Ma ott tartunk, ha Orbán Viktor egy kifejezést gyávának tart, az egyenlő a tiltással: fideszes politikus azt a szót többé nem használhatja. Innen már csak egy lépés a hajdanában, pártállami időkben használt módszer, amikoris a pártközpont listát adott ki a szerkesztőségeknek, mely szavak, szóösszetételek vannak le-, illetve betiltva a sajtó számára.
Ma persze ez az út nem járható, mert bár a szándék nyilván meglenne rá, de még nem minden orgánum hajolt be a Fidesz alá, jóllehet a kormányfői vágy egyértelműen ez lenne. Ugyanakkor az is igaz, hogy Magyarországnak szinte soha nem volt még olyan miniszterelnöke - királya -, aki ennyire akadálytalanul tudta érvényesíteni akaratát; Orbán Viktor szinte mindenhatóként működik az ország élén.
Mindezt csak azért említem, mert a Népszabadság tudósítása szerint a miniszterelnök arra figyelmeztette a párt országgyűlési képviselőit, hogy ne használják a konszolidáció kifejezést, mert az csak a gyávaságot mutatja, helyette a stabilizáció említése a javallott. Márpedig Orbán, ezt jól tudjuk, semmit nem visel el rosszabbul, mint ha őt gyávának mutatják be, vagy gyávának látszik. Ezért nem hajlandó visszavonulót fújni a Szabadság téri emlékmű ügyében, ezért nem hajlandó vitákba bocsátkozni: erős férfi, szilárd jellemmel, határozott véleménnyel, kérdőjelek nélküli szándékokkal. Így, ezen tulajdonságok folyamatos hangsúlyozásával vezeti kormányát, irányítja pártját és üzen Brüsszelnek is; a tiszteletet voltaképpen nem a magyaroknak követeli, hanem saját magának.
Ne vitassuk el ebbéli képességét: tisztelik is őt. Vagy inkább félik? Akár így, akár úgy: a magyar miniszterelnök birtokában van a vezetői képességeknek, a kérdés csupán az, hogy ezen képességek halmazában mekkora szerepet játszanak a negatív és mekkorát a pozitív tulajdonságok. Orbánnál, ezt naponta bizonyítja, egyre nagyobb mértékben hatalmasodnak el a "Vezér" motívumok; ma már nemcsak arra büszke, hogy gyors döntésekre képes, hogy taktikailag is maga alá gyűri híveit és ellenfeleit egyaránt, hanem arra is, hogy nyelvileg is ural szinte mindenkit.
Így ötvöződik ebben az egyetlen gesztusban a teljes jellem: a konszolidáció elutasítása. Nyelvileg és tartalmilag egyaránt.
