MSZP;mandátum;Kunhalmi Ágnes;

2014-04-23 19:06:00

Kunhalmi már a fogadóóráit szervezi

Gratulálok Kucsák Lászlónak - reagált lapunknak Kunhalmi Ágnes a hírre, hogy a Kúria vizsgálata után sem változott a budapesti 15-ös választókerületi eredmény, azaz hivatalosan is a fideszes jelölt nyerte a parlamenti mandátumot. 

A kormányváltók jelöltje egyébként érthető okból élt a törvényben biztosított jogorvoslati lehetőségekkel, hiszen Kucsák és közte mindössze 56 szavazat döntött. Az MSZP elnökségi tagja egyébként nemcsak az érvénytelen voksok, hanem az összes rá és Kucsákra leadott szavazat újraszámlálása és megvizsgálása miatt fordult először a helyi választási bizottsághoz, a NVB-hez és a Kúriához. Azt azonban a legfelsőbb bírói fórum is elutasította, hogy az összes voksot megvizsgálják, pedig az eredményben ez hozhatott volna érdemi változást, hiszen - sajtóértesülések szerint - több szavazókörben is történtek szabálytalanságok a szavazatszámlálás során.

Kunhalmit ugyanakkor már nem is ez foglalkoztatja, ő - mint mondta - a jövőre koncentrál, hiszen listáról bekerült a parlamentbe. "A fővárosi XVIII. kerületet magában foglaló választókerület teljes jogú képviselőjének érzem magam, az itt élőkért fogok dolgozni a következő négy évben, már szervezem is a fogadóóráimat" - mondta lapunknak, hozzátéve: minden kapott szavazatot köszön.

A szocialista politikus csatája egyébként nemcsak azért volt országos jelentőségű, mert ezen az egyéni választókerületen múlt a Fidesz parlamenti kétharmada, hanem azért is, mert ezzel bebizonyosodhatott, hogy a kamupártok megjelenésével "mennyit" nyert a kormányoldal. Egy megtévesztő nevű tömörülés, az Együtt 2014 jelöltje ugyanis 197 szavazatot szerzett a körzetben, miközben az első helyezett Kucsák és a második Kunhalmi között ennél kevesebb szavazat döntött.

A választókerületi eredmény jogerőre emelkedését követően az NVB estére már ki is tűzte az országos listás eredmény megállapítását, mely a korábban is nyilvános arányt jelenti.