London;BBC;Chris Patten;

2014-05-07 09:26:00

Lemondott a közszolgálati médiatársaság elnöke

Egészségi okok miatt lemondott a BBC elnöke, Chris Patten az azonnali hatályú döntés előzményeként komoly szívműtéten esett át. A kedd éjszaka közzétett nyilatkozatából kiderül, hogy április 27-én mellkasi fájdalmakkal kórházba szállították, és másnap hajtották végre a sebészeti beavatkozást.

Orvosai jelezték; az igazgató a jelenlegi ütemben nem folytathatja munkáját, így kénytelen volt lemondani a brit közszolgálati médiatársaságot irányító testület, a BBC Trust éléről, mert ez a feladat "száz százalékos odaadást igényel" - áll Patten közleményében.

Chris Pattent - Hongkong utolsó brit gyarmati kormányzóját, az Európai Bizottság volt külügyi biztosát, a brit politika egyik legtekintélyesebb közéleti személyiségét - a brit kormány javaslatára 2011 áprilisában választotta a parlament a BBC elnökévé, miután elődje, Michael Lyons négyéves megbízatása lejárt.

Patten mandátuma 2015 áprilisáig szólt volna, ám már korábban kifejtette azt a nézetét, hogy ez az időpont "nem ideális", mert szinte egybeesik a parlamenti választásokkal, és ez azzal a kockázattal jár, hogy az új BBC-elnök személyének kiválasztási folyamata "átpolitizálódik". A szakma ugyanakkor nem korai lemondására számított, hanem inkább arra, hogy megbízatását néhány hónappal meghosszabbítják. A BBC Chris Patten hivatali ideje alatt élte át kilenc évtizedes fennállásának legsúlyosabb etikai válságait.

Két éve kiderült, hogy a BBC televízió valaha legnépszerűbb műsorvezetője, a 2011-ben 84 évesen elhunyt Jimmy Savile - aki az 1960-as évektől az 1980-as évek végéig vezette a BBC különböző könnyűzenei és gyermekműsorait - csaknem negyven éven keresztül súlyos szexuális bűncselekmények végeláthatatlan sorát követte el 12-13 éves lányok és fiúk sérelmére, nem egyszer a BBC helyiségeiben. A botrányt súlyosbította, hogy a BBC először megpróbálta eltussolni az ügyet, amelyet végül az egyik rivális kereskedelmi televízió szellőztetett meg.

Ez a botrány még el sem ült, amikor a BBC legnézettebb esti hírmagazinja, a Newsnight egy ellenőrizetlen - és mint kiderült, teljesen alaptalan - információ közreadásával pedofil bűncselekmények gyanújába keverte a kormányzó brit Konzervatív Párt egyik veterán politikusát, az azóta elhunyt Robert Alistair McAlpine-t, Margaret Thatcher néhai miniszterelnök egykori tanácsadóját.
    E hatalmas politikai és etikai botrányok közepette 2012 végén lemondott a BBC akkori vezérigazgatója, George Entwistle, aki alig 54 napot töltött e tisztségében.