Előfizetés

Bolognát hódoltatná az Olaj

Publikálás dátuma
2014.04.24. 07:55
Fotó: MTI/Bugány János
Vélhetően az év legfontosabb napjai várnak a Szolnoki Olaj férfi kosárlabda csapatára. Báder Mártonék ugyanis tegnap reggel elindultak Bolognába, ahol a hétvégén rendezik meg az EuroChallenge Kupa négyes döntőjét. Az Olaj két éven belül immár másodszor jutott be a harmadik számú európai kupa Final Four-jába, és ezúttal még ara is megvan az esélye, hogy a 2012-es, debreceni torna negyedik helyét felülmúlják.

Ehhez "csak" az kell, hogy holnap legyőzzék az orosz Triumph Ljuberci csapatát - a meccset élőben közvetíti a Sport 1 csatorna 18 órától -, és ezzel nemes bosszút álljanak a 2012-es bronzmeccsen elszenvedett 94-87-es vereségért. A másik ágon az olasz Reggio Emilia és a török Gaziantep csap össze egymással, és a helyosztókra vasárnap kerül sor.

Nos, Dragan Alekszics csapata nem maradt egyedül a nagy csatában, ugyanis kétszáz szolnoki szurkoló elkíséri őket Bolognába. Ha hinni lehet a híreknek, akkor a magyar tábor lesz a hazaiak mögött a második legnépesebb tábor, míg az Új Néplap értesülése szerint például az orosz klub drukkerei egy jegyet sem igényeltek a Final Four-ra.

Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere, a hazai sportági szövetség elnöke a magyar kosárlabdázás utóbbi években elért egyik legnagyobb eredményének minősítette, hogy az Olaj 2012 után ismét bejutott az EuroChallenge fináléjába.

"Bízom benne, hogy nemcsak a szolnokiak, hanem a kosárlabdát szerető minden magyar együtt szurkol majd a gárdának, hogy a lehető legjobb teljesítményt hozza ki magából" - fogalmazott Szalay, aki jelezte: a szurkolók bolognai utazásához a klub mellett az önkormányzat is hozzájárul anyagilag.

Két éve a debreceni négyes döntőben az Olaj előbb a későbbi tornagyőztes török Besiktastól kapott ki 64-60-ra, majd a harmadik helyért éppen a Ljubercivel szemben maradt alul 94-87-re. "Mindenképpen szeretnék felülmúlni a két évvel ezelőtti, debreceni Final Four-ban elért eredményünket, a negyedik helyet" - fogalmazta meg markánsan a csapat célját Tóth Zoltán, az Olaj KK ügyvezető igazgatója.

Ami talán a szolnokiak malmára hajthatja a vizet, hogy amíg ők még a héten is kemény bajnokit játszottak - 77-55-re verték a paksi Atomerőműt -, addig az oroszok egy hónapja nem játszottak tétmérkőzést.

 "Ezzel nyilván nehezebb helyzetben vannak, hiszen kiestek a ritmusból, ugyanakkor pihentebbek is lehetnek" - jelentette ki Dragan Alekszics, az Olaj vezetőedzője az Új Néplap kérdésére. Legyen bármelyik igaz, csak a pénteki meccs után az Olaj törjön a csúcs felé…

Nem volt garázdaság a Sándor-palotánál

Népszava-összeállítás
Publikálás dátuma
2014.04.24. 07:12
Az Együtt–PM aktivistái a bíróságon FOTÓ: MTI/MARJAI JÁNOS
Részben megszüntette az eljárást a bíróság a Sándor-palotára felmászó Együtt-PM aktivistákkal szemben, a négy fiatal közül kettőt marasztaltak el jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség miatt, amiért első felszólításra nem adták át a rendőröknek az oromzatról leszedett nemzetiszín és európai uniós lobogókat. A Budai Központi Kerületi Bíróság a két aktivistára 20-20 ezer forint szabálysértési bírságot szabott ki.

A fiatalokkal a helyszínen még azt közölték a rendőrök a tárgyaláson levetített videók szerint, hogy nemzeti jelképpel való visszaélés miatt vonják őket eljárás alá. A bíróság előtt azonban már jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség szerepelt a rendőrség feljelentésében. A történtek miatt egyébként Völgyesi Miklós, a Legfelsőbb Bíróság nyugalmazott tanácselnöke is feljelentést tett. Szerinte felveti a terrorcselekmény elkövetésének gyanúját az, hogy az aktivisták a zászló visszaadását követelés teljesítéséhez kötötték. A feljelentés alapján a nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség ugyan megtagadta, de az iratokat továbbította a bíróságra azzal, hogy a cselekmény a garázdaság szabálysértését vetheti fel.

A bíróság végül kimondta, hogy a garázdaság nem állapítható meg, a nemzeti jelképek megsértését pedig téves értelmezésnek nevezte. A bíróság szerint a fiatalok tette semmilyen kirívóan közösségellenes tevékenységet nem takart, és nem volt alkalmas arra, hogy másokban riadalmat vagy megbotránkozást keltsen. A fiatalok egyébként a paksi bővítés ügyében tiltakoztak.