MSZP;Fidesz;Újbuda;szabad választás;

2014-05-07 18:36:00

MSZP: A Fidesz megsértette a szabad választáshoz való jogot

Az MSZP szerint megsértette az emberek szabad választáshoz való jogát a Fidesz azzal, ahogyan Budapest XI. kerületében, Újbudán átszabta az önkormányzati választókerületeket. Ezt a Józsa István, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője mondta szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

A képviselő azt kifogásolta, hogy   úgy alakították ki, hogy a természetesen összefüggő városrészeket kettévágták. Szerinte a módosítások egyértelműen a Fidesz választási érdekeit szolgálják.

Mint mondta, erős a gyanú, hogy a törvényi határidőket is megsértették ezzel az intézkedéssel és megengedhetetlennek tartják, hogy a pártokkal való egyezetés nélkül alakították ki az új kerületeket.

Józsa István emlékeztetett arra, az új választási törvényből kikerült az a rész, hogy lehetőség szerint a választókerületek határa kövesse a városrészek határait, egyetlen követelményt hagytak bent, hogy a kerületekben 15 százaléknál nagyobb eltérés ne legyen a választópolgárok számában. Hozzátette: ez az újbudai rendelkezés még ezt a szabályt sem tartja be.

Álláspontja szerint nem lehet autentikusan képviselni egy lakótelepi és egy kertvárosi közösséget ugyanannak a képviselőnek. Ismertetése szerint Gazdagréten, ahol eddig két választókerület volt, most három lett, az egyikhez ugyanis sashegyi területeket is csatoltak.

Közölte, március 31-ig kellett volna meghatározni választókerületek határait, és félő, hogy azért húzták el a közzétételt április 7-ig, mert megvárták az április 6-ai választások eredményét, hogy annak alapján még tovább faraghassanak a körzethatárokon. Józsa István ugyanakkor kezelhetetlenül rövidnek tartja a háromnapos fellebbezési határidőt is.    

Az Index hétfőn számolt be arról, hogy az ellenzék tudta nélkül szabták át a XI. kerületi önkormányzati választókörzeteket. Az ellenzék szerint a kormányoldal az április 6-i országgyűlési választás eredményei alapján húzta meg az új határokat, hogy felhígítsa a kevéssé fideszes körzeteket. A jegyző túlzásnak tartotta a vádakat, mivel alig nyúltak a kerületek feléhez.