Merényletek kísérték az iraki választást

Publikálás dátuma
2014.05.02. 07:40
Nuri al-Maliki Fotó: Muhannad Fala'ah / Getting Images
Máris a szerdai iraki választás győztesének hirdette magát Nuri al-Maliki iraki miniszterelnök. „Győzelmünk biztos, s azokkal lépünk koalícióra, akik egységes Irakot akarnak” – jelentette ki. Az amerikai csapatok kivonulása utáni első voksolást véres merényletek kísérték. A terrorakciókban országosan 26 személy vesztette életét.

 Ettől függetlenül magas, „körülbelül” 60 százalékos volt a részvételi arány – közölte a választási bizottság elnöke. Bizonyos régiókban egyáltalán nem lehetett megtartani a voksolást, s a azokon a nyugati, illetve Bagdadtól északra fekvő területeken, ahol gyakoriak az összecsapások, jóval az átlag alatt járulhattak az urnákhoz. A fővárosban, valamint a belpolitikailag stabilabb, síiták által lakott déli területeken viszont sokan éltek szavazati jogukkal. Választási megfigyelők szerint ezeken a részeken biztonságosabban lehetett szavazni. A voksolás végeredményét várhatóan május közepén teszik közzé. John Kerry amerikai külügyminiszter dicsérte az iraki választókat „bátorságukért”.

Bár a voksolás favoritja a Washington és Irán támogatását is élvező Nuri al-Maliki, a kormányfő nem nevezhető integráló személyiségnek. Irakban ugyanis az utóbbi években nőttek az etnikai feszültségek, tombol a terror és a korrupció. A különféle terrorcselekményekben 2013-ban 8900 személy vesztette életét, a halálos áldozatok száma csak az idei évben meghaladja a 4000-et. Az utolsó egy hét alatt több százan vesztették életüket robbantások következtében. Elsősorban választókörzetekben, illetve képviselőjelöltekkel szemben követtek el terrorakciókat. A helyzetről már az is sokat elárul, hogy a biztonságiak, katonák azért voksolhattak már hétfőn, mert szerdán a rendre kellett ügyelniük.

A voksoláson 9000 jelölt indult 275 párt képviseletében a 328 parlamenti helyért. A kormányfő szövetségét várhatóan amiatt választják majd újra, mert az ellenzék rendkívül szétforgácsolt. Ugyanakkor a Washington Post elemzése szerint egyetlen párt sem számíthat abszolút többségre. Malikit ellenfelei diktátornak nevezik. Nem teljesen alaptalanul, hiszen 2006-os kormányfővé választása óta, különösképpen 2010 után egyértelművé tette, hogy teljhatalomra tör. A kormányfői tisztség mellett ugyanis a belügyi és a védelmi tárcát is magához vette. Maliki kormányzása alatt mélyültek az ellentétek a síita és a szunnita vallás hívei között. Szaddám Huszein rezsimjének 2003-as megbuktatásáig a szunniták uralták az országot, miközben a síiták aránya mintegy 60, a szunnitáké 30-35 százalék.

Maliki megosztó politikája következtében százezrek hagyták el az országot az eltelt években. A parlamentben egyébként nyolc helyet biztosítanak a kisebbségek számára, ebből ötöt a keresztényeknek. A miniszterelnök a voksolás előtt biztosra akart menni. Maliki 38 szekuláris síita politikus nevét töröltette az esetleges jelöltek listájáról. Sokan mondogatják manapság: más Irakot képzeltek el Szaddám rezsimjének megdöntése után.

Irakban is érezni a szíriai polgárháború következményeit. Nemcsak azért, mert sok iraki dzsihadista harcol a szomszédos országban. A szélsőséges szunnita iszlamisták hónapok óta ellenőrzésük alatt tartanak két iraki várost, Falludzsát, valamint Ramadi egy részét. Hibának bizonyult az amerikaiak azon stratégiája, mely szerint felfegyverzik a törzseket az iszlamistákkal szemben. Különféle úton-módon ugyanis a fegyverek egy része a szélsőségesek kezébe került. A nehézségeket a mérhetetlen korrupció tetézi. A Transparency International 2013-as listáján Irak foglalta el az utolsó, 177. helyet a világ legkorruptabb országai között.

Diplomáciai vita Németországgal

Publikálás dátuma
2014.05.02. 07:36
Joachim Gauck Fotó: Steffen Kugler / Getty Images
Berlini körökben óriási felháborodást keltett, hogy Recep Tayyip Erdogan török kormányfő Joachim Gauck látogatása alkalmával támadást intézett a német elnökkel szemben, mondván: hazája senkinek sem engedi meg, hogy beleszóljon az ország belügyeibe. Mindezt azt követően jelentette ki, hogy Gauck bírálta a török kormányt a véleménynyilvánítás szabadsága elleni lépései miatt.

Steffen Seibert német kormányszóvivő azt közölte, a német kormányzat véleménye teljességgel megegyezik az államfőével. hozzátette, Németország „hatalmas elismeréssel” tekint a török nép teljesítményére. Mint mondta, Németország közel érzi magát Törökországhoz, s „nemcsak amiatt, mert több millió török gyökerekkel rendelkező személy él az országban”. Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke, az európai szocialisták listavezetője úgy vélte, Erdogan reakciója a diplomáciai szabályok felrúgásával egyenértékű.

Német európai parlamenti képviselők azonnal leállítanák Törökország uniós integrációjának folyamatát. Alexander Graf Lambsdorff, aki a német szabaddemokrata FDP listavezetője a május végén megrendezendő EP-választáson, azt közölte, Brüsszelnek fel kellene függesztenie a törökökkel folytatott csatlakozási tárgyalásokat. Úgy vélte, nem lehet olyan országgal tárgyalni, amely már-már önkényuralmi rendszert vezet be, s megsérti a demokratikus szabadságjogokat. Hasonlóan nyilatkozott Markus Ferber, a CSU listavezetője. „Törökország nem léphet be az EU-ba. Egyre távolabb kerül Európától és az európai alapértékektől” jelentette ki a politikus. Szerinte Törökországgal bilaterális szerződéseket kell kötni, olyan megállapodásokat, amelyek az unió és Svájc között is születtek. Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter még februárban úgy foglalt állást, nyitva kell hagyni az ajtót a törökök előtt.

Törökországgal 2005 októberében kezdte meg a csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unió. A 35 fejezetből eddig egyetlen egyet, a tudományról és kutatásról szólót sikerült lezárni. 14 további fejezetet nyitottak meg. Tegnap összecsapások törtek ki a Taksim téren a tüntetők és a rendőrség között. A megmozdulás résztvevői Molotov-koktélokat dobáltak a rendfenntartókra. A rendőrség elzárta a teret a külvilágtól.

Témák
EU Erdogan Gauck

Lélegzethez jut a baloldal?

Publikálás dátuma
2014.05.02. 07:30
Hollande népszerűsége húsz százalék alá került FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/DEAN MOUHTAROPOULOS
Gyapálták egymást sokáig a francia baloldali pártok azért, hogy melyikük tekintheti magát a száz esztendeje meggyilkolt szocialista Jean Jaures szellemi örökösének. A küzdelem azt követően lett igazán heves, hogy Francois Hollande köztársasági elnök április végén megjelent Carmaux város főterén, a legendás politikus szobránál, és elhelyezte vörös virágokból font koszorúját. Az ünneplők kifütyülték az államfőt. 

Hamarosan azonban a talapzaton egy másik koszorú is megjelent, azzal a tiszteletlen fölirattal, "Várunk vissza Jean, ezek megkergültek". E másik virágfüzér küldője Jean-Luc Mélenchon volt, a kormányzó Szocialista Párt becsületességét kétségbe vonó Baloldali Front vezetője, aki később még gorombábban úgy fogalmazott, Hollande tisztelgési gesztusa modern kifejezője az egykori komisz formulának, hogy "köpök a sírotokra!" Vagyis a 2012-ben megválasztott szocialista államfő elorozza az első világháború előestéjén meggyilkolt nagy munkásmozgalmi vezető hagyatékát.

A polémia hevességének illusztrálására a BVA intézet az i'Télé közszolgálati csatorna megbízásából megszavaztatta a szocialista listára szavazókat, akik 56 százalékos többséggel azt vallották, hogy Hollande "nem elég baloldali". Keserű eredmény ez az idei áprilisi önkormányzati választások után, amelyeken a Szocialista Párt valósággal elvérzett. A vereség után Hollande a hatás ellensúlyozására Manuel Vallst nevezte ki az új kormány vezetésére, erről is rendeztek közvélemény kutatást, de meghirdetett politikáját úgyszintén "túlságosan is jobboldalinak" ítélték. Valls energikus gazdasági talpra állítási tervet, 50 milliárd eurós megszorító csomagot terjesztett elő, amely azonban a Szocialista Párt berkeiben heves ellenérzéseket ébresztett, attól tartottak már, hogy a parlamenti frakció egy része "föllázad", még nagyobb válságba taszítja a két éve kormányzó baloldalt. A tétet tovább növelte, hogy a néhány hét múlva esedékes európai parlamenti választásokon a szélsőjobboldali Nemzeti Front, meglehet előre rukkol, harmadikként befurakodik a két nagy párt, a szocialista és a konzervatív UMP közé, fölborítja az eddigi törékeny egyensúlyt.

Holland elnök ekkor gyönge népszerűségének további kockáztatásával, nem csupán a kormányfő posztján hajtott végre változást, pártjának élén is. A tehetetlennek bizonyult, kudarcot vallott korábbi szocialista főtitkárt, Harlem Désirt a kabinetbe "kegyelmi posztra" száműzte, és a helyére Jean-Christophe Cambadélist szemelte ki, aki már régen rástartolt a tisztségre. A politikai feszültség mellett a gazdaság állapota a gyönge láncszem, és érthetően nagy föltűnést keltett, amikor egy vidéki pártösszejövetelen Hollande kijelentette, ha 2017 tavaszáig, a következő elnökválasztások idejéig, nem tudja drasztikusan leszorítani a munkanélküliséget, második kurzusra nem is jelölteti magát.

Mondhatni bombaként robbant a közlése, hiszen eddig kétség sem fért hozzá, ismét pástra lép, mint Mitterrand tette első hétéves periódusa után, és azt a "csodát" produkálta a De Gaulle teremtette Ötödik Köztársaságban, hogy szocialista politikusként az Élysée-palotában tizennégy esztendőt vitt végig. Előtte és utána egyetlen jobboldali potentátnak sem sikerült ez.

Fenyegető jóslatok
Amilyen keservesen áll Hollande népszerűségi mutatója, (húsz százalék alatt), a váratlan közlés nagy riadalmat és meglepetést nem okozott. Hatalmi körökben az ellenben igen, hogy a baloldal krízis hangulatában érdekes föltételezés terjedt el. Kihasználva azt az eshetőséget, hogy a szocialista parlamenti csoport tagjainak egy része elkeseredésében nem áll a kormányfő mögé gazdasági válságtervének kritikus szavazásában, az a kombináció kezdett hangot kapni, hogy a jobboldal vezető pártja, a mostanáig Sarkozy mögé fölsorakozott UMP hajt végre "száraz puccsot".  Két volt törvényhozási potentát, a nemzetgyűlés és a szenátus két egykori elnöke szorítja meg Valls kabinetjét, alkalmas pillanatban kisebbségbe szorítja, lemondatja, előrehozott parlamenti választást erőszakol ki, és ekkor kijelenti, nem hajlandó "társbérletben" élni Francois Hollande-dal sem, őt is lemondásra kényszeríti, visszaragad minden kulcspozíciót. E helyzetben jelent meg Cambadélisnek, az új szocialista pártfőtitkárnak a könyve, azzal a címmel, hogy "Európa a nacionalista-populista fenyegetés árnyékában". Apokaliptikus látomással azt fejtegette, hogy teljes lenne a francia baloldal csődje, ha a 2017-es elnökválasztáson harmadik helyre szorulna az UMP és a szélsőjobboldali Nemzeti Front mögé. Azt az Európában másutt is elterjedt fölfogást fejtegette, hogy a Marine Le Pen vezette megújult társaság új arcot igyekezett kialakítani magáról, már nem kultúrharcot hirdet, nem száll harcba "a franciaellenes erőkkel". A többit megteszi a közbiztonság témájának az életben tartása, a bevándorlási hullám kárhoztatása és a többiek. Cambadélis szerint ideje szakítani azzal a nézettel, hogy a Nemzeti Front ugyanaz a náci alakulat, mint az 1930-as évek idejének Hitler-barát gárdája volt. A veszélyességét növeli, hogy az UMP kacérkodik vele, mintegy "csöndestársnak" tekinti. Az európai parlamenti választás előestéjén erre kell összpontosítani. A helyzetet az döntötte el, hogy a párizsi nemzetgyűlés szocialista frakciójának többsége végül Manuel Valls kormánya mögé állt, noha 41 képviselő tartózkodott a szavazástól, de ezzel nem veszélyeztette a kormánytöbbséget.  A döntő időpont előtt közvetlenül, a kétségtelenül dramatizált Le Monde vezető belpolitikai publicistája úgy vélekedett, hogy Hollande a kormány és a párt élére helyezett "új párosával" kis lélegzethez jutott. Mert utána kezdődik minden elölről a nagy takarékossági terv kényszerű végrehajtásával.

Szerző