől Aleksandar Vucic, a márciusi szerb parlamenti választáson győztes Szerb Haladó Párt (SNS) elnöke. A kabinet tagja lesz az SNS mellett a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ), valamint a Szerb Szocialista Párt (SPS). A haladók szerdán írják alá a koalíciós megállapodást a koalíciós partnerekkel. 

Nikolic elnök április 17-én kezdte meg a konzultációkat az új kormányról a voksoláson részt vett választási szövetségek vezetőivel. A múlt csütörtöki megbeszéléseket követően Pásztor István, a VMSZ elnöke közölte, tájékoztatta az államfőt arról, hogy a vajdasági magyarok pártja is a koalíció része akar lenni.

A március 16-án megrendezett parlamenti választáson a haladók 158, a szocialisták 44, a VMSZ hat mandátumot szerzett. Ez bőven elég a kétharmados mandátumtöbbséghez. Aleksandar Vucic, a szerb belpolitika 1970-es születésű "szürke eminenciása" ezzel végleg előtérbe került. Nagy utat járt be kormányfői kinevezéséig. Ideológiai szempontból szembetűnő változáson ment keresztül.

Az ultranacionalista Szerb Radikális Párt (SRS) tagjaként a délszláv háborúk idején még úgy fogalmazott, "minden egyes megölt szerbért száz muzulmánt gyilkolunk meg". 1998-2000 között információs miniszter volt. Sötét korszak volt ez Szerbia életében, amit Milosevic 2000-es bukása zárt le. 2004-ben és 2008-ban belgrádi polgármesterként indult, de veszített a demokrata párti jelölttel szemben.

A jogász végzettségű Vucic legfőbb mentorával, Tomislav Nikolic elnökkel egyetemben 2008-ban szakított a radikálisokkal. Vucicnak mára nemcsak a szerb közvéleménnyel, hanem a Nyugattal is sikerült elhitetnie, hogy ma már az uniós integráció, az ország megújításának feltétlen híve.

Amikor 2012 júniusában váratlanul a haladók alakíthattak kormányt a szocialistákkal és Mladan Djinkic URS-ével, Vucic a védelmi tárcát kapta a miniszterelnök-helyettesi pozíció mellett. A kormányfői tisztséget átengedte a szocialista Ivica Dacicnak, aki az előző, demokrata-szocialista kabinetben a belügyi tárcát irányította. (Dacic az új kormányban is maradt a belügyi tárca élén.)

Vucic befolyása azonban nőttön nőtt a kormányon belül, s a tavaly augusztusi kormányátalakítást már egy személyben ő vezényelte le. Ekkor lemondott a védelmi tárca irányításáról, s azóta lényegében kormányfői feladatokat látott el, még ha hivatalosan Dacic maradt a kabinet élén. Most már azonban hivatalosan is a kormányfői bársonyszékbe került.

Szerző
Frissítve: 2014.04.22. 22:23