Szerintem;abortusz;terhesség;terhességmegszakítás;Biztos Kezdet Gyerekház;

Biztos kezdet

Az ENSZ statisztikái szerint a világon évente megközelíti a 7,3 milliót azoknak a lányoknak a száma, akik 18 évesnél fiatalabb korban szülnek. Ami ennél is megdöbbentőbb: közülük 2 millió úgy lesz anya, hogy még maga is gyermek, hiszen az esemény idején 15. életévét sem töltötte be. Ehhez látszólag semmi közünk nincsen, hiszen az említett fiatalkorúaknak a 95 százaléka a fejlődő országokban él és csupán 680 ezret tartanak nyilván a fejlett országok statisztikái.

Nem szeretném, ha elvesznénk az adatokban, de azt nem árt tudni, hogy a fennmaradó 5 százalék magában foglalja azokat a magyarországi gyermeklányoknak tekinthető fiatal nőket, akik potenciálisan krízisterhességben vannak és önmagukat épp úgy veszélyeztetik, mint születendő gyermeküket. Számuk évente megközelíti a 60 ezret. Ez éppoly elgondolkoztató, mint az esztendőnkénti 15 ezer abortusz és a lányanyák ugyanennyire saccolt szülése.

Ennek ismeretében és azt tudva, hogy a mélyszegénység terjedése egyelőre megállíthatatlannak tűnik, ami elsődlegesen a cigánylakosságot és a munka nélkül maradt egykori iparvidékek településeinek különféle segélyekből élő népét és csellengő fiataljait érinti, örömtelinek nevezhetjük a Biztos Kezdet Gyerekházak szaporodását.

Az első 2009-es megnyitása óta számuk napjainkra eléri a százat, és céljának megfelelően a leghátrányosabb helyzetű kistérségek apróságait viszik ezekbe az otthonokba az anyukák. Természetesen ingyen, szakszemélyzet segítségével fejlődik itt fizikailag és szellemileg egyaránt a baba és az édesanya is.

Elvitathatatlanul nagy ötlet ez a rászoruló családokat segítő program. Még akkor is, ha a hazai gyermek- és családvédelem egészét tekintve a 8-10-12 gyermek napi befogadására alkalmas Gyerekházak olyanok, mint a csepp a tengerben. Különösen akkor, ha azt vesszük, hogy a munkahelyek nagymértékű megszűnése fokozza a családok elszigetelődését, a szellemi és fizikai lepusztulást, és csökkenti a gyermekek életesélyét.

Nem kell szociológusnak lenni ahhoz, hogy belássuk: nem hagyható ki a népesség összetételének alakulásából az a tény, hogy a 18 év alatt szülő fiatalkorúak száma újra növekedni kezdett. Ennek a komplex kormányzati feladatokat illetően jelzés értéke van. Roppant egyszerű dolgok jutnak az eszembe: a munkahelyteremtés, aminek mindenre kiterjedő pozitív hatása van. Említhetném az ingyenes egészségügyi ellátást vagy a 18 éves korig kötelező iskolai oktatást is. A biztos kezdet ugyanis a biztos folytatással ér valamit.