Hungaroring;Túraautó-vb;

2014-05-03 15:04:00

Kiss Pál Tamás második az AutoGP első futamán

Kiss Pál Tamás a második helyen végzett a túraautó-világbajnokság (WTCC) mogyoródi versenyhétvégéjének betétprogramjában, az AutoGP elnevezésű, együléses autókat felvonultató sorozat szombati első futamán.

A Zele Racing színeiben versenyző magyar pilóta a pénteki időmérőn a második rajtpozíciót szerezte meg a Hungaroringen, majd remekül startolt, elsőként fordult az első kanyarban, s vezető helyét sokáig tartotta is. A kilencedik pozícióból induló japán Szato Kimija azonban elképesztő tempót diktálva átverekedte magát szinte a teljes mezőnyön, utolérte Kiss Pált, aki ekkor a boxba hajtott kerékcserére.

Szato ezután olyan előnyre tett szert, hogy a három körrel a leintés előtt végrehajtott boxlátogatása után valamivel több mint egy másodperces előnnyel Kiss Pál elé tért vissza a pályára. A hazai közönség által buzdított 22 éves magyar pilóta megpróbálta utolérni riválisát, gyorsabb is volt nála, de az előzésre már nem maradt ideje.

A második helyen végzett Kiss Pál Tamás, a Zele Racing, a győztes japán Szato Kimija, az Euronova Racing és a harmadikként célba érkező olasz versenyző, Andrea Roda, a Virtuosi UK pilótája (b-j) a túraautó-világbajnokság (WTCC) mogyoródi versenyhétvégéjének betétprogramjában, az AutoGP elnevezésű, együléses autókat felvonultató sorozat első futama után a dobogón, a Hungaroringen 2014. május 3-án. Fotó: Marjai János/MTI

"Az alulkormányozottság és az emiatt megváltoztatott beállítás eredményeként nagyon elfogytak az első gumik az autón, s bár a végén gyorsabb voltam Szatónál, megelőzni már nem volt lehetőségem" - mondta az eredményhirdetés után Kiss Pál, s hozzátette, bár az övé volt a leggyorsabb kör, a győzelemnek jobban örült volna. - "Ha holnap is száraz körülmények között versenyezhetünk, lehet ez még jobb is."

Kiss Pál 71 ponttal az összetett második helyén áll, a sorozat második mogyoródi futamát vasárnap 12.15 órától rendezik.

    AutoGP, Hungaroring, 1. futam, végeredmény:

    --------------------------------------------
1. Szato Kimija (japán, Euronova Racing) 37:20.978 perc
2. Kiss Pál Tamás (Zele Racing) 1.215 másodperc hátrány
3. Andrea Roda (olasz, Virtuosi UK) 13.172 mp h.