A két héttel ezelőtti himalájai tragédia ráirányította a figyelmet a világ legmagasabb hegységét meghódítók nélkülözhetetlen segítőire. Tizenkét társuk halálára sztrájkkal fenyegetőznek a sokszor embertelen körülmények között dolgozó serpák, ami lehetetlenné tenné újabb nagy hegyi bravúrokat.
Marco Vallesi egyike volt annak a két olasz alpinista vezetőnek, akik évekkel ezelőtt a Mount Everesten kísérleti alanyként szerepeltek egy CNR-kutatásban, amelyben összehasonlították teljesítményüket a nepáli serpákéval. Az olaszok az összehasonlításban alaposan alulmaradtak – írta a Corriere della Sera.
A serpák általában kicsik, vékonyak, de az ösvényeken, 4 ezer méter magasságban, ahol kevesebb mint egy nap alatt tesznek meg akkora távolságot, amennyit egy másik, erős, egészséges ember csak három nap alatt, felsőbbrendű fajjá változnak. Olyan terhet tudnak vinni a hátukon, amelyet közönséges halandó fel sem tud emelni. Ismerik a természetet, megérzik mi fog történni, mikor erősödik a szél, mikor sűrűsödnek a felhők, mikor jöhet a lavina. Tudják, hogy minél magasabban járnak, annál kevésbé lehet hibázni. A serpák általában nem tévednek, már csak azért sem, mert sok nyugati kirándulóval ellentétben tudják, mikor kell visszafordulni.
Ez a nép, amely évszázadok óta él a Himalája két lejtőjén, soha nem gondolt arra, hogy megmássza a csúcsokat. Nyelvükön nem is létezik a csúcs szó, minden hegyet az ott lakó istenségről neveztek el. A Mount Everest a Sagarmatha, azaz a Föld istenanyjának háza.
A serpák mélyen buddhisták és hisznek a szellemekben, démonokban, amelyek a Khumbu völgyben és a környező hegyekben laknak. Az itteniek tudnak hegyet mászni, de mielőtt az angolok a XIX. században expedíciókat indítottak volna az Everestre, megmaradtak a 6 ezer méterek magasságban. Ilyen a Nangpa La, amely elválasztja a tibeti oldalt a nepálitól. Az 5 ezer méter feletti falvaikhoz vezető ösvények tele vannak kis templomokkal, stupákkal, ahol, hogy tovább lehessen menni, imádkozni kell.
Azokon az óriásokon, amelyek 8 ezer méter magasak ‚ mint az Everest a Lothsa, a Cho Oyu, a Makalu, vagy a 6-7 ezer méteres Pumori és az Amadablan, a természet e katedrálisaiban, a serpák hite szerint az istenek élnek. Az angolok voltak az elsők, akik rábírták őket, hogy magasabbra is menjenek, de a lelkük, a hitük nem változott.
“ Soha nem indulnak el a magasba anélkül, hogy ne imádkoznának a bázistáborban. Azt kérik a hegyről, hogy engedje őket átmenni.” - magyarázta Giampietro Verzo olasz alpinista,aki a fél életét ezek között a hegyek között töltötte.
Az alpinista expedíciók szaporodásával az utóbbi húsz évben megváltozott az élet a Khumbu völgyében. Ma egy expedícióban való részvétel komoly kereseti forrás a lakosság számára.
A változások anyagi kényelmet, egyeseknek jelentős gazdasági fejlődést hoztak. Ugyanakkor hagyományaink, kultúránk, nyelvünk, szokásaink, ceremóniáink elvesztését is. Szerencsére van, aki ezt megértette és védi” - mondta Ngawang Tenzing Zangbu,a tenbocsei monostor rinpocséje.
A nepáli kormány 8 ezer rúpiában (kb 60 euró!) szabta meg a havi bérminimumot, de egy serpa, aki felviszi az expedíciót az Everest csúcsára, jutalomként a résztvevőktől néhány ezer dollárt is kaphat. Teherhordásra 2.800- 5 ezer méter magasságig a völgy parasztjait alkalmazzák . Ők nem hivatásos serpák, nincsenek akklimatizálódva, sokan megkapják a hegyi betegséget és van, aki bele is hal. A cipelt súly szerint fizetik őket. Kb. 400 rúpiát 20 kg. teherért egy napra. Aki azonban erős, háromszor ekkora súlyt is vállal. A jakok, ha 40 kg-nál többet raknak rájuk, megcsökönyösödnek és nem mennek tovább.
A tarifák a magasság szerint is változnak. A bázistábortól a második táborig 12 kg-os teherért napi 80 dollárt is kereshetnek a serpák, de ebben a magasságban is van,aki többet vállal. A második tábortól a csúcsig a bér 150 dollár. És odáig már nem mennek fel a jakok.
