Magyarország a nyertesek között

Publikálás dátuma
2014.04.30. 07:11
Juhász Endre magyar, Ján Figel szlovák és Jan Truszczyński lengyel EU-csatlakozási főtárgyaló, Jana Reinisová cseh külügyi helye
Nagyítóval is alig találni olyan állami beruházást, amely ne uniós forrásból valósulna meg. Az állami beruházások 98-99 százalékát állja az EU, a tagországok között nálunk a legnagyobb ez az arány. Csatlakozásunk óta évente átlagosan két százalékot tesz hozzá a magyar gazdaság teljesítményéhez az uniós támogatás. A legnagyobb növekedést épp akkor hozták az uniós pénzek, amikor a kormány legádázabban harcolt Brüsszellel: 2011-ben 5 százalékkal járult hozzá az EU a magyar gazdasághoz.

2004 óta csaknem 7000 milliárd forinttal kaptunk többet, mint amennyit a közös büdzsébe befizettünk. Összesen mintegy 80 ezer projekt valósult meg uniós forrásból. Ezek között vannak állami irányítású óriásberuházások: mintegy 1000 kilométer autópálya, 1600 kilométer közút, a Megyeri és két másik új Duna-híd, a 4-es metró, a budapesti, debreceni, miskolci és a szegedi villamoshálózat bővítése, az új tiszai víztározók, vagy a csepeli szennyvíztisztító. Uniós forrásból újítottunk fel több mint 1300 kórházat és orvosi rendelőt, valamint 3000 iskolát.

Az egyetemeken futó tudományos projektek nagy része szintén uniós forrásból jött létre. De nem csak állami, magánberuházások is kaptak uniós támogatást: 250 ezer lakóépületet korszerűsítettek energetikailag. A vállalatok előtt számos pályázati lehetőség nyílt meg a csatlakozással: munkahelyteremtésre, új termelési eszközökre is vettek igénybe támogatást. Ezek között voltak olyan beruházások, melyek nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket: mindenképp ilyennek tekinthető a szállodaépítések sorozata. Sok olyan kistelepülésen is épültek 4-5 csillagos szállodák, ahol a kereslet ezt egyáltalán nem indokolta.

A gazdasági adatokat tekintve kétségtelen, hogy az ország gyarapodása kedvezőbben is alakulhatott volna, a 2004-es várakozások felülmúlták a valóságos növekedést - fogalmazott egy tegnapi konferencián Szűcs Tamás, az Európai Bizottság magyarországi képviseletének vezetője. Az EU-átlaghoz képest csak 4 százalékpontnyit növekedett Magyarország GDP-je 2004 és 2012 között: míg kezdetben az uniós átlag 63 százaléka volt, végül csak 67 százalékig emelkedett. Magyarországot a nála kedvezőtlenebb helyzetből induló országok - például a balti államok, Lengyelország és Szlovákia - ebből a szempontból beérték vagy meg is előzték. Igaz, a jobb helyzetből indulók - Szlovénia, Csehország és Ciprus - még alacsonyabb GDP-növekedést értek el.

Az osztrák Erste Bank számításai szerint a visegrádi országok hazai összterméke (GDP) évente átlagosan 2,5 százalékkal növekedett volna az utóbbi évtizedben, ha a négy állam nem csatlakozott volna az EU-hoz. Így viszont átlagosan 3,4 százalékkal bővült, ennek fele az uniós támogatásoknak köszönhető - mondta el a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak (FAZ) Juraj Kotian, a bank vezető elemzője. A legnagyobb német bank, a Deutsche Bank elemzői szerint a 2004-ben csatlakozott országok közül leginkább a három balti államban, Lengyelországban és Szlovákiában folytatódhat a felzárkózás a nyugat-európai életszínvonalhoz, a régióban pedig az autógyártás mellett az elektronikai cikkek és a távközlési berendezések gyártása léphet elő a legfontosabb ágazatok közé.

A 2004-ben csatlakozott tagországok gazdasági felzárkózása a vártnál lassabban indult, aztán a nyugat-európai pénzügyi válság miatt megakadt és nehezen indult el újra - írta tegnapi kommentárjában a FAZ. A német lap szerint a visegrádi országok térsége jobban él, mint 2004-ben, a lakosság vásárlóereje az uniós tagság első tíz évében a nyugat-európai színvonal 49 százalékáról 65 százalékára emelkedett. Viszont sok nyugat-európai cég csupán felvevőpiacként tekint az EU kelet-európai régiójára, a helyi vállalatok pedig nehéz helyzetben vannak és "a legtöbb sikertörténetet nyugati vállalatok írják". A gazdasági fejlődést az uniós támogatások és a nyugat-európai vállalati beruházások határozzák meg - áll a FAZ kommentárjában, amely szerint "a Kelet, és elsősorban az ottani vállalatok kevéssé használták ki a nyitott nyugati piacok adta lehetőséget", a válság pedig megmutatta, hogy a térség nagymértékben és egyoldalúan függ a nyugati bankoktól. A konzervatív lap hangsúlyozta: "a kelet-európai embereknek végre határozottabban kézbe kell venniük sorsuk irányítását", és akkor majd "a Kelet és a Nyugat közötti, mindig élénk kereskedelem erősebben szolgálja mindkét fél javát".

Uniós tagságunk mérlege (millió euró)*
Év      Mérleg
2004  +193,4
2005  +590,1
2006  +1115
2007  +1605,9
2008  +1111,7
2009  +2719,4
2010  +2748,4
2011  +4418,3
2012  +3280
*Az egyes évek mérlege az adott évi támogatások és befizetések különbsége
Forrás: Eurostat

Az mindenesetre jól látszik, hogy gazdasági szempontból irreális alternatíva az euroszkeptikus pártok által felvetett uniós kilépés gondolata. Szinte minden állami fejlesztés uniós forrás felhasználásával valósul meg: ezeket a költségvetésnek kellene előteremtenie. Minden kórház- és iskolafelújításra az adókból kellene forrást találni. Ez szinte lehetetlen, így ha kilépnénk az EU-ból, vagy le kellene mondanunk ezekről a beruházásokról, vagy más országoktól kellene ezekre forrást szereznünk, például Oroszországtól vagy Kínától. Azt azonban az ukrán példa jól mutatja, hogy az orosz hitelért politikailag mennyire nagy árat kellene fizetni.

Szerző

A munkáltatók ma azt tesznek, amit akarnak

Publikálás dátuma
2014.04.30. 07:09
Csizmár Gábor: elkényeztettük a szakszervezeteket, helyzetbe hoztuk és komolyan vettük őket
Manapság a munkáltatók semmitől és senkitől nem félnek, azt csinálnak, amit akarnak, miközben a munkavállalók soha nem voltak ennyire kiszolgáltatott helyzetben - állítja Csizmár Gábor. A volt munkaügyi miniszter a szocialista kormányok hibájának tartja, hogy hagyták elkényelmesedni az érdekvédőket, akik vélhetően emiatt is képtelenek alkalmazkodni az új helyzethez. A már nyugdíjas politikus szerint fiatal, agilis, a modern információáramlást is jól ismerő szakszervezeti vezetőkre lenne szükség. 

- Felterjesztette már a Fideszt a Nobel-díjra?

- Nem, még egy sort, sőt, egy betűt sem írtam ez ügyben senkinek és nem is tervezem. Talán 2006-ban volt, amikor az ellenzéki Fidesz a teljes foglalkoztatottsággal kampányolt. Akkor valóban azt mondtam, ha ezt elérik, felterjesztem őket Nobel-díjra. Na, de ennek a közelében sem vagyunk. A foglalkoztatottságról szóló statisztika újabban egy felhabosított adatsor. Ha a szokásos foglalkoztatást nézzük, az nem sokat változott az elmúlt években, sőt, inkább romlott. Kizárólag a közmunkásokkal lett szebb ez a mutató. Hazug önáltatás, ha egy kormány elhiszi, hogy ezek az adatok a valódi helyzetet takarják, ami hősies tevékenységük és áldozatos munkájuk eredménye.

- Nyolc évig felelt az érdekegyeztetésért, 2004-2006 között munkaügyi miniszter volt. Számos eszközzel küzdött a munkanélküliség ellen, a foglalkoztatás bővüléséért. Ez a mostani út lehet jó is?

- Nem gondolnám. Mi se költöttünk eleget aktív munkaerő piaci eszközökre, de a mainál lényegesen többet. Ha európai összehasonlításban nézünk, akkor a GDP körülbelül egy százalékát kellene felhasználni erre, na, de ezt a kormány meg sem közelíti. Persze, ha a közmunka csaknem 200 milliárdját ide számítják, akkor kijön egy nagyon szép szám, de megint csak csalóka adatokat kapunk. Ma nem is beszélhetünk foglalkoztatáspolitikáról, a munkanélküliség álságos megoldásával találkozhatunk. A közmunkának legfeljebb csak az a része tolerálható, hogy a tétlenségre ítélt többszázezer ember közül néhány tízezernek minimális pénzért minimális aktivitási lehetőséget biztosítanak. Nem akarom én a közmunkát teljesen lesöpörni az asztalról. Átmeneti helyzet kellene, hogy legyen, jól tervezhető kiúttal. De lássuk be, erről szó nincs.

- Még miniszterként mondta, hogy minden káros mellékhatás nélkül lehet 40 éves kor felett is tanulni. Vagyis fontosnak tartotta az élethosszig tartó tanulást. Ma csak 16 éves korig kötelező iskolapadban ülni.

- Ha sorba kellene szedni ennek a kormánynak a bűneit, egy nagyon hosszú listát kapnánk. Ha a prioritásra is figyelnénk, akkor ez a döntésük az első háromban garantáltan benne lenne. Az, hogy eltörölték a 18 évig tartó tankötelezettséget, talán a jogállamiság tönkretételéhez mérhető bűn. Nemcsak az a baj, hogy 16 éves korban kirúgják a gyereket az iskolából és szakképzettség nélkül lökik be a munkaerőpiacra. Arra a munkaerőpiacra, ahol több mint egy, de inkább másfél millió szakképzetlen ember dolgozik, vagy vár arra, hogy dolgozhasson. A tankötelezettségi korhatár leszállításának hosszú távú hatása még rosszabb. Ezek a gyerekek soha nem tudnak majd piacképes szakmát szerezni. Azért ahhoz emberfeletti erő kell, meg egy jó erős háttér és kitartó húzóerő, hogy ezek a fiatalok később újra nekikezdjenek a tanulásnak. És akkor már ne is beszéljünk arról, hogy az ezzel járó összes hátrányt majd a saját gyerekeiknek is átörökítik.

- Úgy látja, már nem csak az unióban számítunk másodosztályú munkavállalónak, ahogy arról a csatlakozáskor beszélt, hanem sokan itthon is azok?

- Ahogy mondja. Jó is, hogy beszélünk az uniós csatlakozásról. Emlékszünk még rá, több ország nem nyitotta meg előttünk a munkaerőpiacát, mert féltek az újonnan csatlakozók tömeges bevándorlásától. Végül minden kapu megnyílt előttünk, sokat dolgoztunk rajta, hogy ez így legyen. Igazunk lett, hogy akkor nem indultak meg a magyarok külföldre dolgozni, csak mostanában. Az pedig, hogy ma mégis egyre több fiatal gondolja, hogy külföldön kell keresnie megélhetését, jövőjét, boldogulását, kifejezetten ennek a mai foglalkoztatási helyzetnek az eredménye. Nem lenne ilyen szívó hatása Nyugat-Európának, ha nem lenne ilyen toló hatása Magyarországnak.

- Az ön neve legjobban talán az érdekegyeztetéssel forrt össze. Az Országos Érdekegyeztető Tanács tárgyalásai megjelentek a híradásokban, az emberek hetente értesültek a bérmegállapodásról szóló vitákról. Ma már se érdekegyeztetés, se vita, megállapodásról pedig szó sincs. Vitathatatlan, hogy ennek hátterét az Orbán-kormány alakította ki, de a szakszervezeti konföderációk nem hibáztak?

- Kezdem inkább azzal, hogy mi mit csináltunk rosszul. Ez így korrekt. Szerintem mi elkényeztettük a szakszervezeteket. Helyzetbe hoztuk és komolyan vettük őket, minden létező kérdést megtárgyaltunk velük, a munkájukhoz még erőforrást is biztosítottunk. Összeültek, kiszámolták, hogy mennyi pénzre van szükségük a munkájukhoz, és mi utaltuk nekik. Még a nyilvánosságért sem kellett megdolgozniuk, az általában szeptembertől decemberig tartó nyílt vitás bérmegállapodás egy fontos téma volt a híradásokban. Minden héten, mint a balerinák, úgy szerepeltek a tévékben, rádiókban, újságokban. Mindenki ismerte a szakszervezeti vezetőket, akiknek volt lehetőségük arra, hogy megmutassák, mennyit küzdenek, harcolnak a munkavállalókért. Minden évben, minden tárgyalás végén megállapodtunk, ennek eredményeként 2002-10 között a reálkeresetek emelkedtek. De úgy tűnik, ebben a helyzetbe belekényelmesedtek. Most nincs semmi, leírták őket, nincs terepük, fórumuk, ahol elmondhatják a véleményüket. De úgy tűnik, nem is nagyon akarják. Négy év alatt a keresetek vásárlóértéke semmit nem javult A szakszervezetek erőforrásai is elapadtak.

- Azért kaptak ők pénzt a Fidesz-kormánytól - milliárdokról beszélhetünk.


- Bizonyos szakszervezeti tömörülések kaptak. Aki barát, annak jár pénz, aki nem, az elhúzhat. Azért ez a mi időnkben nem így volt.

- Hiba volt partnerként kezelni őket?

- Nem. De annak fényében, ami ma történik, el kell gondolkodni azon, mit rontottunk el. Az ugyanis tisztán látszik, hogy ehhez az új helyzethez a szakszervezetek nem tudtak alkalmazkodnt; nem tudnak, vagy nem akarnak a sarkukra állni, harcosak lenni. Miközben soha nem voltak még ennyire kiszolgáltatott helyzetben a dolgozók. A szakszervezetek hagyták például a munkavédelem és a munkaügyi ellenőrzés felszámolását. A munkáltatók semmitől és senkitől nem félnek, a dolgozók pedig meg se mernek szólalni, mert három perc alatt az utcán találják magukat. Ismerősi körömben is nap mint nap találkozom olyan emberekkel, akiket nem jelentenek be. Enyhébb esetben négy órában foglalkoztatják őket legálisan, de 12-őt dolgoztatnak le velük. Vagy bejelentik őket 60 ezer forintra, a többit meg zsebbe fizetik. De mi lesz ezekkel az emberekkel nyugdíjas korukban?Manapság azt csinálnak a munkáltatók, amit akarnak.

- A szakszervezeteknek ebben a politikai környezetben is lenne lehetőségük fellépni?

- Annyi, amennyit kivívnak maguknak. Azért, ha szétnézünk Európában - például Franciaországban vagy Németországban - , vannak olyan szakszervezetek, amelyeknek lehet, hogy arányaiban még kisebb is a szervezettségük, mint a magyarokénak, de mégis olyan erő van bennük, hogy megkerülhetetlenek. Azt pedig nem meri megtenni egyetlen komolyan vehető kormány sem Európában, hogy nem ül le tárgyalni a munkavállalók képviselőivel, nem kéri ki a véleményüket, semmibe veszi őket. Mondjuk, ez a kormány mindenkinek semmibe veszi a véleményét - ilyen alapon a szakszervezetek sem lógnak ki a sorból. Na, de azért ezt nem kéne hagyni. Annak idején a kilenc munkáltatói szervezet is érdemi munkát végzett, ma van egy udvari kiszolgálói kamara, amivel a kabinet letudja az érdekegyeztetést.

- A szakszervezetek egységbe tömörültek. Talán ez áttörést hozhat. Hogy látja?

- Az utóbbi évek egyik legpozitívabb lépésének tartom, hogy a három szakszervezeti tömörülés összeállt. A folyamatot viszont indokolatlanul lassúnak tartom. Pont egy éve jelentették be elhatározásukat, de azóta iszonyú lassan halad a dolog. A szakszervezetek külön is, meg együtt is működnek, de egyikből sem látni semmit.

- Az egyik fiatal szakszervezeti vezető szerint fiatalításra lenne szükség. Ön szerint is eljött ennek az ideje?

- El bizony. Ha hibákat keresgélünk, azt tartom a konföderációk másik legnagyobb bűnének, hogy akkor, amikor volt forrásuk, és nem is kevés, lényegében nyomtalanul felélték az egészet. Két dolgot feltétlenül meg kellett volna tenniük. Felépíteni egy nagyon erős jogi-közgazdasági szakértői hátteret, és meg kellett volna szervezni az utánpótlás képzését. Most itt állhatna egy friss, agilis, az információáramlás minden területét ismerő új nemzedék, amely hihetetlen erővel képes lenne korszerű módszerekkel, friss mondanivalóval cselekvésre mozgósítani. Ezekből nincs semmi.

- Megszülethetett az új Munka törvénykönyve (Mt.) is a szakszervezetek nélkül.

- Azért az egy érdekes kérdés, hogy velük, vagy nélkülük. Az utolsó pillanatban többen legitimálták az új Mt.-t. Ez óriási hiba volt. Senki nem lehet büszke erre a törvénykönyvre. Korszerűtlen, nem munkavállaló-barát, szakszervezet-ellenes. Kifejezetten visszalépéseket tartalmaz a korábbi kódexhez képest. Ehhez nem lett volna szabad legitimitást adni. Aki megtette, remélem már megbánta.

- Valószínűleg nem maradt sok választási lehetőségük. Aki ezt nem tette, pénzt sem kap a kormánytól.

- Ja kérem, aki eladja a bőrét a vásáron, az nem beszélhet érdemi munkáról, a dolgozók védelméről. Akkor ezt az egészet nevezzük inkább biznisznek.

- Van még jelentősége a május elsejének, vagy a munka ünnepe már csak a virsligyártóknak és a sörforgalmazóknak fontos?

- Az biztos, hogy ez az ünnep már nem az, ami régen, több mint száz évvel ezelőtt volt, de azért szükség van rá. Kérdés persze, hogy egy ilyen négynapos ünnepen mit lehet csinálni. Mindenki szanaszét megy majd, csak kevesen lesznek a Városligetben. Ez a nap ma már inkább a pihenésről és a kikapcsolódásról szól: buli hangulata van. Azoknak a dolgozóknak, szakszervezeti vezetőknek, akik még őrzik a hagyományt, és a munkát éltetik a majálison, meg kell találni a máról szóló üzenetet. Azt a pár mondatot, amelyek kifejezik, hogy a szakszervezetek a munkavállalókért vannak. Ha ezt sörrel és virslivel, meg a gagyi árusokkal teszik, annak is van üzenete. Ha csak beszélni akarnak róla, az is jelent valamit. És persze az is, ha ehhez kapcsolódóan cselekszenek is.

- Feltámasztható még az érdekvédelem, vagy szépen lassan elhal?

- Azért klasszikus értelemben egy-egy cégnél, egy-egy ágazatban még működnek a szakszervezetek. Vannak olyan lépések, megnyilvánulások, amelyek azt mutatják, hogy léteznek. A bányászok jutnak eszembe, akik nemrég a Szalay utcában vonultak fel. Azért is tudom, hogy miről van szó, mert annak idején én kötöttem meg velük az újrakezdési lehetőségükkel, kedvezményes nyugdíjukkal kapcsolatos megállapodást, és tisztában vagyok azzal, milyen sokat jelentett ez a bányász-családoknak. A Fidesz ezt egy pillanat alatt elvette tőlük. Máshol is van hasznos érdekvédelem, még ha nem is túl hangos. Csak az egész nem áll össze egységgé, erővé. Az is hiba, hogy a nagyobb létszámú munkahelyre szorult vissza a szakszervezeti munka, miközben a magyar gazdálkodó szervezetek 92,5 százaléka tíz fő alatti. Ez is egy olyan új kihívás, amelyre a konföderációk még nem adtak választ.

- A harcosság és a vita a mindennapjaihoz tartozott. Ám önt idézve, nem remegett meg a vitától a nadrágja szára. Ma mivel telnek nyugdíjas napjai?

- Minimálisan foglalkozom a politikával, csak amennyit egy érdeklődő állampolgár. Megnézem a tévében a híradót, reggel az interneten elolvasom a híreket. Egészségvédelmi okokból bizonyos csatornákat kiiktattam az életemből, a közszolgálati tévé elfogult hírműsorait például képtelen vagyok megnézni. Fát vágok, kertészkedek, beszélgetek a barátaimmal. Azt viszont ma is fontosnak tartom, hogy meghalljuk egymás hangját.

Szerző

A munkáltatók ma azt tesznek, amit akarnak

Publikálás dátuma
2014.04.30. 07:09
Csizmár Gábor: elkényeztettük a szakszervezeteket, helyzetbe hoztuk és komolyan vettük őket
Manapság a munkáltatók semmitől és senkitől nem félnek, azt csinálnak, amit akarnak, miközben a munkavállalók soha nem voltak ennyire kiszolgáltatott helyzetben - állítja Csizmár Gábor. A volt munkaügyi miniszter a szocialista kormányok hibájának tartja, hogy hagyták elkényelmesedni az érdekvédőket, akik vélhetően emiatt is képtelenek alkalmazkodni az új helyzethez. A már nyugdíjas politikus szerint fiatal, agilis, a modern információáramlást is jól ismerő szakszervezeti vezetőkre lenne szükség. 

- Felterjesztette már a Fideszt a Nobel-díjra?

- Nem, még egy sort, sőt, egy betűt sem írtam ez ügyben senkinek és nem is tervezem. Talán 2006-ban volt, amikor az ellenzéki Fidesz a teljes foglalkoztatottsággal kampányolt. Akkor valóban azt mondtam, ha ezt elérik, felterjesztem őket Nobel-díjra. Na, de ennek a közelében sem vagyunk. A foglalkoztatottságról szóló statisztika újabban egy felhabosított adatsor. Ha a szokásos foglalkoztatást nézzük, az nem sokat változott az elmúlt években, sőt, inkább romlott. Kizárólag a közmunkásokkal lett szebb ez a mutató. Hazug önáltatás, ha egy kormány elhiszi, hogy ezek az adatok a valódi helyzetet takarják, ami hősies tevékenységük és áldozatos munkájuk eredménye.

- Nyolc évig felelt az érdekegyeztetésért, 2004-2006 között munkaügyi miniszter volt. Számos eszközzel küzdött a munkanélküliség ellen, a foglalkoztatás bővüléséért. Ez a mostani út lehet jó is?

- Nem gondolnám. Mi se költöttünk eleget aktív munkaerő piaci eszközökre, de a mainál lényegesen többet. Ha európai összehasonlításban nézünk, akkor a GDP körülbelül egy százalékát kellene felhasználni erre, na, de ezt a kormány meg sem közelíti. Persze, ha a közmunka csaknem 200 milliárdját ide számítják, akkor kijön egy nagyon szép szám, de megint csak csalóka adatokat kapunk. Ma nem is beszélhetünk foglalkoztatáspolitikáról, a munkanélküliség álságos megoldásával találkozhatunk. A közmunkának legfeljebb csak az a része tolerálható, hogy a tétlenségre ítélt többszázezer ember közül néhány tízezernek minimális pénzért minimális aktivitási lehetőséget biztosítanak. Nem akarom én a közmunkát teljesen lesöpörni az asztalról. Átmeneti helyzet kellene, hogy legyen, jól tervezhető kiúttal. De lássuk be, erről szó nincs.

- Még miniszterként mondta, hogy minden káros mellékhatás nélkül lehet 40 éves kor felett is tanulni. Vagyis fontosnak tartotta az élethosszig tartó tanulást. Ma csak 16 éves korig kötelező iskolapadban ülni.

- Ha sorba kellene szedni ennek a kormánynak a bűneit, egy nagyon hosszú listát kapnánk. Ha a prioritásra is figyelnénk, akkor ez a döntésük az első háromban garantáltan benne lenne. Az, hogy eltörölték a 18 évig tartó tankötelezettséget, talán a jogállamiság tönkretételéhez mérhető bűn. Nemcsak az a baj, hogy 16 éves korban kirúgják a gyereket az iskolából és szakképzettség nélkül lökik be a munkaerőpiacra. Arra a munkaerőpiacra, ahol több mint egy, de inkább másfél millió szakképzetlen ember dolgozik, vagy vár arra, hogy dolgozhasson. A tankötelezettségi korhatár leszállításának hosszú távú hatása még rosszabb. Ezek a gyerekek soha nem tudnak majd piacképes szakmát szerezni. Azért ahhoz emberfeletti erő kell, meg egy jó erős háttér és kitartó húzóerő, hogy ezek a fiatalok később újra nekikezdjenek a tanulásnak. És akkor már ne is beszéljünk arról, hogy az ezzel járó összes hátrányt majd a saját gyerekeiknek is átörökítik.

- Úgy látja, már nem csak az unióban számítunk másodosztályú munkavállalónak, ahogy arról a csatlakozáskor beszélt, hanem sokan itthon is azok?

- Ahogy mondja. Jó is, hogy beszélünk az uniós csatlakozásról. Emlékszünk még rá, több ország nem nyitotta meg előttünk a munkaerőpiacát, mert féltek az újonnan csatlakozók tömeges bevándorlásától. Végül minden kapu megnyílt előttünk, sokat dolgoztunk rajta, hogy ez így legyen. Igazunk lett, hogy akkor nem indultak meg a magyarok külföldre dolgozni, csak mostanában. Az pedig, hogy ma mégis egyre több fiatal gondolja, hogy külföldön kell keresnie megélhetését, jövőjét, boldogulását, kifejezetten ennek a mai foglalkoztatási helyzetnek az eredménye. Nem lenne ilyen szívó hatása Nyugat-Európának, ha nem lenne ilyen toló hatása Magyarországnak.

- Az ön neve legjobban talán az érdekegyeztetéssel forrt össze. Az Országos Érdekegyeztető Tanács tárgyalásai megjelentek a híradásokban, az emberek hetente értesültek a bérmegállapodásról szóló vitákról. Ma már se érdekegyeztetés, se vita, megállapodásról pedig szó sincs. Vitathatatlan, hogy ennek hátterét az Orbán-kormány alakította ki, de a szakszervezeti konföderációk nem hibáztak?

- Kezdem inkább azzal, hogy mi mit csináltunk rosszul. Ez így korrekt. Szerintem mi elkényeztettük a szakszervezeteket. Helyzetbe hoztuk és komolyan vettük őket, minden létező kérdést megtárgyaltunk velük, a munkájukhoz még erőforrást is biztosítottunk. Összeültek, kiszámolták, hogy mennyi pénzre van szükségük a munkájukhoz, és mi utaltuk nekik. Még a nyilvánosságért sem kellett megdolgozniuk, az általában szeptembertől decemberig tartó nyílt vitás bérmegállapodás egy fontos téma volt a híradásokban. Minden héten, mint a balerinák, úgy szerepeltek a tévékben, rádiókban, újságokban. Mindenki ismerte a szakszervezeti vezetőket, akiknek volt lehetőségük arra, hogy megmutassák, mennyit küzdenek, harcolnak a munkavállalókért. Minden évben, minden tárgyalás végén megállapodtunk, ennek eredményeként 2002-10 között a reálkeresetek emelkedtek. De úgy tűnik, ebben a helyzetbe belekényelmesedtek. Most nincs semmi, leírták őket, nincs terepük, fórumuk, ahol elmondhatják a véleményüket. De úgy tűnik, nem is nagyon akarják. Négy év alatt a keresetek vásárlóértéke semmit nem javult A szakszervezetek erőforrásai is elapadtak.

- Azért kaptak ők pénzt a Fidesz-kormánytól - milliárdokról beszélhetünk.


- Bizonyos szakszervezeti tömörülések kaptak. Aki barát, annak jár pénz, aki nem, az elhúzhat. Azért ez a mi időnkben nem így volt.

- Hiba volt partnerként kezelni őket?

- Nem. De annak fényében, ami ma történik, el kell gondolkodni azon, mit rontottunk el. Az ugyanis tisztán látszik, hogy ehhez az új helyzethez a szakszervezetek nem tudtak alkalmazkodnt; nem tudnak, vagy nem akarnak a sarkukra állni, harcosak lenni. Miközben soha nem voltak még ennyire kiszolgáltatott helyzetben a dolgozók. A szakszervezetek hagyták például a munkavédelem és a munkaügyi ellenőrzés felszámolását. A munkáltatók semmitől és senkitől nem félnek, a dolgozók pedig meg se mernek szólalni, mert három perc alatt az utcán találják magukat. Ismerősi körömben is nap mint nap találkozom olyan emberekkel, akiket nem jelentenek be. Enyhébb esetben négy órában foglalkoztatják őket legálisan, de 12-őt dolgoztatnak le velük. Vagy bejelentik őket 60 ezer forintra, a többit meg zsebbe fizetik. De mi lesz ezekkel az emberekkel nyugdíjas korukban?Manapság azt csinálnak a munkáltatók, amit akarnak.

- A szakszervezeteknek ebben a politikai környezetben is lenne lehetőségük fellépni?

- Annyi, amennyit kivívnak maguknak. Azért, ha szétnézünk Európában - például Franciaországban vagy Németországban - , vannak olyan szakszervezetek, amelyeknek lehet, hogy arányaiban még kisebb is a szervezettségük, mint a magyarokénak, de mégis olyan erő van bennük, hogy megkerülhetetlenek. Azt pedig nem meri megtenni egyetlen komolyan vehető kormány sem Európában, hogy nem ül le tárgyalni a munkavállalók képviselőivel, nem kéri ki a véleményüket, semmibe veszi őket. Mondjuk, ez a kormány mindenkinek semmibe veszi a véleményét - ilyen alapon a szakszervezetek sem lógnak ki a sorból. Na, de azért ezt nem kéne hagyni. Annak idején a kilenc munkáltatói szervezet is érdemi munkát végzett, ma van egy udvari kiszolgálói kamara, amivel a kabinet letudja az érdekegyeztetést.

- A szakszervezetek egységbe tömörültek. Talán ez áttörést hozhat. Hogy látja?

- Az utóbbi évek egyik legpozitívabb lépésének tartom, hogy a három szakszervezeti tömörülés összeállt. A folyamatot viszont indokolatlanul lassúnak tartom. Pont egy éve jelentették be elhatározásukat, de azóta iszonyú lassan halad a dolog. A szakszervezetek külön is, meg együtt is működnek, de egyikből sem látni semmit.

- Az egyik fiatal szakszervezeti vezető szerint fiatalításra lenne szükség. Ön szerint is eljött ennek az ideje?

- El bizony. Ha hibákat keresgélünk, azt tartom a konföderációk másik legnagyobb bűnének, hogy akkor, amikor volt forrásuk, és nem is kevés, lényegében nyomtalanul felélték az egészet. Két dolgot feltétlenül meg kellett volna tenniük. Felépíteni egy nagyon erős jogi-közgazdasági szakértői hátteret, és meg kellett volna szervezni az utánpótlás képzését. Most itt állhatna egy friss, agilis, az információáramlás minden területét ismerő új nemzedék, amely hihetetlen erővel képes lenne korszerű módszerekkel, friss mondanivalóval cselekvésre mozgósítani. Ezekből nincs semmi.

- Megszülethetett az új Munka törvénykönyve (Mt.) is a szakszervezetek nélkül.

- Azért az egy érdekes kérdés, hogy velük, vagy nélkülük. Az utolsó pillanatban többen legitimálták az új Mt.-t. Ez óriási hiba volt. Senki nem lehet büszke erre a törvénykönyvre. Korszerűtlen, nem munkavállaló-barát, szakszervezet-ellenes. Kifejezetten visszalépéseket tartalmaz a korábbi kódexhez képest. Ehhez nem lett volna szabad legitimitást adni. Aki megtette, remélem már megbánta.

- Valószínűleg nem maradt sok választási lehetőségük. Aki ezt nem tette, pénzt sem kap a kormánytól.

- Ja kérem, aki eladja a bőrét a vásáron, az nem beszélhet érdemi munkáról, a dolgozók védelméről. Akkor ezt az egészet nevezzük inkább biznisznek.

- Van még jelentősége a május elsejének, vagy a munka ünnepe már csak a virsligyártóknak és a sörforgalmazóknak fontos?

- Az biztos, hogy ez az ünnep már nem az, ami régen, több mint száz évvel ezelőtt volt, de azért szükség van rá. Kérdés persze, hogy egy ilyen négynapos ünnepen mit lehet csinálni. Mindenki szanaszét megy majd, csak kevesen lesznek a Városligetben. Ez a nap ma már inkább a pihenésről és a kikapcsolódásról szól: buli hangulata van. Azoknak a dolgozóknak, szakszervezeti vezetőknek, akik még őrzik a hagyományt, és a munkát éltetik a majálison, meg kell találni a máról szóló üzenetet. Azt a pár mondatot, amelyek kifejezik, hogy a szakszervezetek a munkavállalókért vannak. Ha ezt sörrel és virslivel, meg a gagyi árusokkal teszik, annak is van üzenete. Ha csak beszélni akarnak róla, az is jelent valamit. És persze az is, ha ehhez kapcsolódóan cselekszenek is.

- Feltámasztható még az érdekvédelem, vagy szépen lassan elhal?

- Azért klasszikus értelemben egy-egy cégnél, egy-egy ágazatban még működnek a szakszervezetek. Vannak olyan lépések, megnyilvánulások, amelyek azt mutatják, hogy léteznek. A bányászok jutnak eszembe, akik nemrég a Szalay utcában vonultak fel. Azért is tudom, hogy miről van szó, mert annak idején én kötöttem meg velük az újrakezdési lehetőségükkel, kedvezményes nyugdíjukkal kapcsolatos megállapodást, és tisztában vagyok azzal, milyen sokat jelentett ez a bányász-családoknak. A Fidesz ezt egy pillanat alatt elvette tőlük. Máshol is van hasznos érdekvédelem, még ha nem is túl hangos. Csak az egész nem áll össze egységgé, erővé. Az is hiba, hogy a nagyobb létszámú munkahelyre szorult vissza a szakszervezeti munka, miközben a magyar gazdálkodó szervezetek 92,5 százaléka tíz fő alatti. Ez is egy olyan új kihívás, amelyre a konföderációk még nem adtak választ.

- A harcosság és a vita a mindennapjaihoz tartozott. Ám önt idézve, nem remegett meg a vitától a nadrágja szára. Ma mivel telnek nyugdíjas napjai?

- Minimálisan foglalkozom a politikával, csak amennyit egy érdeklődő állampolgár. Megnézem a tévében a híradót, reggel az interneten elolvasom a híreket. Egészségvédelmi okokból bizonyos csatornákat kiiktattam az életemből, a közszolgálati tévé elfogult hírműsorait például képtelen vagyok megnézni. Fát vágok, kertészkedek, beszélgetek a barátaimmal. Azt viszont ma is fontosnak tartom, hogy meghalljuk egymás hangját.

Szerző