ügyészség;tiltakozás;megszállási emlékmű;

2014-05-10 07:14:00

Megrovás a tiltakozóknak

Több, a Szabadság térre tervezett '44-es német megszállási emlékmű ellen tiltakozó tüntetőnek kikézbesítette már az ügyészség a határozatát, miszerint megrovás mellett megszüntette az ellenük "falfirka elhelyezésével" elkövetett rongálás vétsége miatt indult eljárást. Azért kaptak csak megrovást - derül ki az iratokból - , mert a vádhatóság úgy találta, "a társadalomra csak csekély fokban" veszélyes, hogy a demonstrálók az emlékművel szembeni nemtetszésüknek a kordon takarófóliájára írt jelszavakkal adtak hangot. 

Több "megrótt" demonstráló - Magyar Fruzsina dramaturg, Rózsa Mihály a Liberálisok aktivistája, és Pásztor Tibor V. kerületi MSZP-s képviselő is - panaszt tett a határozat ellen. Kérték, hogy azt az ügyészség vizsgálja felül, és bűncselekmény hiányában szüntesse meg az eljárást.

Ügyvédjük, Czeglédy Csaba lapunknak azt mondta, kifogásolható a megrovás, mert nem követte a fokozatosság elvét, és nem is történt bűncselekmény. Erre utaltak a panaszosok is. Egyformán azt írták: ha panaszuknak nem ad helyt az ügyészség, "akkor az eljárást ne szüntesse meg, ellenem vádat emeljen, így ügyemben esetleges bűnösségemről, illetve jogba nem ütköző magatartásomról a bíróság dönthessen".

A demonstrálók tegnap is összegyűltek, és a szokásos esti élőláncos tiltakozásuk előtt ketten - Rózsa Mihály és Magyar Fruzsina - megpróbálták játékbilincsekkel a kordonokhoz rögzíteni magukat, ám a rendőrök elrángatták őket a kerítés mellől. A tiltakozók erre "Demokráciát!" és "Elég volt a hazugságokból!" jelszavakat kiabáltak, majd beszédet mondott a Népszava főszerkesztő-helyettese,Dési János, a Hálózat a Tanszabadságért nevében Puskás Aurél, továbbá Rajk László építész.

Ha az emlékmű elkészül, idővel úgyis az utcákról eltávolított propagandaszobrok parkjába kerül - erről már Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakcióvezetője és Szanyi Tibor, a párt EP-listavezetője beszélt tegnap Memento Park előtt. Csütörtökön pedig elismerést vehetett át Barack Obama Steven Spielbergtől, a Dél-kaliforniai Egyetem Soá Alapítványának alapítójától az emberi jogok védelmét és az esélyegyenlőséget segítő tevékenységéért. Az amerikai elnök kifejtette: "az emlékezés célja nem pusztán a múlt megőrzése, hanem a jövő védelme."