Lovász László;Magyar Tudományos Akadémia;

2014-05-07 07:01:00

Lovász László lett az MTA új elnöke

Lovász László matematikus lett a Magyar Tudományos Akadémia huszadik elnöke. Erről tegnap zárt ülésen döntöttek, az új elnököt a voksok 61,8 százalékával választották meg. 

Jelölt volt még Maróth Miklós klasszika-filológus és Németh Tamás agrokémikus. Lovász László állítólag a leköszönő elnök, Pálinkás József favoritja volt, hat évvel ezelőtt már volt jelölt, de akkor azért lépett vissza, mert nem érezte magát alkalmasnak. Megválasztása után rövid köszöntőjében egyebek mellett úgy fogalmazott: a megújítás valóban a megmaradás záloga. Arról is beszélt, hogy az MTA közmegbecsülésének fenntartását tekinti legfőbb feladatának.

A most 66 éves Lovász 1971-ben matematikusként végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karán, 2006-2011 között az ELTE TTK Matematikai Intézetének igazgatója volt, azóta az intézet professzoraként tanít.

Tudományos pályafutását még középiskolás korában kezdte, 1970-ben a matematikai tudomány kandidátusa, 1977-ben a matematikai tudomány doktora lett. harmincegy éves volt, amikor 1979-ben az MTA levelező tagjává választották, 1985-től az akadémiai rendes tagja, 2008-ban az MTA elnökségi tagjává is megválasztották. 1981-ben a párizsi Európai Tudományos és Művészeti Akadémia, 1991-ben a londoni Európai Akadémia, 2007-ben a Svéd Királyi Akadémia, 2012-ben az Egyesült Államok Nemzeti Tudományos Akadémiája is felvette tagjai sorába.

Lovász László 1982-ben megkapta a diszkrét matematikai kutatásokért odaítélt Fulkerson-díjat, 1985-ben állami díjjal tüntették ki a kombinatorikus optimalizáció, a gráfelmélet és a számítógéptudomány terén elért nemzetközi jelentőségű eredményeiért, iskolateremtő tevékenységéért. 1999-ben neki ítélték oda a matematikusok Nobel-díjának tekintett Wolf-díjat, 2001-ben Corvin-lánccal, 2007-ben Bolyai János alkotói díjjal tüntették ki.

2008-ban Széchenyi-nagydíjat kapott a diszkrét matematika és az elméleti számítógéptudomány terén elért, világszerte kimagasló tudományos eredményeiért. 2010-ben elnyerte a japán Nobel-díjként emlegetett Kiotó-díjat, 2012-ben ismét Fulkerson-díjas lett.

Az MTA közgyűlése az elnöki tisztség mellett más pozícióról is döntött. Főtitkár lett Török Ádám közgazdász, főtitkárhelyettesnek pedig Barnabás Beáta Mária növénybiológust választották. Az élettudományi alelnök Freund Tamás neurobiológus lett, a társadalomtudományi alelnök Vékás Lajos jogtudós, a természettudományi alelnök pedig Szász Domokos matematikus lett.