film;Művészetek Palotája;Tarr Béla;Trabant;Sátántangó;Víg Mihály;underground együttes;

2014-04-25 07:47:00

Előbb az Apokalipszis

Mozgalmas napok elé néz Víg Mihály, a Balaton és az egykori Trabant nevű underground együttesek zenésze, valamint Tarr Béla filmjeinek zeneszerzője. Április 27-én és május 4-én az A38 hajón a Sátántangó című film képsoraihoz zenél, míg ma este a Művészetek Palotájában adja elő régi dalait áthangszerelve zenész barátai és az Ágoston Orchestra társaságában.  Víg a fellépések kapcsán visszaemlékezik a Kádár-kori zenei világra, a Sátántangó forgatására, de arról is szó esik, hogy szomorú-e a világ.

- Vasárnap lesz húsz éve, hogy bemutatták Tarr Béla hét és fél órás filmjét, a Sátántangót. A történetben ön játszotta Irimiást, a hamis prófétát, aki megvezeti egy pusztuló alföldi település lakóit. Emellett ön volt a film zeneszerzője is. Ez alkalomból mire készül az A38-on?

- Természetesen az egész filmet nem áll módunkban levetíteni, de össze fogok vágni a jelenetekből egy "ízelítőt". Majd a vetítés közben egy szál szintetizátoron fogom játszani azokat a melódiákat, melyeket a film alatt is hallani lehetett. Az első alkalommal olyan jeleneteket választok ki, melyek alatt nincs szöveg, a második alkalommal pedig a film szöveges részeit vágom össze, és ezek alá komponálok zenét. Mondhatni a hét és fél órás film kivonatát fogom bemutatni.

- Újra szokta nézni a Sátántangót?

- Időnként, három-négy évente újranézem, de nem mindig végig. Amikor készítettük a filmet, akkor vagy ötvenszer láttam. És most nem túlzok. Ha pedig éppen adják a tévében, akkor belenézek, vagy DVD-n egy-két jelenetet újra lejátszom.

- Önnek mit jelent a film?

- A mai napig a Sátántangót tartom a legkomolyabb közös munkánknak. Nagyon jó társulat állt össze a forgatásra, mindenki nagyon szerette egymást. A filmben hivatásos színész csak Derzsi János és Székely B. Miklós volt. Hosszú heteket, mondhatni hónapokat töltöttünk vidéken, ami olyan volt, mint egy kiszállás, egy tábor. Isten háta mögötti szállodákban, vadászházakban laktunk, és minden nap egy órán át zötykölődtünk a forgatási helyszínre, majd haza. Kemény "műszakok" voltak, reggeltől estig 12-15 órákat dolgoztunk. Béla és az élettársa Hranitzky Ágnes pedig vidéken kibéreltek mozikat, és éjjel, amikor mi már befejeztük a munkát, ők még visszanézték a már felvett musztereket.

- Az 1982-es Őszi almanach óta dolgozik együtt Tarr Bélával. Hogyan találkoztak először?

- Volt egy barátom, aki egy filmklubba járt, melyet Béla szervezett. Filmarchívumból kölcsönzött ki olyan, akkoriban nehezen beszerezhető filmeket, mint a Metropolis vagy a Dr. Caligari. Én akkor már zenéltem, és volt egy kazettám, ami Bélához is eljutott. Miután meghallgatta, felkért az Őszi almanach megzenésítésére. Ekkor még csak huszonhárom éves voltam, és tapasztalatlan. Béla ráadásul maximalista, nem enged ki a keze közül könnyedén egy filmet. Addig ütlegeli a vasat, amíg az jó meleg. Az első munkánk nehéz menet volt, de jó barátok lettünk.

- A többi filmzene már könnyen ment?

- A '87-es Kárhozat talán az egyik legkedvesebb emlékem. Nagyon jó hangulatban, relatív könnyedén, "jó órában" találtam ki a dalokat. Feladtam egy újsághirdetést, melyben vendéglátóipari zenélésben jártas egyének jelentkezését vártam. Sikerült egy alkalmi csapatot verbuválnunk, volt zongoristánk, dobosunk, harmonikásunk. Ők először látták egymást, és improvizáltak.

- Ennek a filmnek a bárjelenetében hangzik el a híres Balaton-dal, a "Kész az egész".

- Igen, ezt a dalt a táncdalfesztiválok, a bárzenék modorában, stílusában írtam. Mindezt játékból, iróniából, de nem azért, mert bármi bajom is lett volna a táncdalfesztiválokkal. A dalt akár egy presszóban zenélő együttes is előadhatná, vagy Korda György fehér öltönyben egy harminctagú vonóskar előtt, amelynek tagjai szintén fehér öltönyt viselnek.

- Miért vonzódik a táncdalfesztiválhoz?

- Mert ez a magyar zenei kultúra része, én ezen nőttem fel. Nem utálom, persze egy kicsit mosolyogtatónak találom. De ez nem baj. Van benne egy kis irónia.

- Az együttesei, a Balaton és a Trabant hol helyezkednek el a Kádár-korszak zenei világában?

- A nyolcvanas évek elején a magyar zenében megjelent a magyar újhullám. Ekkor számos új zenekar született, mint az Európa Kiadó, a Vágtázó Halottkémek és a Sziámi. Míg ezek a bandák vadak voltak, addig én arra törekedtem, hogy ne legyünk azok. Csináljunk inkább könnyűzenét, ami indulatok helyett az érzelmekről is szól.

- Miben más könnyűzenét és miben más filmzenét írni?

- Könnyűzenét úgy ír az ember, mint egy verset. Ihletett állapotban. Ilyenkor a szerző mindent el akar mondani, tehát keresi az élet értelmét. A filmzene már alkalmazott zene, ami viszont egyáltalán nem csökkenti az értékét. De természetesen a zenét a filmnek alá kell rendelni. Az alkotás előtt el kell olvasni a forgatókönyvet, és ismerni kell a rendező munkamódszerét.

- Mi készül el előbb: a film vagy a zene?

- A zene, így azt a stáb a forgatás közben is meg tudja hallgatni. Az operatőr ritmusra vezetheti a kamerát, és a színészek is a zenére mozoghatnak. Mindez egy tempót ad a filmnek.

- Új lemeze jelenik meg Lengyel tangó címmel, melyet a Művészetek Palotájában is előad a zenészbarátaival. Hogyan jött az ötlet?

- Barátom, Marton Laci, aki a világzene nagy kedvelője, megkérdezte, mi lenne, ha a régi Balaton- és Trabant-dalokat áthangszerelnénk, és előadatnánk olyan zenészekkel mint Palya Bea, Szalóki Ágnes és Lovasi András. Örömmel igent mondtam a felkérésre, majd munkához láttunk. A Müpában is ezeket a dalokat adjuk elő Ágoston Béla együttesével, az Ágoston Orchestra segédletével.

- A dalainak hangulata édesbús, melankolikus. Ön szerint az élet alapvetően szomorú?

- Nem hiszem. Az élet nagyszerű dolog, bár nem tudom, hogy mindent kihozunk-e belőle, amit ki lehetne. Néha fájó szívvel azt gondolom, hogy nem. Egyetértek Hamvas Bélával, aki szerint egy fokozatosan mélyülő szellemi világválságban vagyunk. Elszakadtunk mindentől, ami igazán értékes, ráadásul a válság olyan súlyos, hogy észre se merjük venni. Ha véletlenül egy kataklizma következne be, már azon se lepődnénk meg. De a Biblia is ezt írja: előbb az Apokalipszis, aztán a feltámadás.

- A Kész az egész című számában azt énekli, hogy "Nem lesz másik, nem lesz jobb, soha már". Tényleg nem lesz jobb soha már?

- Ezt nem tudom. Még soha senki nem találta el a jövőt, és én se hízelgek magamnak azzal, hogy bármit is előre látok. A valóság mindig bonyolultabb annál, hogy azt előre lehessen tudni. Tendenciák persze vannak. Az első világháborút is sokan éltették, Ady viszont megmondta, hogy ebből baj lesz. Krasznahorkai László is megírta - és A torinói ló című Tarr-filmben is elhangzott - hogy a világban az erőszakosok nyernek, és minden, ami kiváló, nagyszerű, nemes, eleve nem bocsátkozik semmiféle harcba.