Kapuvári húsgyár;vevő;részben külföldi vállalkozás;

2014-05-07 14:17:00

Titkos vevőé a Kapuvári húsgyár vagyona

Eredményes volt az egykori kapuvári húsgyárat működtető két társaság vagyonára kiírt, sorrendben ötödik pályázat. A Nemzeti Reorganizációs Nonprofit (NRN) Kft. heteken belül aláírhatja a vevővel a szerződést - erősítette meg a távirati iroda  értesülését az NRN ügyvezetője.

Kovács Csaba elmondta: egyes elemekre és a teljes vagyonra is két-két pályázat érkezett az április végi beadási határidőig. Utóbbiak egyike formai okokból érvénytelen volt, a másikat viszont a Kapuvári Hús Zrt. és a Kapuvári Bacon Kft. felszámolóbiztosaival elfogadták. 

Az ügyvezető - tekintettel arra, hogy a pályázóval még nem kötötték meg a szükséges szerződéseket - sem a nyertes kilétéről, sem a vételárról nem kívánt nyilatkozni. Annyit elárult, hogy részben külföldi tulajdonú vállalkozásról van szó, amely nem tartozik az ismert húsipari cégek körébe. Kovács Csaba megjegyezte: a pályázó kötelezettséget vállalt a gyár újraindítására, de a vételár is olyan összegű, hogy az alapján nem a vagyon értékesítésére törekszik a vevőjelölt.

A Kapuvári Hús Zrt. felszámolását a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság Cégközlönyben közzétett végzése szerint egy 2012. szeptember 17-én, hetekkel a termelés leállása után benyújtott kérelem alapján rendelte el a bíróság. A Kapuvári Hús Zrt. és a Kapuvári Bacon Kft. vagyonát először tavaly áprilisban, majd júniusban hirdették meg, együttesen mintegy kétmilliárd forintért, de egyik esetben sem érkezett érvényes pályázat.

A zrt. vagyonának irányára ezeken a pályázatokon mintegy 1,5 milliárd, a kft.-é körülbelül 450 millió forint volt, de később csökkentették az árat. A határidőig akkor mintegy 120 hitelezői bejelentést nyújtottak be, összesen mintegy 7,6 milliárd forint értékben.