A cunamik nyomába eredtek a tudósok

Publikálás dátuma
2014.05.12. 13:25
Illusztráció. Fotó: Thinkstpck/Getty Images
A "csendes rengéseket" méri egy nemzetközi kutatócsoport egy éven keresztül az Új-Zéland melletti tengerfenéken, hogy megfejtsék a cunamik rejtélyeit - jelentette be hétfőn az új-zélandi Földtani és Nukleáris Tudományok Intézete (GNS).

A tengerfenék rengéseinek eddigi legnagyobb szabású vizsgálata kezdődik: az Egyesült Államokból és Japánból érkező 32 műszer méri a lemezek mozgásának erősségét az Új-Zéland Északi-szigetétől keletre elterülő óceán mélyén. A Poverty-öböl mellett regisztrálják az óceáni talaj elmozdulásait, Gisborne várostól 25-100 kilométeres távolságban, száztól négyezer méterig terjedő vízmélységben.

A projekt célja, hogy a Hikurangi-Kermadec szubdukciós zóna cunami- és földrengésveszélyeiről nyerjenek információt. A szubdukciós zónában a pacifikus kőzetlemez az ausztrál kontinentális kőzetlemeznek ütközik és úgynevezett csendes rengéseket okozva alábukik.

Nagyjából 18 havonta lépnek fel ezek a csendes rengések, melyek során egy-két hét alatt az óceáni kőzetlemez hosszú szakasza akár két centimétert is mozdulhat kelet felé. Ha ez a mozgás nem két hét, hanem néhány másodperc alatt történne, mint egy földrengés idején, a lökések 6-os, 7-es erősségűek lennének - írta közleményében a GNS.

Mintegy tucatnyi ilyen zóna létezik a Földön, ahol rendszeresek a "csendes rengések", ám az új-zélandi az egyetlen, ahol 5-15 kilométeres tengerfenék alatti mélységben történnek. A zónák többségében 20-40 kilométeres mélységben zajlik ez a mozgás.

A szubdukciós zónák számlájára írhatók a világ legnagyobb földrengései: a két legutóbbi példa a 2011. áprilisi, tohokui földrengés Japánban, mely 9-es erősségű volt, illetve a 9,1-es, 2004-es szumátrai - mondta Bill Fry, a GNS szeizmológusa.

A 32 műszer egy éven át precízen méri a földrengések mélységét, hogy megmutassa, milyen a mozgás háromdimenziós eloszlása a földkérgen belül. A tárolt adatokat a készülékek 2015-ben, a felszínre hozásuk után töltik le és elemzik a tudósok.

Szerző

Eltévednek a madarak az elektromágneses zajoktól

Publikálás dátuma
2014.05.12. 09:15
Fotó: Facebook
Kizökkentik az éjszaka vándorló madarak „iránytűjét” az elektromos berendezések által okozott elektromágneses zajok – állapították meg az oldenburgi egyetem kutatói.

A Nature-ben közzétett tanulmány szerint a mindennapi emberi tevékenység által produkált gyenge elektromágneses mezőknek is félelmetes a hatása e madarakra: valósággal szétrombolják belső érzékelő rendszerüket.

A kísérletet az egyetemi városban hajtották végre vörösbegyekkel, akiknek fából készült, ablaktalan kunyhókban raktak fészket. A campus zajai annyira megzavarták őket, hogy nem találták a kiutat. Amikor viszont egy leföldelt, alumíniummal bevont építményből kellett elindulniuk, amely lecsökkentette az elektromágneses zajszennyezést, máris újra működött az „iránytűjük.”

A laikusok persze azonnal a mobiltelefonokra gyanakodnának, de a kutatók szerint ez nem valószínű, mert ezeknek a mindennapossá vált eszközöknek az elektromágneses kibocsátása alatta van az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által elfogadott, még egészség-károsodás nélküli értékeknek. Csakhogy ezeknek a kedves kis madaraknak, bármennyire is szocializálódtak az emberekkel, aligha az emberi koordináta-rendszerben működnek  az érzékeik…

Szerző
Frissítve: 2014.05.10. 10:20

A világ fejlődésének virtuális modellje

Publikálás dátuma
2014.05.11. 19:30
FOTÓ: THINKSTOCK
A kutatóknak most először sikerült prezentálniuk a világegyetemet teljes fejlődésében egy szimulációval, amely képes megtalálni, hogy az évtizedek során a világegyetem kialakulásáról készített modellek közül melyek azok, amelyek pontatlanok vagy tévesek.

A Nature-ben publikált modellt egy nemzetközi kutató csoport készítette hat hónap alatt néhány szuperkomputer igénybe vételével. Ez ugyan hosszú időnek tűnhet, de tudni kell, hogy egy közönséges laptoppal ezt az eredményt 2 ezer év alatt lehetett volna elérni.

 A részletes szimuláció rekonstruálta a világegyetem egész történetét a galaxisok kialakulásáról, a csillagok fejlődéséről szóló elméletek és a fizika törvényei alapján. Gázfelhő-robbanásokat, fekete lyukakat és rengeteg csillagot beleértve. Sőt, azt a szupernovát is, amely ha megérkezik, összezavarja a kémiai elemeket és kisepri a Földtől az életet.

A modellt a kutatók úgy készítették, hogy elfogadták, minden kezdet a sötét anyaggal való összefüggéssel indult el.

A modellt az egész világ tudósai csodálatosnak minősítik. „Ma hiteles nyomokat találunk arra vonatkozóan, hogyan alakultak ki a csillagok és a galaxisok a sötét anyaggal való kapcsolat alapján” - nyilatkozta Richard Ellis, a pasadenai California Institute of Technology professzora.

A szuperkomputerekkel kreált modell főként a durhami egyetem professzorának, Carlos Frenknek az elméletére alapoz, aki a világegyetem létrejöttének kutatásában a sötét anyaggal való kapcsolatot tartja a legfontosabbnak.

A komputer pedig éppen ennek a sötét anyagnak a viselkedését szimulálja. Ez az anyag fuzionált a kezdeti világegyetemmel, ez a sötét anyag alakított ki köréje egy kozmikus hálót és egy sötét energiát, egy titokzatos erőt, amellyel fejlődésre késztette.

A modell egy olyan időszakot mutat be, amely a 13, 7 milliárd évvel ezelőtti Big Bang után eltelt 12 millió évtől máig tart.

 Látni, ahogy a világegyetem fejlődik, az első galaxisokban kialakulnak a napok, a sötét lyukak, amelyeknek szupermasszív a középpontjuk és hatalmas gázok töltik ki a tereket a galaxisok között.

Kezdetben csak olyan elemek voltak jelen, mint a hélium és a hidrogén, míg a súlyosabbak, a szén és az oxigén a csillagok belsejében alakultak ki és ott voltak, amíg nem kerültek az űrbe a csillagrobbanáskor.

 A modell a Hubble Teleszkóp által felvett képekkel való folyamatos összehasonlítás alapján az eddigiek között a leghitelesebb. Egyrészt korrektül ábrázolja a galaxisok méreteit, de az alacsony tömörségű csillagok, amelyek százszor lazábbak, mint a Tejút, idősebbeknek látszanak az eddig ábrázoltaknál. És éppen ebben rejlik a modell hasznossága, mivel a szimuláció azokból az adatokból táplálkozik, amelyeket a fizikusok az elmúlt évtizedekben gyűjtöttek össze, így meg lehet találni a különbségeket, és hibákat, át lehet gondolni azoknak az elméleteknek a következményeit, amelyek kiigazításra szorulnak, hogy a legjobban meg lehessen közelíteni az igazságot a világegyetem titokzatos létrejöttéről.

 

Szerző