Mi a baj a ballib oldallal?

Ha jobboldali szavazóknak feltennék ezt a kérdést, egészen biztos, hogy a válaszuk leghangsúlyosabb pontja azonos lenne. Vérmérséklettől függően finoman, vagy durván fogalmazva. Méghozzá olyan, aminek a nyomát sem találom a ballib helyzetértékelésekben, például a választási eredményekről szóló elemzésekben.

Azt válaszolnák, hogy a ballib oldal (finoman) nem eléggé magyar, nem eléggé nemzeti, (durván) magyarellenes, a nemzeti érdekek ellen cselekszik. Igencsak furcsa, hogy a ballib oldal (amelyet egyébként éppen ez a megbélyegzés köt egybe, enélkül nem is létezne) nem érzékeli, hogy a választási eredménytelenséglegfőbb oka, hogy a lakosság gondolkodásában ez a felfogás nem hogy visszaszorult volna, hanem éppen hogy megerősödött, terjedt. Aminek az oka nem a ballib magatartásának változásában keresendő - az változatlan volt ebben az ügyben (sajnos) -, hanem abban, hogy a Fidesz és a Jobbik stratégái pontosan tudták, hogy erre kell játszani, és azt lépten-nyomon végre is hajtották (és ma is folytatják).

Már önmagában az, hogy a demokratikus ellenzék - maradjunk inkább ennél a valóságot jobban kifejező szóhasználatnál - kerüli a nemzet, a magyarság szavakat, nem ismer olyant, hogy nemzetpolitika,érthetetlen, taszító a lakosság többségének. A hevesebb vérmérsékletű és gyanakvóbb "jobboldaliak" körében pedig egyenesen az árulás árulójele. A demokratikus ellenzéknek értenie kellene, hogy a jobboldal számára a nemzet, a magyarság hangsúlyosan olyan, mint kicsiben a család. Ez szép. Ez egy összetartozás érzés. És - ezt most kiemelem, mert a legfontosabb - ugyanez az érzés a demokratikus ellenzék óriási többségében is él, alkalmasint ugyanolyan erősen, mint a jobboldaliakban - csak éppen magától értődőnek tekintik, nem tartják beszédtémának. Véleményem szerint nincs igazuk. Így nem lehet politizálni.Ha egy sakkozni vágyó úgy ül le az asztalhoz, hogy nem foglalkozik azzal, hogy lépéseiről mit fog gondolni az ellenfele, akkor jobban teszi, ha más szórakozást választ, például inkább horgászni megy.

A "ballibek" gondolkodásának eredete könnyen megfejthető.

A szocialisták alapból internacionalisták voltak. Az ő kiindulásuk a kizsákmányoltak nemzetközi közössége volt. Közben azonban a helyzet is megváltozott, a gondolkodásuk is. De ha egy erre erősen érzékeny közegben, amilyen Magyarország, a nemzeti közösség kimondásától, érzelmi hangsúlyozásától idegenkednek (miközben ennek a közösségnek az érdekében cselekszenek), akkor nem számíthatnak sikerre.

A liberálisok alapból másképp internacionalisták - számukra az a leglényegesebb, hogy minden ember egyenlő. Megjegyzem, ugyanez a meghatározó gondolata az igazi kereszténységnek is. A két ellentétes pólus gondolkodása egyformán nemzetek feletti. De a mai liberálisok is, keresztények is a modern világban a nemzeteknek,mint kisebb, de nagyon erős összetartozás egységeinek és a cselekvéseiket meghatározó keretnek elismerése, tisztelete alapján tevékenykednek.Csak erről a liberálisok nemigen beszélnek, ami egy olyan országban, ahol nemzetietleneknek gondolja őket a többség, súlyos hiba.

A hazai demokratikus oldalnak - együtt vagy külön-külön, egyre megy -nagyon erős stratégiát és gyakorlatot kellene kialakítania arra, hogy hogyan tudja visszaszorítani a nemzetidegenség hamis vádját egy olyan közegben, ahol az ellenfél ravaszul és kíméletlenül éppen erre játszik. Nem tudok receptet adni, hogy ezt hogyan lehet megvalósítani. Egyelőre azonban, mivel a demokratikus ellenzék ezzel a súlyos kérdéssel nemigen foglalkozik, azt gondolom, a figyelemfelhívásnak is nagy a jelentősége.

Inni pedig muszáj

Inni muszáj. Ez ma Magyarországon nem jelent túl nagy gondot. Főleg Orbán Viktor győzedelmes pálinkaszabadságharcát követően. Aki akarja, ebben a hazában bármikor, bárhol földrészegre ihatja magát, akár jóféle rézeleje pálinkával is. Azután lehet a kerítést szaggatni.

Ám ennek a szép, kuruc világnak hamarost vége szakadhat. Már a dohány füstjétől átláthatatlan trafikosztáskor is lehetett hallani arról a kormányzati szándékról, hogy ne csak a nikotintól védjük ifjainkat és a többi korosztályt a Lázár-doktrina jegyében, de a súlyos elvonási tünetekkel küzdő drogstartégia mellé sorakozzék föl az alkoholstratégia is.

Itt azért rögösebbnek ígérkezik az út a győzelemhez, mint a kábítószerek esetében. A magyar ember jól tudja, hogy a drog csúnya dolog, ami árt az egészségnek, bár viszonylag kevés hír lát napvilágot marihuánamámorban örjöngő családfőről, aki éppen nevelő célzattal ütlegeli az asszonyt meg a gyerekeket. Ezzel szemben maximális maligánfokon üzemelő, honfibútól gyötört férfiemberek annál gyakrabban vesznek elégtételt a világ és az élet igazságtalanságai miatt szeretteiken.

A drog okozta egészségkárosodás miatti társadalmi kiadások eltörpülnek az alkohol rombolásának ára mellett.

És mégis! A drogellenes program nem ütközik nagy társadalmi ellenállásba. Na de a pia! A nemzeti hagyományok! Hiába jönnek lila városi intellektuelek azzal, hogy a hazában néhány tízezerre tehető a drogisták kicsiny serege, miközben az alkoholiszákkal Dunát lehetne rekeszteni. Ámbár ők meg a Duna, az tűz meg a víz.

Az alkoholstratégiának tehát gyökeresen el kell térnie a kábszerétől. Vélhetően a kormányzati lepárlóban már gőzerővel dolgoznak a megoldáson. Sajnos konkrétumokról egyelőre nem nagyon hallani, olvasni, de ismerve a párt és a kormány végtelen találékonyságát és szociális érzékét, azért lehetnek elképzeléseink.

Hogy mást ne mondjunk, a trafikbiznisz - lássuk be -, mégsem bizonyult akkora bingónak, mint amilyennek első pillantásra látszott. A népkarakterológia igazát bizonyítva győzött a tipikus magyar irigység, és sokan inkább leszoktak a cigarettáról, csakhogy a trafiknyerteseknek se legyen olyan jó. Ezt bizonyítja, hogy hivatalos adatok szerint az elmúlt két évben félmilliárd szállal kevesebb füstölnivaló fogyott a nemzeti dohánydákban, s erre még a megnövekedett feketekereskedelem sem magyarázat.

Imhol tehát az egyik lehetséges stratégiai lépés: a cigi, a lottó, a jégkrém, újság mellett a pia is csapjon föl trafikárunak. A másik lehetőség a hűséges Fidesz talpasoknak, Parlamentből kibuktatott cimboráknak a koncessziós italbolt.

A bevétel ebben az esetben garantált. Ahogy a klasszikusok mondták: inni pedig muszáj.

Szerző
Bihari Tamás

Örökre a színpadon

Nem akármilyen öröm lehet manapság a Szent Család Alapítvány által működtetett, Milánó melletti idősek otthonának lakója lenni. Nem más tiszteli meg jelenlétével, s segíti a helyi alkalmazottak munkáját, mint Silvio Berlusconi. A volt olasz miniszterelnöknek nyilván mindenkihez lesz egy-két jó szava, hamar olyan viszonyokat alakít ki a háznál, hogy az idősek többségét maga mellé édesgesse. Már ez is komoly kihívás lesz számára, hiszen eddig ahhoz volt szokva, hogy szép fiatal lányokat gyűjtsön maga mellé.

Berlusconi nyilván kőkeményen dolgozik majd, különösen abból kiindulva, hogy több évtizede semmilyen házimunkát sem kellett végeznie. De az egykori "Lovagot" nem olyan fából faragták, hogy csak úgy feladja. Zseniálisan ért ahhoz, hogy a kiskapuk megtalálásával a saját javára fordítson mindent. Segítségére vannak a hazájában dúló, nem mindennapos viszonyok is, amelynek kialakításából ő is tevékeny részt vállalt. Az igazságszolgáltatással állandó csatározásokat folytatott, de úgy tűnik, meg is lett ennek az eredménye. Alighanem a világban kevés olyan országot találhatunk, ahol egy négy éves börtönbüntetésre ítélt személynek nemhogy egyetlen percet sem kell eltöltenie a rács mögött, vígan élheti tovább életét. Némi megszorítással persze. Talán annyiszor már nem időzik ledér hölgyek társaságában, mint korábban. Ám ennek sem az az oka, hogy az igazságszolgáltatás különben keményen lesújtana rá, inkább az, hogy ifjú párja, Francesca Pascale állítólag rövid pórázon tartja.

Berlusconi elvileg nem politizálhatna, vagy legalábbis nem olyan nyilvánvalóan, mint szabad polgárként, de hát nem úgy ismertük meg őt, mint akit foglalkoztatnának ilyen apró-cseprő előírások. Nem is szólva arról, hogy bizonyára milliók és milliók könyörögtek neki azért, ne távozzék a közéletből. Itália nem létezhet az ő bátor fia nélkül.

Berlusconi ezért lelkesen kampányol az európai parlamenti választás közeledtével, úgy, mintha mi sem történt volna. Olyan botrányt okozott, amilyenre utoljára csak miniszterelnökként volt képes. A Forza Italia plakátjain rámutatott az Európai Unió legnagyobb hibájára: túl nagy Németország hatalma, Olaszországé viszont túl kevés. Nem érte be azonban ennyivel. Egy beszédében nemes egyszerűséggel holokauszttagadónak nevezte a németeket, mert "szerintük német koncentrációs táborok sosem léteztek, csak katyniak" - mondta. Az eset annál is inkább kínos, mert Berlusconi pártja, a Forza Italia az Európai Néppárt tagja. Azé a pártszövetségé, amelyben a német CDU is helyet foglal, s melynek listavezetője a luxemburgi Jean-Claude Juncker, akit ellenségei sem vádolhatnak németellenességgel.

Berlusconi visszatért. Igaz, sosem vonult vissza békés elefántcsonttornyába. Ha rajta múlna, örökre az olasz politika színpadán maradna.