Ukrajna;győzelem napja;

Provokációveszély miatt nincs parádé Kijevben

Sem felvonulást, sem katonai parádét nem tartanak pénteken Kijevben. A szokásos május 9-i, győzelem napi parádé azért marad el az idén, mert az ukrán főváros vezetése szerint nem kizárt, hogy kelet-ukrajnai szakadárok provokatív akciókat követnek el.

Volodimir Bondarenko főpolgármester bejelentette: olyan provokációkra készültek oroszpárti szakadárok, amelyekben veteránokat bántalmaznának orosz televíziók kamerái előtt, hogy aztán "az egész világot telekiabálják" a történtekkel.

Délelőtt a kijevi Arszenál téren a szakadárok jelképét, az orosz cári György-szalagot viselők gyülekeztek kis számban, kezükben szegfűvel. Azt tervezik, hogy a Dicsőség terére vonulnak. Ez utóbbi térről közben elindult egy mintegy kétezer fős menet az ismeretlen katona emlékművéhez vörös lobogók, illetve az egykori szovjet Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság zászlai alatt.

A kijevi főtéren, a Majdanon és a kormánynegyedben a helyzet nyugodt, az átlagosnál jóval kevesebben sétálgatnak a belvárosban a munkaszüneti nap és a kellemes, napos idő ellenére.

 Közben a rendőrök a Dicsőség terén megállítottak egy Skoda típusú személygépkocsit, majd átvizsgálásakor a csomagtartójában pisztolyt, kést, egy második világháborús automata fegyvert, hozzá való lőszerekkel, mintegy tíz rendszámtáblát, és különböző iratokat, köztük újságíró-igazolványt találtak. Az autóban a sofőr  egyedül tartózkodott, a férfit a rendőrök őrizetbe vették.