jogosítvány;közlekedésrendészet;

2014-04-30 20:01:00

Hamisított jogosítványa volt a közlekedésrendészet parancsnokának

Felmentették tisztségéből szerdán Lucian Dinita rendőr-főfelügyelőt, a román közlekedésrendészet parancsnokát, miután kiderült, hogy az egyik magas rangú beosztottja hamisított jogosítvánnyal dolgozott a közlekedésrendészet kötelékében - közölte a Mediafax hírügynökség.

A gépjárművezetői jogosítvánnyal nem rendelkező, ám a dokumentum hamisított fénymásolatával fontos tisztségbe került közlekedésrendész ügyére április elején derült fény, azt követően, hogy a rendőr áthelyezését kérte egy másik rendőrségi osztályra. 

A kérelemhez a jogosítványát is mellékelnie kellett, és a rendőrség számítógépes rendszere jelezte, hogy a benyújtott másolat sorszámával egy másik személy számára állítottak ki jogosítványt. Augustin Capilnasnak be kellett ismernie, hogy soha nem is rendelkezett gépjárművezetői engedéllyel, a hamisított fénymásolatot azért készítette, hogy a közlekedésrendészet kötelékében dolgozhasson. Az ortodox papból lett rendőr ellen bűnvádi eljárás indult.

Minderre az után derült fény, hogy Capilnas 2012 februárja és 2013 szeptember között gyakran vezette a közlekedésrendészet rendőrautóit, és gyakran végzett országúti ellenőrzéseket. A rendőrség korábban cáfolta azt a sajtóértesülést, hogy jogosítvány nélküli rendőr állami főméltóságok menetoszlopának a felvezető rendőrkocsiját is vezette volna.