Pásztor István;Áder János;

2014-05-09 12:52:00

Áder: tűrhetetlen a Pásztor Istvánt ért súlyos inzultus

Tűrhetetlennek tartja Áder János köztársasági elnök a Pásztor Istvánt, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökét ért inzultust.

Tűrhetetlen, hogy Magyarországon valakit magyarságában alázzanak meg fényes nappal a hatóságok szeme láttára az Országház előtt - jelentette ki az államfő pénteken a Sándor-palotában, újságírók előtt tett sajtónyilatkozatában.

Áder úgy fogalmazott: akik minden emberi mivoltukból kifordulva megalázták Pásztor Istvánt, azok valójában megalázták a Magyarországon élő kisebbségeket, a határon túli magyarokat, köztük a Vajdaságban élőket, és megalázták "egész nemzetünket".

Pásztor Istvánt kedden szidalmazták és leköpdösték egy szélsőjobboldali tüntetés résztvevői az új Parlament nyitóülésével egy időben.

Az államfő nyilatkozatában egyértelművé tette: nem nézhetjük tétlenül, ha bárki a határokon túl élő magyarokat és azok vezetőit gyalázza. "Nem fordíthatjuk el tekintetünket, ha bárkit vallása, társadalmi hovatartozása, nemzetisége, politikai meggyőződése vagy véleménye miatt bántalmaznak" - mondta, fontosnak nevezve a történtek tanulságainak levonását.

Az első, mindent meg kell tenni annak megakadályozása érdekében, hogy ilyesmi még egyszer megtörténjen - nyomatékosította.

A második - folytatta az elnök -, hogy ha mégis megtörténik, az állam késlekedés nélkül, a törvény teljes szigorával sújtson le azokra, akik semmibe veszik azt az alkotmányos alapelvet, hogy senki sem alázhat meg senkit származása, nemzeti, vallási vagy társadalmi hovatartozása miatt.

A harmadik tanulságnak azt nevezte Áder János, hogy minden ilyen esetben "félre kell tenni a politikai haszonlesést, ravaszkodást, méricskélést". Egyetlen erkölcsös cselekedet lehetséges: "minden politikai nézetkülönbséget és megfontolást félretéve egy emberként állunk azok mellé, akiket emberi méltóságukban és magyarságukban megaláztak és megsértettek" - jelentette ki.

"Ezért magukról megfeledkezett és önmagukból kifordult honfitársaim helyett megkövetem Pásztor Istvánt és minden vajdasági magyar honfitársunkat" - zárta szavait a köztársasági elnök.