múzeum;Louis de Funes;

2014-05-03 09:00:00

Múzeum lett Lütyő kastélya

Lütyő törzsőrmester, Juve felügyelő, a vadorzó horgász, aki malacát a halőrről nevezi el, mondjam még? Hát persze, Louis De Funes, a franciák imádott Fufu-je, az idén januárban lett volna száz éves. Ez alkalomból rendezték be múzeumnak a zseniális komikus egykori kastélyát, amelyet az április utolsó napján tartott megnyitón máris megrohantak a rajongók.

Az észak-franciaországi Le Cellier-ben lévő Clermont kastély úgy került Louis de Funés tulajdonába, hogy előzőleg özvegy nagynénjéé, Jeanne de Galarzáé volt (a színész ősei ugyanis spanyol nemesek voltak), és tőle örökölte.

A kastélyhoz egy 190 négyzetméteres pavilon tartozik, ez volt Funés kedvenc pihenőhelye két forgatás között, körülötte csodálatos rózsakertet ültetett. A filmjeiben szinte mindig hebrencs, folytonosan nyüzsgő figurákat alakító komikus ugyanis az életben nagyon is félénk, visszahúzódó ember volt, aki a kert csend nyugalmában érezte el magát. 1983-ban bekövetkezett halála után rózsát is neveztek el róla - írta a Le Figaro.

A múzeumban, amelyet Louis Funés két fia, a több filmjében is szereplő Olivier és Patrick számos személyes tárggyal gazdagított, a látogatók felidézhetik legjobb fimjeit, a Fantomas-sorozattól a Csendőr-szériáig, de vannak emlékek a Fösvényből (Funés egyetlen rendezéséből) , a Felszarvazzák őfelségét-ből, amelyben a filmvásznon is spanyol grand lehetett és természetesen a Kis kiruccanásból, amelyben botcsinálta ellenállót játszott.

Ez utóbbi, 1966-ban készült film, amelyben legjobb barátjával, Bourvillal és az angol Terry-Thomas-szal parádézott, egészen 2008-ig, az Isten hozott az isten háta mögött című film megjelenéséig a legnézettebb francia vígjáték volt.