főpolgármester-jelölt;Molnár Zsolt;Hét Olajfa Egyesület;szkinhed;

2014-05-08 21:31:00

Molnár Zsolt: „azért támadnak, mert a főváros nem lett narancsszínű”

Figyelemelterelés - mondta a személyét ért támadásokról Molnár Zsolt a Hét Olajfa Egyesület rendezvényén. 

Az MSZP budapesti elnöke ismét megerősítette, hogy soha nem volt szkinhed, és kijelentette: azért támadják, mert a főváros most sem lett narancsszínű, a budapesti szocialisták pedig védik az ott élőket, sőt az önkormányzati választáson jó eredményre számíthatnak. Molnár arról is beszélt, hogy bár az LMP visszautasította az MSZP-t és közölték, hogy nem akarnak ősszel egy közös főpolgármestert támogatni, illetve együttműködni, de ő hisz abban, hogy végül Schiffer Andrásék felismerik a saját felelősségüket.

A politikus elmondta, hogy Horváth Csabát tartják a legjobb főpolgármester-jelöltnek, de a választási siker érdekében hajlandók lennének egy pártok fölött álló közös jelölt mögé beállni. Veres János volt pénzügyminiszter a szocialisták Európai Parlamenti képviselőjelöltje a rendezvényen arról beszélt, hogy a korábbi kormányváltó szövetség pártjai külön indulnak a május 25-i választáson, ám ez szerinte nem fog ártani a majdani őszi együttműködésnek. Oláh Lajos, a DK parlamenti képviselője bejelentette, hogy a VI. és a VII. kerületben a demokratikus erők biztosan közös jelölteket indítanak majd az önkormányzati választáson.