Lehet-e szép, ami hazug?

Nem vagyok művelt esztéta, csak egy orvos-pszichológus. Televízióban villanásnyi időre láttam a készülő szabadságtéri emlékmű látvány-tervét: ijesztő, visszataszító giccsnek tűnik. Persze nem lévén a művészetek képzett szakértője lehet, hogy bennem van a hiba. De azt tudom: a látványterv velejéig hazug mondanivalót takar, hiszen olyan eseményekről szól, amelyeket kisgyerekként átéltem, iskolában tanultam, szüleimtől hallottam és igen sokat olvastam róluk.

A tervezett "emlékmű" szerintem is egy demagóg, aktuál-politikai hazugság. Azokra, akik támogatják, tervezik, vagy készítik rájuk vetül az árnyék: a jelenlegi kormányzat talpnyalói. Még akkor is, ha akad köztük néhány művész akadémikus, egyetemi tanár. Sőt az emlékmű-terv alkotói még műveletlenek is. Ugyanis sokan elmondták már, de nem volt foganatja, hogy Gabriel arkangyal nem Magyarországot, hanem a magyarság megkeresztelkedését és a magyar királyságot szimbolizálja.

Egyébként az arkangyalok nem áldozatok voltak, hanem Isten rendszerint fegyverrel ábrázolt harcosai, vagy hírnökei, az isteni ítélet végrehajtói. Az alkotók, ha járnának katolikus-keresztény templomba, ezt tudnák. A legenda szerint ugyanis ő ihlette meg álmában II. Szilveszer pápát, hogy a koronát - az akkor még csak fejedelem - Istvánnak adja. Pontosabban Asztrik apátnak, aki azt Magyarországra hozta. Ezután a már megkeresztelt István vérrel és vassal "megtérítette" a többi pogány magyart is. Az ötlet egyébként nem túl eredeti, engem a figura a Zala György szobrászművész által a dualizmus idején alkotott, a Hősök-terén álló, angyal-szoborra és néhány másikra emlékeztet.

Kis és nagy hazugságok

A sas nem szimbolizálhatja a nácikat sem, mivel az valójában a több, mint ezer éves német és osztrák nemzetek jelképe, amin belül a hitlerizmusnak szerencsére csak 12 év "jutott". A sas náci szimbólumként való alkalmazása tehát súlyos műveletlenségre utal. A németek és osztrákok számára ez a jelkép körülbelül annyit jelent, mint nekünk a magyar címer koronával, vagy anélkül. Mivel nem náci jelkép, Hitler hívei majdnem mindenütt le is cserélték a saját horogkeresztjükkel, az ősi indiai díszítő elemmel, jelezvén, hogy semmi közük a Hohenezoller és a Habsburg uralkodó családokhoz. Ezért használata sértő a német-ajkú honfitársainkra és más "eurotársainkra" nézve is.

S ami a legnagyobb hazugság: nem igaz, hogy Magyarország Csehszlovákiához, Norvégiához, Franciaországhoz hasonlóan "a náci Németország áldozata" lett volna, ahogy azt az emlékmű-terv sugallja. Horthy saját akaratából maga üzent hadat a Szovjetuniónak, bár ezt a kezdeti katonai sikereiktől megszédült náci vezetők nem is kívánták tőle. Hitlerék csak hadianyagot, élelmet és csapataik hazánk területén történő szabad átvonulását kérték. Mindezt meg is kapták. A hadba lépés tehát csak Horthy és klikkjének "stréberségét" mutatja, vagy egyszerűen részt akartak a könnyen megszerezhetőnek tűnő koncból. Hitler a hadüzenet után Horthynak írt levelében külön hangsúlyozta, (nem egészen szó szerint) hogy a hadüzenet kizárólag a magyar vezetők döntése volt.

Horthy és Szálasi utolsó katonai alakulatai még akkor is Németországban "harcoltak", amikor a szovjet csapatok már Berlin határában jártak. Tetszik, vagy nem tetszik, hazánk valóban Hitler utolsó csatlósa maradt, míg a többi "szövetséges" fasiszta állam (Románia, Olaszország, Finnország) ha későn is, de szakított a hitleri birodalommal. Hazugság tehát azt állítani, hogy hazánk a nácik áldozata lett. Ellenkezőleg annak hűséges és buzgó szövetségese volt.

A "jó politikus", mint Orbán Viktor, egy kicsit pszichológus is, aki érti a tömegek "lelkét". Tehát elsősorban nem az értelemre, hanem az érzelmekre hat. Apáink, nagyapáink bűneit egy kicsit a magunkénak is érezzük, jobb lenne, ha nem léteznének. Csak hát bűntudattól megszabadulni a zsidó-keresztény kultúrkörben (lehet, hogy másutt is) csak kemény, szenvedéssel is járó önvizsgálattal, bűnbánattal lehet. II. János-Pál pápa nem véletlenül kezdte gyökeres reformjait a katolikus egyház korábbi bűneinek beismerésével és megbánásával. Ebben a tekintetben következetes, ha kell "kíméletlen" volt.

Persze az emberek többségének sokkal kellemesebb, ha egy politikus azt mondja nekik: "ó, a te nyilas, vagy horthysta, vagy brutálisan, esetleg csak közönyös rosszindulattal viselkedő bürokrata felmenőid valójában maguk is áldozatok voltak, tehát nem lehettek bűnösök". Politikailag nagyszerű húzás, sok szavazatot hoz, de a hazugság hazugság marad, akkor is, ha "hasznos".

"Szégyelltem magam..."

Persze a legtöbb, az emlékmű-terv által elfelejtendő bűn a "zsidókérdéssel" kapcsolatos. Elterjedt nálunk egy freudi módon önmegnyugtató mese, ami szerint "…jöttek a csúnya németek, akik elvitték a zsidókat a gázkamrákba. Nem nagyon szerettük őket, de hát halálukért nem mi magyarok vagyunk a felelősek". Hazugság, amit most az emlékmű is igazolna. Antiszemitizmus terén a múlt század elejétől mi az "éllovasok" közé tartoztunk Európában.

Nálunk nem voltak pogromok, mint a cári Oroszországban, de a húszas évek elején, amíg Bethlen István miniszterelnök le nem állította, az egyetemeken rendszeresen verték a zsidó hallgatókat. Az I. Világháború után Európában nálunk fogalmazták meg az első antiszemita törvényt, megelőzve ezzel egy évtizeddel a nürnbergieket. Ez volt a "numerus clausus", amely korlátozta a zsidó hallgatók számát az egyetemeken. Aztán a numerus claususból "numerus nullus" lett, s az egyetemek után a zsidóságot kiszorították a kulturális és gazdasági élet minden területéről.

Aztán a negyvenes évek elején többen felvetették, hogy az egyetlen biztos megoldás, ha a zsidókat koncentrációs táborokba zárják. Bizony, magyar tisztviselők írták össze, hogy kik számítanak zsidónak, majd 1944-ben magyar csendőrök és rendőrök zárták gettókba, utána marhavagonokba állati, még a német tiszteket is meglepő brutalitással a zsidókat (köztük szinte az összes vidéki rokonomat) és magyar vasutasok vezették a halálvonatokat a haláltáborokba.

12 év alatt az iskolában egyetlen tanárom volt, aki elmesélte: "Láttam, ahogy hajtják a zsidókat az úttesten, s én csak álltam a járdán és szégyelltem magam". Sajnos nem sokan voltak ilyen "szégyenlősek". A többség fásult közönnyel, mások kárörömmel és néhányan őszinte részvéttel, de mind passzívan bámulták az eseményeket és csak kevesen segítettek, ahogy tudtak.

Ami történt az egész nemzetünk szégyene, a zsidóságé is, amely asszimilációs igyekezetében feladta saját kulturális hagyományait, sokan a vallásukat is (sajnos ide tartozom magam is). Továbbá a zsidó egyházak, szervezetek vezetői, akik bár hallottak róla, nem akarták elhinni, hogy a deportáltakat valóban megsemmisítő táborokba viszik, és "jó tanulóként" még igyekeztek is együttműködni üldözőikkel.

A több ezer éves rossz hagyomány vezette őket, miszerint a többségi társadalommal minden "konfliktust" el kell kerülni. A náci bitangok pedig csak nevettek a markukba. Néhány sznob, szupergazdag zsidó tőkés pedig Horthyhoz járt kártyázni, ők mentességet kaptak a zsidótörvények alól, majd hálából 1945 után anyagilag támogatták a Horthy családot az emigrációban (Liszabonban). Mások (mint Chorin báró, azaz a Weisz Manfréd család) közvetlenül a náci és/vagy SS vezetőnél vásárolták meg személyes szabadságukat.

Hol voltál, drágám?

Sokak szerint a deportálások csupán német nyomásra történtek. Fájdalmas, de ez sem igaz. Ahogy Ungváry Krisztián könyvében olvastam az auschwitzi tábor parancsnoka panaszkodott Eichmannak, mert túl sűrűn érkeznek a szállítmányok Magyarországról. Annyi embert egy nap alatt nem tudtak "elintézni". "Csak" napi 3000-ről volt szó, de Sztojay, Endre László és bűntársaik naponta több vonatot is küldtek. Vagyis a túlbuzgó magyar kormány oly gyorsan, annyi áldozatot küldött Auschwitzba, hogy kicsi volt a gázkamrák és krematóriumok kapacitása.

Szeretném megkérdezni: Kerényi tanár úr, hallott már olyan áldozatról, aki "túlteljesíti" üldözője parancsait? Mikor látják be végre, hogy az akkori magyar vezetés nem áldozat, hanem stréber, túlbuzgó szövetséges volt? Ön és politikus társai ezt a szégyent próbálják tisztességtelenül eltakarni az emlékművel.

Ha én egy volt auschwitzi SS-pribék volnék, nyugodtan mondhatnám: "ugyan kérem, a magyarok árasztottak el bennünket zsidaikkal, hogy így-vagy úgy, de intézzük el őket. Mi csak teljesítettük a kérésüket". Eichmann jeruzsálemi perében külön megdicsérte a magyar közigazgatást készséges együttműködésért.

Bizarr gondolat, ha megpróbálom elképzelni egy vasutas beszélgetését a feleségével 1944 tavaszán. A mozdonyvezető fáradtan, izzadtan, kissé szurkosan hazaérkezik Auschwitzból, közben felésége már várja a meleg vacsorával. "Hol voltál drágám? Mi volt a mai fuvar? Gabonát szállítottál Bécsbe, esetleg vágósertést Münchenbe? Nem, kis aranyom, a mai fuvar pár ezer zsidó volt, akiket Auschwitzba vittem!" Kedves Kerényi, Rogán, Lázár úr és a többiek, hiába próbálják az emlékművel elfeledtetni, valójában ez valahogy így történhetett.

Persze a vasutas nem tehetett semmit "csak parancsot teljesített" és nem is tudhatott semmiről, elvégre ő a tábor területére már nem tolathatott be. Ezt már egy SS altiszt tette meg. Ő csak haza vezette az üres szerelvényt és közben arra gondolhatott, hogy bizonyára csak dolgozni vitte a zsidókat, a nőket, a gyerekeket, a betegeket és az öregeket, mert akkor a fiatal és középkorú férfiak már szintre mind munkatáborokban voltak. Vagy talán elhitte, hogy a legjobb munkaerőt az ártatlan csecsemők jelentették?

Becslések szerint a deportálás "technikai lebonyolításában" mintegy kétszázezren vettek részt, csendőrök és rendőrök, hivatalnokok és motozó nők, vasutasok, Eichmann "tanácsadó" különítménye viszont legfeljebb 60-80 tagú volt. Igaz, a gázkamrákat német mérnökök tervezték és német tisztek irányították a táborokat, de az SS zsoldos-banda legénysége nemzetközi volt. Sok ukrán, lengyel, horvát és más külföldi jól fizetett "önkéntessel" a soraikban.

Hétezerből hetvenen

Apám Borban munkaszolgálatos volt. Mire hazajött testsúlya felét elvesztette, bajuszt növesztvén én 7 évesen meg sem ismertem csak a hangjáról. Ő bizony többet szidta a "magyar keretet", amely a balkáni front "összeomlásakor" mezítláb hajtotta haza a foglyokat, mint a német őröket a táborban. A "halálmenetet" kétezerből körülbelül hetvenen élték túl.

Kerényi úr és társai e bűnök miatti bűntudat helyett a leggyávább megoldást választották: megbánás helyett megpróbálnak mindent a németek nyakába varrni. Nagy tisztelet jár az olyan kivételeknek, annak a tucatnyi kulturális kiválóságunknak, egy maroknyi politikusnak és katonatisztnek, számos bátor papnak és szerzetesnek (az én családomat marista szerzetesek rejtegették, saját életük kockáztatásával), akik szembe mertek szállni a bűnösökkel. Névtelen polgárok is bújtattak üldözötteket, de sajnos az emlékmű nem róluk szól és bizony kevesen voltak az "igazak".

Pár héttel ezelőtt Navracsics miniszter úr bátran vállalta a bűnös múltat a parlamentben, s minap az áldozatok dunaparti emlékművénél a Fidesz több más vezetője is megtette ugyanezt. Azonban ha szavaikat az illetékesek komolyan gondolnák, akkor nem engednék a nácizmus magyar zsidó és nem zsidó áldozatainak emlékét meggyalázó és a bűnösöket utólag felmentő emlékművet felépíteni.

Persze nemcsak a magyar nemzet egy része követett el szörnyű háborús bűnöket. Az ukránok, litvánok, horvátok, szlovákok, románok is, sőt a többségükben az üldözötteket mentő hollandok között is voltak bűnösök. A svédek pedig fegyvernek való acéllal támogatták a náci hadigépezetet, ami számukra kitűnő üzlet volt. Talán ennek ellensúlyozására küldték hozzánk 1944-ben a mártírhalált halt Wallenberget. A német és osztrák nép, bár némi késlekedéssel, nagy kínokkal, de keményen szembe nézett saját múltjával, bűneikkel, s mindent meg is tesznek, hogy soha ilyen hazájukban ne történhessen újra. Mi nem ezt tesszük. Mi felmentést keresünk.

Tudjuk, hogy miniszterelnökünk nem antiszemita, elvégre, aki saját gyermekét Rachelnek kereszteli, aligha lehet az, számos más e tekintetben korrekt lépéséről nem is beszélve. De egyidejűleg megvédeni a "tisztelt" magyar zsidóságot, ahogy ő mondja, s közben engedményeket tenni a nyíltan antiszemita Jobbiknak, nem lehet. A tisztesség és a hatalom megtartása között kellett választania. Belátom, nehéz döntés volt.