„Ez össztársadalmi ügy, nem zsidókérdés”

Ha kell, a testükkel is megakadályozzák a Szabadság téren tüntetők a '44-es német megszállási emlékmű felépítését. Ezt ígérték, és be is tartották a szavukat: tegnap megakadályozták a szobor építését. A szervezők - Magyar Fruzsina és Zoltai Andrea - szerint a civil ellenállásból polgári engedetlenségi mozgalommá fejlődött demonstrációjukkal nemcsak a történelemhamisító szobor, hanem a kialakulóban lévő diktatúra ellen is tiltakoznak. Úgy vélik, az emlékmű nemcsak a hatalom erőfitogtatásának szobra, de jelképe a kormány és a Jobbik összeborulásának is: a Fidesz és a Jobbik évek óta közös ágyban fekszenek, és a takaró, amivel ezt leplezni próbálják, egyre átlátszóbb.

- Hiába a mindennapos kordonbontás, a versek és a megindító beszédek, a díszlet mögött szinte kész az emlékmű. Csalódottak, vagy tudható volt, hogy ez szélmalomharc?

- Zoltai Andrea: Nem hiábavaló mindaz, amit teszünk. Nem vagyunk persze naivak, tudtuk, hogy azonnal, egyetlen lépésben ezt nem lehet megakadályozni. Viszont fel kellett hívni a hazai és a nemzetközi közvélemény figyelmét, és a folyamatos jelenlétünkkel kell erősíteni azt, hogy nem lehet bármit megtenni. Nem lehet a történelemhamisításba belenyugodni.

- Magyar Fruzsina: Nem voltak illúzióink. Valójában január 2-a óta nincsenek, amikor kiderült, hogy szilveszterkor döntést hozott a kormány ennek az emlékműnek csúfolt valaminek a megépítéséről. Már aznap egy népesebb tüntető csoport gyűlt össze, hogy tiltakozzon a terv ellen, utána volt egy még nagyobb demonstráció, és azóta is látható a téren a "Történelemhamisítás! Szellemi kútmérgezés!" feliratú transzparensünk. Új helyzetet az teremtett, amikor két nappal a választás után megkezdődött a munka a téren. Ez nem ért váratlanul minket; a felháborodás nem azt jelenti, hogy meglepődtünk. Azóta egy állandósult felkiáltójellé alakultunk. Ennek hatása pedig hosszú távon érik be, nem azonnal.

- A civil ellenállás a tegnapi akcióval ért be és vált polgári engedetlenségi mozgalommá?

- M. F.: El kellett, hogy jöjjön ez az idő. Többször elmondtuk, hogy ha kell, a testünkkel is megakadályozzuk ennek a szobornak a felépítését. Szavatartó emberek vagyunk. A szavunkat pedig nemcsak megtartjuk, hallatjuk is. Sikerült a társadalom széles rétegeihez eljuttatni annak az üzenetét, hogy igenis létezik civil kurázsi, civil ellenállás. Mindannyian a közélet iránt fogékony civil emberek vagyunk: van köztünk tanár, mérnök, művész. Magam színházi ember vagyok, Andrea pedig vendéglátós. Sokan vagyunk és sokfélék. Ez össztársadalmi ügy, nem zsidókérdés.

- Z. A.: Nem is antifasiszta ügy, mert ebből nem lehet zsidókérdést, cigánykérdést vagy melegkérdést csinálni, hanem ez minden normálisan gondolkodó demokrata ember közös ügye.

- Olyannyira nem zsidókérdés az emlékmű ügye, hogy talán sokkal inkább vált ez a még el sem készült szobor szimbólummá. Önök szerint mit szimbolizál legjobban?

- Z. A.: Leginkább talán annak az üzenetét hordozza, hogy kétharmados többséggel bármit meg lehet tenni, teljesen mindegy, hogy ez ellen hányan és hogyan tiltakoznak. Tehát nem csak a szobor üzenetével van gond - az színtiszta történelemhamisítás. Nemcsak ez ellen lépünk fel, hanem valami mellett is. Ha létezik olyan, hogy "demokrácia fan", akkor mi azok vagyunk. Nem szeretnénk újból diktatúrában élni, márpedig a jelen helyzet egyre inkább arra emlékeztet.

- M. F.: Az emlékmű nemcsak a hatalom erőfitogtatásának szobra, hanem jelképe a kormány és a Jobbik összeborulásának is. Dramaturgként úgy tudnám ezt leírni: a Fidesz és a Jobbik évek óta közös ágyban fekszenek, és a takaró, amivel ezt leplezni próbálják, egyre átlátszóbb. Ha pedig már a szimbólumoknál tartunk: mi, akik minderről a hazugságról le akarjuk rántani a leplet, igyekszünk kiszakítani a kormány által teremtett keretek közül ezt a helyet. Azzal, hogy minden este elhelyezzük a mécseseinket, virágainkat, köveinket és kegytárgyainkat, a tér egy élő múzeummá válik, ezzel pedig mi értelmezzük a helyet is. Ha mégis elkészül, akkor olyan lesz, mint egy drámában a negatív hős.

- Z. A.: Vannak itt a téren más hősök. Minden nap eljön például egy házaspár: a 92 éves néni, aki túlélte Auschwitzot és a férje, a 95 éves munkaszolgálatos bácsi, aki visszatért Mauthausenből. Nem kérnek szót, nem akarnak szerepelni, de itt vannak, és az ő jelenlétüknek az üzenete az: amit nekik át kellett élni, azt soha többet ne kelljen senkinek.

- Éppen az Ön - ugyancsak holokauszt-túlélő - édesapjának, Zoltai Gusztávnak volt az az első reakciója az emlékmű építésének kezdetén, hogy ha kell, a saját kezével bontja le…

- Z. A.: A szüleit, szinte az egész családját kiirtották. Természetes, hogy ezt mondta, és az is, hogy eljött közénk tiltakozni.
- M. F.: Ahogy eljött nagyon sok nem zsidó ember is. Említhetném a férjemet, Mécs Imrét, aki minden nap itt van a téren. A tiltakozó akciónkat korábban, Dániából küldött üzenetében bátorító Fischer Ádámtól a minap kaptam egy levelet, hogy hétfőn ő is eljön, és bontja velünk a kordont.

- Nyilván bátorítólag hatott az amerikai nagykövetségnek a kormány ellentmondásos magatartását bíráló nyilatkozata is Önökre.

- Z. A.: Egyértelmű siker, hogy az Egyesült Államok figyelmét is fel tudtuk hívni arra, ami itt zajlik. Ez egy udvarias, de nagyon kemény levél volt.

- Míg Gyurcsány Ferenc a helyszínen is kiállt a demonstrálók mellett, egy másik volt miniszterelnök cirkuszt, hisztériát és szellemi bűnözést emleget…

- Z. A.: A hisztit mindannyiunk nevében visszautasítom, Boross Péternek pedig arra a másik megjegyzésére, hogy megint a baloldal cirkuszol, csak annyit jegyeznék meg, hogy megfordult itt például a hozzá hasonlóan az egykor MDF-ben politizált Herényi Károly. Azt sem hiszem, hogy a Bokros Lajos vezette MoMa egy kifejezetten baloldali párt lenne. De valóban az elsők között csatlakozott hozzánk Popper Gábor, a Liberálisok ügyvivője, itt volt az elnökük, Fodor Gábor, de itt volt a DK-s Gyurcsány Ferenc és többen eljöttek az MSZP-ből is. De eljöttek jobboldali, konzervatív emberek is, vagyis nem a pártokról vagy a pártpolitikáról szól ez a történet.

- M. F.: Nem szeretem, amikor bagatellizálunk dolgokat, de azt gondolom, Boross Péter nyilatkozatával ezt nyugodtan meg lehet tenni. Olyannyira színvonaltalan, hogy kár is rá szót fecsérelni. Ezért nem reagáltunk Schiffer András hasonló, hisztizős nyilatkozatára sem.

- Nincs déjá vu-jük? A hegyvidéki turulszoborra gondolok - azt is tiltakozás övezte, mégis megépült.

- M. F.: Az események sokkal inkább a diktatórikus, paternalista időszakokra, hatalomgyakorlásra emlékeztetnek. Ennek pedig az ideológiája nagyon veszélyes. Ez mindenben tetten érhető. Akár a rokkantakkal kapcsolatos szabályok szigorításában, mellyel embertársainkat egyszerűen leírjuk. Ez nem más, mint amikor Mengele válogatta az embereket.

- Z. A.: Ez a szemlélet már az oktatási rendszerbe is beszivárgott. Már nagyobbak a gyerekeim, de nagyon el lennék keseredve, ha Wass Albertet, Nyírőt vagy Tormay Cécile-t kellene olvasniuk. De ne erőltessék a gyerekemre azt az erkölcstant sem, amiben én magam sem hiszek. A gyereknevelés mégiscsak az én dolgom. A családoknak elég erősnek és bátornak kell lenniük ahhoz, hogy megmagyarázzák a gyerekeknek: másról szól az otthoni szocializáció, mint az iskolai. Ne jöjjön el újra az az idő, amikor azt kell mondani a gyereknek: ezt ugyan tanuld meg, felelj is belőle ötösre, de tudd, hogy nem ez az igazság.

- Visszatérve az emlékműre: látnak-e még esélyt arra, egyáltalán lenne-e értelme, hogy a kormány tárgyaljon a Mazsihisszel?

- Z. A.: Nem látok rá esélyt, de igazság szerint mindegy is, hiszen ez, mint mondtuk, nem zsidóügy, hanem össztársadalmi kérdés. Hallani olyan véleményeket, hogy ha mégis a tervezett formában épülne meg az emlékmű, akkor nincs más választás, mint elkerülni a Szabadság teret. Ezt nem lehet, ilyet nem szabad mondani. Én nem akarok a hazámban semmilyen helyet kényszerűen elkerülni, főleg nem a szabadságról elnevezett teret. Az struccpolitika, hogyha nem látok valamit, akkor az nincs is.
- M. F.: Egyetértek: attól, hogy valamit kikerülünk, elmegyünk mellette, az még létezik.

- Önök és a téren tüntetők nem is mennek el szó nélkül a történtek mellett, sőt a tiltakozó szavakat a kordont takaró fóliára írják. Emiatt viszont meg is kapták az idézéseket, gyanúsítottak lettek…

- Z. A.: Falfirkálás miatt, pedig egy darab fal sincs itt.
- M. F.: Engem is graffiti-bűncselekmény miatt gyanúsítottak meg. Ez úgy gyalázat, ahogy van. Ez az eljárás pontosan leképezi ennek a diktatórikus rendszernek a lényegét, működését. Miközben a város tele van rasszista, antiszemita feliratokkal, horogkeresztekkel, velünk így szórakoznak. A rendőröknek meg is mondtam a kihallgatáson: nemhogy nem követtem el bűncselekményt, hanem hasznos dolgot tettem, mert egy jelentős társadalmi veszélyre hívtam fel a figyelmet.

- Z. A.: Kiírta az egyik barátunk, hogy "Nem vagyok Horthy katonája". Ő nyilván tisztában van azzal, hogy nem az, miért baj, ha ezt kiírja? Egy másik barátunk azt az egy szót írta ki, hogy demokrácia. Miért büntetendő ma Magyarországon, ha valaki kiírja, hogy demokrácia? Mécs Imre három évszámot írt ki és azt, hogy "Szabadságot!" Mi ezzel a baj?

- Tiltakozó mozgalmuk a pénteki ülősztrájkkal újabb fokozatba jutott. Mi lesz a következő lépés az emlékmű megépítéséig illetve azután?

- Z. A.: Megfogtuk egymás kezét - képletesen és a valóságban is -, és ennek sokkal erősebb üzenete van, mintha odaláncoltuk volna magunkat. Ebben hiszünk, a mozgalmat, bármiféle további akciót is csak békésen tudunk elképzelni, vadulás, gyalázkodás nélkül.

- M. F.: Egy láthatatlan háló köt össze már egyre többünket. Ez azért fontos, mert a diktatúrát három dolog tartja életben: a félelem, a megosztottság és a bizalmatlanság. Márpedig ahogy '56-ban is - Imre szokta mesélni - , most már meglátjuk a másik szemében a fényt, tudjuk, hogy ugyanazt gondoljuk. Az ilyen felismerések, az akár csak virtuális közösségek a puszta létezésükkel is segítenek a diktatúra szorító markát feszegetni, lazítani. Az elszántság megvan bennünk, efelől senkinek ne legyenek kétségei. Mindig azt mondom: nem bátor vagyok, csak nem félek.

- Z. A.: Sokan, nagyon sokan vannak olyanok, akik egyetértenek velünk, de valamilyen - akár egzisztenciális vagy más - félelem miatt ezt esetleg nem merik arccal-névvel vállalni. Ugyanakkor mindkettőnket sokan ismeretlenül is megállítanak az utcán és jelzik, hogy velünk vannak. Én azzal tudok mindenkit bíztatni, amit édesapám Auschwitzból hazatért nagynénje mondott: "Nem félni kell, hanem lépni!".