Még egyszer a megszállásról

A március 29-ikei Szép Szó egyik írására szeretnék - kissé megkésve - reagálni. A 44-es német megszállással és a holokauszttal kapcsolatban, valamint az egyre erősödő Horthy kultusszal kapcsolatban volna néhány észrevételem. Ha a német csapatok kölcsönös megegyezés, a fegyverbarátsági együttműködés keretében érkeztek hazánkba, mint Magyarország segítői a közös ügy, a végső győzelem érdekében - ahogyan ezt az akkori kormány hirdette -,akkor a német csapatok bevonulása nem tekinthető megszállásnak. Mondjuk úgy, ők is "csak ideiglenesen állomásoztak hazánkban".

A független magyar kormány és a kormányzó pedig tőlük nem zavartatva tette a dolgát. Többek között felkérte a németeket a fegyverbarátság elmélyítésének során arra, hogy egy lista alapján tüntesse le azokat a politikusokat, akik nem nézik jó szemmel ezt a "barátságot". A majd fél millió zsidó és cigány magyar elgázosításáról ne is beszéljünk. Fölmerül a kérdés: ezek alapján nem kellene az ország akkori irányítóit tömeggyilkossággal vádolni? És mi a helyzet azokkal, akik vagy tudták, hogy mi következik, de eltitkolták a közvélemény előtt, vagy egyenesen várták a megszállást, hogy abból anyagi, politikai hasznot húzzanak? Ezekre az emberekre egyetlen szó illik: kollaboránsok, vagy mondjuk hazaárulók voltak.

Hamis az az érv, hogy Horthy csak azért maradt a budai palotában, mert ha lemondott volna, még nagyobb káosz alakult volna ki az országban. Azok, akik Horthyt ilyen meggondolásból védik, gondoljanak Kádár Jánosra. Ő is azt mondta: 56-ban azért hívta be az oroszokat, hogy ne legyen még nagyobb káosz. Nem kellene akkor neki is szobrot állítani Horthy szobra mellé? Ő ráadásul később még országot is épített, megteremtette az adott körülmények között a puha diktatúrát, a sokak által irigyelt "gulyás kommunizmust". Hadd tegyem hozzá - utalva a mai politikusainkra is - ők csak azért ragaszkodnak a székükhöz, a hatalmukhoz, csakis azért törnek mind magasabb pozíciókba, hogy a nemzetet szolgálják, megóvják minden bajtól.