Obamát fülöp-szigeteki sajtóértekezletén a Fox News riportere arról kérdezte: igaz-e, hogy az Egyesült Államok manapság globálisan "gyengélkedik". Az amerikai elnök azzal vágott vissza, hogy bírálói legszívesebben belevinnék egy csomó katonai kalandba, s úgy tűnik, mit sem tanultak az iraki háború tapasztalataiból. Az iraki offenzíva, mondta Obama, katasztrofális döntés volt.
Huffington Post
Bár külpolitikai teljesítménye messze nem tökéletes, a jelek szerint Obama - közvetlen elődeihez képest - úgy ítéli meg, hogy az Egyesült Államok nemzetközileg túlterjeszkedett, hogy az amerikai közvélemény belefáradt a pénz- és emberáldozatot követelő külföldi katonai kalandokba, amelyek az ország külföldi adósságállományát is felduzzasztották - írta Ivan Eland, az Independent Institute béke- és szabadságkutató intézetének elemzője. Obamának és stábjának a békekutató szerint meggyőződése, hogy az Egyesült Államok érdekeit inkább szolgálja az óvatos megközelítés a külpolitikában, így elkerülhető, hogy az emberek által egyre inkább gyűlölt külföldi konfliktusokba gabalyodjanak.
Time
Túlságosan leegyszerűsítő Obamát okolni minden külpolitikai problémáért, már csak azért is, mert jónéhányat elődje, George W. Bush hagyott rá - jegyezte meg Michael Crowley a hírmagazinban. Mégis, több tekintetben, Obamát terheli az iraki és az afganisztáni háború keserű öröksége. Obama azt ígérte, hogy minden másképp lesz, hogy új módon oldja majd meg a problémákat, s rácáfol cinikus bírálóira. A kétkedők azt mondták, ezek az ígéretek végrehajthatatlanok, s jelen pillanatban úgy tűnik, nekik lett igazuk.
The Washington Post
Obama nem adja bele szívét-lelkét a külpolitikába - ezt tartja a fő hiányosságnak Fareed Zakaria. A CNN GPS című műsorának vezetője úgy véli, Obama visszafogottsága segít abban, hogy elkerülje a hibákat. Másfelől azonban ez furcsán minimalista hozzáállás egy alapjában konstruktív külpolitikában. Az ázsiai fordulattól az új szabadkereskedelmi megállapodásokig, az Oroszország elleni szankciókig Obama ambiciózus és fontos döntéseket hozott, de nincs benne szíve, hagyja, hogy sodorják az események, ahelyett, hogy formálná azokat.
Ezzel szemben - érvelt - ő katonai erő alkalmazása nélkül igyekszik érvényesíteni az amerikai érdekeket. "Lehet, hogy ez nem szexi. De elkerüljük a hibákat. Ütünk egyet, kiejtünk kettőt, néha még hazafutást (homerun) is sikerül elérni" - mondta baseball-hasonlatot alkalmazva az elnök.
És ezen a kijelentésen tört ki a vihar. Az Egyesült Államok elnökétől ennél jóval nagyobb eltökéltséget, több ambíciót várnának, nemcsak a bírálói, hanem a támogatói is, különösképp, hogy Obama első megválasztásakor a külpolitika nagyszabású átformálását, az Egyesült Államok nemzetközi tekintélyének helyreállítását helyezte kilátásba.
Obama kiesett a külpolitikai elemzők kegyéből - írta a minap a New Yorker honlapján "Racionalitás, irracionalitás" című blogjában John Cassidy. Egyre másra jelennek meg az amerikai elnök külpolitikai stratégiájának hiányát felpanaszoló írások.Charles Krauthammer konzervatív publicista szerint Obama fülöp-szigeteki válaszai az elnököt a legrosszabb formájában mutatták: defenzív, ingerlékeny, ellenmondásos, s elszakad a realitásoktól.
A The New York Times hosszú szerkesztőségi vezércikkében ugyan megértően elemezte Obama külpolitikáját, de végső következtetésként azt írta: "nem olyan rossz, mint bírálói állítják, csak
egyszerűen nem elég jó". David Ignatus a Washington Post hasábjain szintén a fülöp-szigeteki megjegyzésen akadt ki.
"Az amerikai elnök mondja azt, hogy mindig hazafutásra törekszik, vagy inkább ne mondjon semmit" - írta, hozzátéve: Obama úgy beszél, mintha egy racionális világban élne, nem pedig a Putyinhoz hasonló vezetők világában. Hiába van igaza, tudnia kell, nem akkor szerez pontokat, ha a jó választ mondja, hanem ha erős, vagy annak látszik. Márpedig, figyelmeztették az elnököt többen is, az orosz elnök csak az erő nyelvén ért.
Az Obama-kormányzat külpolitikájának egyik legélesebb kritikusa, John McCain arizonai szenátor - volt republikánus elnökjelölt - kitartóan sürgeti, hogy az Egyesült Államok tegyen határozottabb lépéseket Ukrajna egységének megőrzéséért. Szerinte semmire sem vezet a szankciópolitika, s Washingtonnak fegyverrel kellene ellátnia az új kijevi kormányzatot.
Emlékezetes, hogy McCain a közelmúltban John Kerry külügyminiszterrel is szópárbajba keveredett. Teddy Rooseveltet idézte, aki azt mondta, tárgyaljunk szelíden, de vigyünk magunkkal egy nagy botot. "Önök kemény hangon beszélnek, de nagyon kis botot visznek magukkal. Valójában csak egy ágacskát" - mondta Kerrynek. McCain szenátornak persze könnyű a dolga, hiszen kibicként beszél, ahogy ezt tette a szíriai válság kritikus pillanataiban is.
Marco Rubio, a fiatal floridai republikánus szenátor a minap ugyancsak bíráló megjegyzéseket tett. "Obama külpolitikájából hiányzik a stratégiai megközelítés, nem száll szembe a globális hangoskodókkal, s nem védelmezi kellőképpen Amerika érdekeit" - mondta Rubio. Obama szerinte hiába beszél keményen Putyinról, ha nem lép fel elég határozottan, hogy keresztülhúzza az orosz elnök számításait.
Thomas Friedman, a New York Times publicistája az Obamát ért bírálatözönre reagálva az elnök védelmére kelt: "Vajon olyan elnököt szeretnénk, aki félmeztelenül lovagol, tigrissel birkózik, s kiharap egy darabot egy szomszédos országból? Talán akkor inkább biztonságban éreznénk magunkat?"
Mint megjegyzi, nem csupán azért olyan az amerikai külpolitika, amilyen, mert Obama óvatos, mindent kétszer meggondol, s hűvös fejjel dönt, hanem legalább annyira azért, mert két kudarcos háború, s egy súlyos recesszió után ilyen Amerika és a világ helyzete.
Második hivatali idejükben az amerikai elnökök, mivel odahaza már egyre inkább béna kacsának számítanak, s belefáradnak a kongresszussal való hadakozásba, többnyire a külpolitika felé fordulnak, s ott igyekeznek letenni névjegyüket. Meglehet, Obamának e téren nem lesz szerencséje, mivel az elemzők szerint a 44. elnöknek különösen rossz lapokat osztottak, s egyre inkább úgy tűnik, nem is igazán dörzsölt kártyajátékos.
A világ ráadásul már nem ugyanaz, mint 2008-ban volt, amikor mindenkinek elege lett George W. Bush két háborújából. A közvélemény annak idején megelégelte Bush erőfitogtató eltökéltségét, most viszont a határozottságot és az erő felmutatását hiányolja Obama nemzetközi fellépéséből.
A Wall Street Journal/NBC News legutóbbi felmérése szerint az amerikaiak alig 38 százaléka elégedett az elnök külpolitikájával, ez negatív rekordnak számít. Még ennél is alacsonyabb, 37 százalékos Obama Ukrajnával kapcsolatos politikájának támogatottsága. Az amerikaiak jelentős része ugyanakkor egyáltalán nem bánja, hogy az Egyesült Államok kevésbé aktív a nemzetközi színtéren, 47 százalék ezt inkább pozitívnak ítélte.
Noha több kampányígéretét (így a Kuba szigetén lévő guantánamói börtöntábor bezárását) nem sikerült teljesítenie, első négy évében Obama látványos sikereket mutathatott fel. Ahogy ígérte, befejezte az iraki háborút, nagyobb erőket koncentrált Afganisztánra (csapaterősítést hagyott jóvá), s kommandósai levadászták Oszama bin-Ladent, az al-Kaida terrorszervezet vezetőjét.
Az Egyesült Államok "a háttérből vezetve" részt vett a Kadhafi-rezsim megdöntésében, igaz, a líbiai offenzíva oroszlánrészét átengedte a briteknek és a franciáknak. A terrorizmus elleni háborúval sem hagyott fel: hivatali idejében megszaporodtak a jemeni, pakisztáni, szomáliai területen végrehajtott célzott dróntámadások.
Republikánus részről viszont már kezdettől vitatták az úgynevezett "reset" (újraindítás) politikáját az amerikai-orosz kapcsolatokban. Megelőlegezett Nobel-békedíjának szellemében Obama még Dmitrij Medvegyev akkori orosz államfővel megkötötte az új START-megállapodást atomarzenáljaik további csökkentéséről.
Washington és Moszkva között azonban az amerikai rakétavédelmi rendszer kelet-európai pillérének "karcsúsítása" ellenére is megmaradt a bizalmatlanság. Az amerikai diplomáciát enyhén szólva is váratlanul érte az "új hidegháború" beköszönte, pedig Putyin ezt már 2007-ben a müncheni biztonságpolitikai fórumon előrevetítette, amikor a NATO kelet-európai bővítését az orosz érdekek elleni provokációnak minősítette.
Márpedig Obama második terminusa nagy külpolitikai terveinek megvalósításához jól jönne az orosz támogatás. Moszkva támogatásával sikerült előrehaladást elérni az 5+1-es iráni nukleáris tárgyalásokon, s amerikai-orosz megállapodás garantálja a szíriai vegyi fegyverek leszerelését.
Befejeződik az afganisztáni misszió, de még nem tudni, maradnak-e amerikai katonák az afgán haderő támogatására. Bár Obama új külügyminisztere nekiveselkedett, nincs előrelépés a Közel-Keleten. John Kerry nagy lendülettel beindított közvetítési kísérlete elakadt, az izraeli-palesztin ellentétek, úgy tűnik, éppoly áthidalhatatlanok, mint amikor Bill Clinton akarta dűlőre vinni a dolgot másfél évtizeddel korábban. Bár Obama 2009-es kairói beszéde sokak számára inspiráció volt, az Arab Tavasz ma már inkább fejfájást okoz az amerikai elnöknek.
De az amerikai diplomácia megítélésében a fordulópont alighanem a szíriai válság ügyetlen kezelése volt. Obama saját magát húzta csőbe, amikor megüzente Damaszkusznak, hogy a vegyi fegyverek bevetése az a "vörös vonal", amelynek átlépését az Egyesült Államok már nem tűri el.
Amerikai hadihajókat sorakoztattak fel a szíriai partoknál, szövetségeseket azonban nem sikerült az offenzíva terve mögé felsorakoztatni, s a katonai beavatkozás elmaradt. Általános vélekedés szerint jobb, hogy így történt. Ám mindeközben az elnök imázsa sérült, visszakozása nem megfontoltságként, hanem gyengeségként maradt meg a köztudatban.
Az ukrajnai válság nyomán pedig Közép- és Kelet-Európában is felerősödtek a kétségek, vajon Washington számára térségünkben hol húzódik az a bizonyos "vörös vonal". Leginkább Lengyelországban és a három balti államban nőtt az idegesség, számíthatnak-e az amerikai nukleáris védőernyőre, a NATO-alapokmány, a Washingtoni Szerződés 5. cikkelyében lefektetett biztonsági garanciára.
"Vajon miért lenne hajlandó harcolni Amerika?" - tette fel a kérdést elemzésében a londoni The Economist. A brit gazdasági hetilap Toomas Hedrik Ilves észt elnököt idézte, aki attól tart, a Krím elcsatolásával már nem tekinthető érvényesnek többé az európai határok sérthetetlenségének elve. "Nincs többé mibe kapaszkodnunk" - mondta Ilves.
Múlt héten Anders Fogh Rasmussen főtitkár és a 28 NATO-tagállam nagykövetei épp azért jártak Tallinnban, hogy deklarálják: továbbra is érvényesek a NATO-kötelezettségvállalások. Az Afganisztánból kifelé tartó, új misszióját kereső NATO a megváltozott helyzetben alighanem visszatér az alapokhoz, az atlanti szövetség területének védelme ismét nagyobb hangsúlyt kaphat.
Az ukrán válság kapcsán Obama védelmi minisztere, Chuck Hagel - akárcsak Rasmussen főtitkár - újfent felhívta a tagállamokat, teljesítsék egykori vállalásukat, s emeljék védelmi kiadásaik szintjét a GDP 2 százalékára.
A NATO európai erőinek főparancsnoka, Philip Breedlove tábornok múlt heti, ottawai nyilatkozatában jelezte: az észak-atlanti szövetség fontolóra veszi NATO-egységek állandó állomásoztatását Közép- és Kelet-Európában, ahogy kisebb, szimbolikus egységeket már fel is vonultattak.
E kérdésről majd ősszel, a walesi NATO-csúcstalálkozón születik döntés. Addig is nagy figyelem kíséri majd, hogy Barack Obama május 28-i külpolitikai beszédében miként nyilatkozik a transzatlanti kapcsolatok jövőjéről.