Művészetek Palotája;Sziget Fesztivál;Recirquel;Vági Bence;Illés Renátó;A Meztelen Bohóc;

2014-05-03 07:45:00

Az emberiség tükre

Fiatal, műfajukat megújítani akaró artisták, Recirquel néven, tanyát vertek a Művészetek Palotájában. A Meztelen Bohóc címmel érdekes programmal rukkoltak elő.

Szinte szétrúgták a sátrat akkora energiával, nekifeszüléssel, játékkedvvel voltak jelen 2012-ben a Sziget Fesztiválon a fiatal artisták. A külföldön tanult és dolgozott Vági Bence irányításával olyanok voltak, mint egy vehemens cirkuszi szabadcsapat, akik forradalmár hevülettel akarják megújítani a műfajukat, és dörömbölve követelnek helyet maguknak. Megvolt hozzá a tehetségük, a fantáziájuk.

2013-ban már feltűntek a Művészetek Palotája Fesztivál Színházában, jöttek, láttak és győztek. Plusz előadásokat kellett tartani, mert akkora volt a siker.

Korábban akadtak, akik fanyalogtak, hogy mit keres a cirkusz a magas művészetek házában, de éppen ennek a Recirquel névre keresztelt, immár intézményes keretek közé törekvő szabadcsapatnak az első egész estés, Cirkusz az éjszakában című, produkciója is bizonyította, hogy ez a műfaj abszolút emancipálódott, helye van ott is, ahol más művészeti ágak világnagyságai fellépnek.

Magába olvaszt képzőművészetet, zenét, táncot, összeforr a színházzal, és fölöttébb komplex elegyet alkot, az újcirkusz mind izmosabb külföldi mintáit követve.

És most itt a folytatás, A Meztelen Bohóc címmel. A bohóc a cirkusz legemblematikusabb figurája, ha úgy tetszik, az emberiség tükre, írók, festők is leggyakrabban ezt a síró-nevető, fehérre mázolt arcú lényt örökítik meg ebből a műfajból, akinek valószínűleg azért annyira fehér a képe, mert belesápad abba, hogy mennyi mindent tud a világról.

Ő került most a műsor középpontjába. Elvileg. Be-bejön különböző attrakciók között, meg bizonyos számok közben is megjelenik, reflektálnak rá az artisták, és ő is rájuk, de hangsúlyosan nem változtat meg egyetlen mutatványt sem, inkább csak hangulati elem és dekoráció.

Egyed Brigitta alakítja, szimpatikusan csetlik-botlik, szomorúsággal vegyes, humánus arcot vág, és ellátja az úgynevezett passage-bohóci teendőket, kitölti a produkciók közti időközöket. Kis bohóctréfákat mutat be, ehhez azonban színészként nem vérprofi ebben a műfajban, közel se minden poénja jön be, sokszor csak kedvesen teng-leng, ami viszont üresjáratokat teremt, lelassítja a műsort.

A bohóc mibenlétéről elmondott szövegei is gyakran elnyújtottak, és nem ritkán közhelyesek. Ezért a dramaturgi szándék ellenére, amely egységes szálra akarja felfűzni a produkciókat, azok eléggé elkülönülnek egymástól, már-már annyira, mint a hagyományos cirkuszban.

A látványvilág azért mégis összeköti őket, hiszen a program jelmez- és díszlettervezője azonos, Berzsenyi Kriszta, illetve Csanádi Judit. És a látvány impozáns. A gumiasztal számnál pedig egyenesen elementáris. Nem is látjuk a gumiasztalt. Riasztó magasban, szürke fal tetején, embereket látunk unottan egymás után, mint az élet megfáradt robotosait, menni és menni.

Majd hirtelen az egyikük dermesztő hátast ugrik a mélységbe. És visszapattan a nem látott gumiasztalról a magasba, beáll a többiek közé, és újra rója reménytelen köreit. Ha úgy tetszik, a halálból tér meg az életbe. Majd ott maradnak négyen, a tényleges gumiasztalosok, és pajkosan jókedvű, nekiszabadult ugrándozást csapnak.

Addig volt, és még lesz is egy általános, melankolikus, némiképp a semmibe révedő hangulat, ez a szám markánsan kitör belőle. Fölöttébb mutatós, ahogy Illés Renátó izgalmasan megvilágított vörös háttér előtt, testre feszülő vörös jelmezben, hasonló színű anyagon lengedez, vagy éppen beletekeri magát, és sebesen legördül rajta.

Lakatos Leonetta hatalmas golyón lavíroz, Pintér Áron háton fekve a lábával egyensúlyoz labdákat és egyebeket, sebesre pörgetve a tempót. Herczeg Richárd csetlés-botlást imitálva ügyes rúdon. Veress Zsanett úrinőként, bodros-fodros ruhában mozog és spárgázik kötélen, majd miniszoknyára váltva némiképp karaktert is vált.

Dittmar Laido nem csak magasba dobál karikákat, hanem a nyakára, a lábai közé, a hónaljába is jut belőlük. Öt tehetséges táncos társul hozzájuk. Czigány Judit énekszóval lép be néhány produkcióba. Sárik Péter zeneszerzőként és zongoristaként érzékenyen hozzásimul az artisták munkájához.

A siker most is megérdemelten nagy, de azt a világmegváltó hevületet, azt az "ide nekem az oroszlánt is" típusú lendületet, ami eddig annyira elvarázsolt, most nem érzem.