MNB;

2014-04-25 23:42:00

Kórházat vesz Kecskeméten az MNB

Újabb olyan jegybanki költekezésre derült fény, amely nehezen kapcsolható a Magyar Nemzeti Bank alapvető tevékenységéhez. 

A Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) honlapján olvasható, hogy a GYEMSZI által a Kecskemét, Izsáki út. 5. alatti ingatlan értékesítésére kiírt pályázat nyertese az MNB. Még itt működik a megyei kórház néhány osztálya. Az új épületet ugyanis, ahová költözniük kellene, bár átadták, de még nem fejezték be. Sőt, sajtóhírek szerint a vételárat kell erre költeni. Az ingatlan kikiáltási ára 1,7 milliárd forint volt.

Az MNB igazgatósága 2014 első félévére 50 milliárd forintos ingatlanvásárlási és 40 milliárdos -felújítási keretet határozott meg. A jegybank érdeklődő felügyelőbizottságában csak általánosságban hangzott el az épületvásárlások indokaként a beolvasztott felügyelet elhelyezése illetve bizonyos társadalmi, például oktatási tevékenységek helyigénye.

A kecskemélti kórházépület azonban kevéssé alkalmas ilyesmire. Úgy tűnik, az MNB inkább itt is a pénzével siet az intézmények segítségre, ahogy az IPOSZ-székház vagy az MTA budavári ingatlanának megvásárlásakor. Ez azonban nem feladata egy jegybanknak.