Görögország;elbocsátások;közszolgálati adók;EBU-bírálat;

2014-05-05 11:37:00

Új műsor a köztévénél

Vasárnap délután megkezdte a műsorszórást az új görög közszolgálati rádió- és televíziócsatorna, a Nerit. A pénznyelőnek tartott közszolgálati médiumot, az ERT-t 11 hónappal ezelőtt, június 11-én váratlanul zárta be Antonisz Szamarasz miniszterelnök kormánya. Az eset nyomán 2600 munkavállaló került az utcára. Ezt követően heteken át tiltakoztak a döntés ellen, s más szektorokban is szolidaritási munkabeszüntetéseket, megmozdulásokat tartottak.

 Az ERT volt munkatársai tiltakozásképpen öt hónapig nem voltak hajlandóak elhagyni a televízió székházát, s rendkívüli adást sugároztak az interneten keresztül. November elején aztán a görög rendőrség megrohamozta az épületet, s kiűzte a székházfoglalókat. A közszolgálati csatorna bezárását az Európai Távközlési Unió (EBU) is élesen bírálta. A döntésnek komoly politikai következményei is lettek: emiatt hagyta el a kormánykoalíciót a Demokratikus Baloldal (DIMAR), amely időközben jelentéktelen politikai erővé vált Görögországban.

Tavaly július közepén egy új műsor jelent meg DT néven az ERT frekvenciáin, ez azonban csak sorozatokat, filmeket adott napi néhány órán keresztül, hírműsorokat nem. A Nerit televízió a DT munkatársait is átvette. A Nerit logója vasárnap este 6 órakor tűnt fel az éter hullámain keresztül. Első programja hírműsor volt, amelyet az ERT ismert műsorvezetője, Adriana Paraszkevopulosz vezetett.