Tájékoztatásuk szerint részt vesz a szertartáson mások mellett Ternyák Csaba egri érsek, Spányi Antal székesfehérvári püspök és Palánki Ferenc egri segédpüspök. Az MTI információi alapján rajtuk kívül kiutazik Rómába a szertartásra Keresztes Szilárd nyugalmazott hajdúdorogi püspök, Jakubinyi György gyulafehérvári érsek, Böcskei László nagyváradi püspök, Tamás József gyulafehérvári segédpüspök és mintegy ezer magyar zarándok.
Több ezer oldalas dokumentációja van mindkét szentté avatandó pápa ügyének, ugyanakkor egy átlagos szentté avatásnak nem feltétlenül tetemes a terjedelme. Mindkét pápa ügyének dokumentációja azért tartalmaz olyan sok adatot, mert "hihetetlenül szerteágazó volt a tevékenységük", és sok tanút hallgattak meg ügyükben - mondta Kovács Gergely okleveles posztulátor (szentté avatási ügyvivő) korábban az MTI-nek.
Kovács Gergely emlékeztetett arra: XXIII. János pápaságának jelentőségét leginkább az adja, hogy ő hívta össze a II. vatikáni zsinatot (1962-1965), és hiába volt mindössze öt évig a pápai trónon, korábbi egyházi működése meglehetősen gazdag. II. János Pál pápa pedig nagyon hosszú ideig volt a katolikus egyház vezetője, ami alatt több jelentős egyháztörténeti eseményt jegyeztek fel.
Az okleveles posztulátor szólt arról is, hogy XVI. Benedek pápa idején kezdődött az a gyakorlat, amely szerint a boldoggá avatásokat helyi szinten hirdetik ki, a szentté avatási ceremóniák helyszíne azonban Róma.
Megemlítette, hogy a szentté avatást egy 2007-es Sanctorum Mater kezdetű instrukció szabályozza, amelyet XVI. Benedek pápa tekintélyével megerősítve adott ki a Szenttéavatási Kongregáció (hivatalos néven: Szentek Ügyeinek Kongregációja). Alapvetően a II. János Pál pápa idején 1983-ban kiadott rendelkezésekhez kapcsolódik a 2007-es dokumentum.
Az eljárásnak kétezer éves története van, az ehhez kapcsolódó intézményrendszer - élén a kongregációval - a XVI. században alakult ki.
A XX. században a szentté avatási eljárás némiképp megújult, ennek az volt az egyik oka, hogy az új tudományos módszereket, köztük a történettudományét beemeljék a folyamatba. A másik ok az volt, hogy a XVI.-XVII. században kialakult hosszadalmas ügymenetet felgyorsítsák, erre pedig azért volt szükség, mert egyre több helyi közösség terjesztett elő szentté avatási kérést - magyarázta.
Mint mondta, két fontos szakasza van az eljárásnak, az egyházmegyei és a római. A helyi püspöknek nagyon nagy a felelőssége egy eljárás elindításában, ő döntheti el, hogy elindulhat-e a folyamat. A kezdeményező közösségnek kell állnia az eljárás költségeit, ami emlékeztet a peres eljárásokra, ahogy az is, hogy választanak maguknak egy posztulátort (szó szerint: kérelmező), aki az ügyvivője lesz továbbiakban az ügynek, és ő terjeszti elő a kérelmet a helyi főpásztor elé.
Beszámolt arról, hogy a kérelmeket mindig a halálozás helyén nyújtják be, a két pápa szentté avatása esetében ez Rómát jelenti, így a posztulátorok a regnáló pápa apostoli vikáriusának (helynökének) nyújtották be a szükséges dokumentumokat. XXIII. János ügye annyiban tér el II. János Pálétól, hogy előbbi még a legújabb eljárási reformok bevezetése előtt indult el.
Elmondása szerint a helyi illetékes főpásztornak meg kell vizsgálnia az életszentség vagy a vértanúság hírét, majd erről tájékoztatja a Vatikánt. Ez azt a célt szolgálja, hogy ha van akadálya a folyamat elindításának, azt Róma közölje. Ekkor egy úgynevezett "nihil obstat", azaz "nincs akadálya" nyilatkozattal jeleznek vissza a Vatikánból, ahol protokollszámot kap az ügy.
A helyi főpásztor az előírás szerint országa püspökeitől érdeklődik a szentté avatandó embert illetően, és ha elnyeri támogatásukat, rendeletben indítja el az eljárást, illetve felállítja az egyházmegyei szentté avatási bíróságot - mutatott rá.
Kitért arra is, hogy egyházmegyei szinten először két teológus cenzor vizsgálja meg a szentté avatandó kiadott írásait, hogy esetleg van-e bennük olyan elem, amely nem illeszkedik a katolikus tanításhoz. Utána egy legalább háromtagú történészbizottság összegyűjti és megvizsgálja az összes szóba jöhető dokumentumot az illetővel kapcsolatban.
Ezt követik a szentté avatási bíróság tanúkihallgatásai, amelyeken a cél az, hogy minél közelibb tanúkat, rokonokat, barátokat is megszólaltassanak eskü alatt. II. János Pál pápa esetében a dokumentáció jelentős részét a tanúkihallgatási jegyzőkönyvek teszik ki - állapította meg.
Az okleveles posztulátor kiemelte: az egész vizsgálati anyag ezután átkerül Rómába, ahol megvizsgálják az egyházmegyei eljárás szabályszerűségét. Ha mindent rendben találtak, akkor az ottani történészekből álló bizottság megállapítja, hogy teljes-e a dokumentáció, ha úgy látják, hogy igen, akkor a teológusok testülete az életszentség vagy a vértanúság megvalósulását értékeli.
Mint mondta, az addigi vizsgálatok összegzése, az úgynevezett pozíció megy a kongregáció "bíboros és püspök atyái" nevű testület elé, akik ha szintén kedvezően ítélik meg a szentté avatandó tevékenységét, akkor a pápa elé kerül az ügy.
Kovács Gergely utalt arra: a kongregáció bíboros-prefektus irányításával készül a pápának az adott pozíció összegzése.
Hangsúlyozta: egyedül a pápa ismerheti el egy ember életszentségét, kizárólag ő hozhat végső döntést a szentté avatásról, ugyanis több mint egy évezredes hagyomány alapján a pápa a szentté avatások legfőbb döntéshozója.