Csaknem a teljes éves hiány összejött négy hónap alatt

A 2014. év I-IV. havi központi költségvetési egyenlege összhangban van a bevételek és a kiadások idei évre tervezett időbeli lefutásával. Az államháztartás központi alrendszerének első négyhavi hiánya 951,1 milliárd forintra teljesült. 

A 2014-re tervezett éves hiány 984 milliárd forint. Így négy hónap alatt csaknem a teljes éves hiányt „összehozta” a kormány. Ugyanakkor a gazdasági tárca közleményében megnyugtatóan közli, hogy a növekvő kiadások nem veszélyeztetik az éves hiánycélt, amely idén - az uniós módszertan szerint számolva -, továbbra is a GDP 2,9 százaléka lehet. A 2013. év I-IV. hónapjában az államháztartás központi alrendszerének deficitje 528,6 milliárd forint volt.

A Nemzetgazdasági Minisztérium magyarázata szerint a két év első négyhavi egyenlegének eltérő alakulását olyan egyedi tényezők eredményezték, melyek a központi alrendszer egész évre vonatkozó pénzforgalmi hiányára nincsenek hatással, vagyis nem veszélyeztetik a kitűzött hiánycél teljesülését.

Egyrészt az idei év április hónapjában a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Alap kiadásai, az Egészségbiztosítási Alapon belül a gyógyító-megelőző ellátások, valamint a központi költségvetési szervek kiadásai jelentős összegben meghaladták az előző évi összegeket, melynek legfőbb oka az, hogy a Magyar Államkincstár a május elejei szünnapok miatt már április végén átutalta a családtámogatásokhoz és a bérek kifizetéséhez szükséges fedezetet azért, hogy minden érintett a szokásos időben megkaphassa a fizetését és a járandóságát.

A központi költségvetési szerveknél foglalkoztatottak bére és a családi támogatások (családi pótlék, GYES, GYET, anyasági támogatás) előrehozott kifizetése értelemszerűen megnövelte az áprilisi kiadásokat, ugyanakkor a májusit csökkenti.

Ezen kívül a két év azonos időszakának összehasonlítását befolyásolták a 2013 szeptemberétől megvalósuló pedagógus-béremelés hatásai, illetve a 2013. április 1-jétől költségvetési szervként működő volt nonprofit egészségügyi gazdasági társaságok kiadásai.

Jelentős mértékben meghaladták a tavalyi azonos időszaki kiadásokat a helyi önkormányzatok támogatásai is. Ez utóbbi részben az idei évi magasabb előirányzatból, részben a nettó finanszírozás körében folyósított utalások magasabb mértékéből fakad. Rontotta a központi alrendszer egyenlegét a tavalyi év azonos időszakához képest a helyi önkormányzatok adósságkonszolidációja keretében idén április végéig kifizetett 68,6 milliárd forint törlesztési célú támogatás. Ez ugyanakkor javítja az önkormányzati alrendszer egyenlegét – írja a  minisztérium.

A kiadások és bevételek teljesülésének időben eltérő eloszlása miatt érthetően a hiány nagyságának lefutása sem időarányos: az év elején a kiadások meghaladják a bevételeket. A mérték azonban – a fenti magyarázatok ellenére - meglepte az elemzőket.

Szerző

Vadhúst az ovisoknak?

Júniustól havonta kétszer vadhúsból készült ételeket tálalnak majd fel a Junior Vendéglátó Zrt. által ellátott 256 menzán a Mintamenza Program keretein belül az ország több mint 17 városában - jelentették be sajtótájékoztatón Budapesten.

Prohászka Béla, a Mintamenza Program vezetője ismertette: a vadhús a magyar óvodai, általános iskolai közétkeztetésben ezidáig nem szerepelt. Áprilisban Békéscsabán már vadhúsból készült ételeket fogyasztottak a gyermekélelmezési intézmény által ellátott gyermekek, akiktől kedvező visszajelzés érkezett.

A Mintamenza Program ajánlásában alapanyagként szerepel a vadhús, az a cél, hogy minél többször és több helyen megjelenhessen a közétkeztetésben - tette hozzá.

Szerző

Kaszinók Vajnának? - Lemondott a szerencsejáték szövetség elnöke

Lemondott posztjáról Schreiber István, a Magyar Szerencsejáték Szövetség elnöke - írja az Origo. 

Schreiber kedden délután tájékoztatta kollégáit a döntéséről, miután kiderült, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium öt Budapest környéki kaszinókoncessziót ad ki az Andy Vajna érdekeltségébe tartozó Las Vegas Casinónak, kettőt pedig a Szima Gáborhoz köthető Aranybónusz 2000 Kft.-nek, mint megbízható szerencsejáték-szervezőknek.

„Úgy éreztem magam, mint Királyhegyi Pál, amikor a munkaszolgálaton fenékbe rúgta a keretlegény. Ő is azt mondta: Tudják, mit? Most lett elegem az egészből!” – mesélte Schreiber az Origónak. Schreiber István 1998 óta volt a szerencsejáték-ipar kisvállalkozóit tömörítő érdekvédelmi szervezet elnöke. 

További részletek az origo.hu-n olvashatók.

Szerző