Előfizetés

Everest-expedíció - Klein Dávid a csúcstámadásra készülődik

Klein Dávid a csúcstámadásra készülődik a Mount Everesten; a hegymászó jelenleg a 4200 méteren fekvő Tingriben pihen, és várja a megfelelő időjárási ablakot, amikor nekivághat az öt napon át tartó végső kihívásnak.

 A SPAR Everest Expedíció honlapján (www.sparexpedicio.hu) hétfőn megjelent interjúban elmondta, hogy legszívesebben már indulna, ám a hegyen most erős szél fúj. Elsősorban azt kell megvárni, hogy a szél alábbhagyjon néhány napra, és legalább 30-40 kilométer/órára csökkenjen az ereje. A meteorológiai előrejelzések szerint azonban erre legalább egy hetet kell várni, és pontos dátum még nincs - tette hozzá a Mount Everest oxigénpalack nélküli megmászását célul kitűző hegymászó. 

Amikor megtudja, melyik nap lesz a legmegfelelőbb a csúcstámadásra, vissza kell számolnia 5 napot, amikor is visszamennek Tingriből az alaptáborba. Ott még egy napot pakolással tölt, majd elindul felfelé, és négy nap alatt jut a hármas táborig. Ott délután vagy kora este elkezd öltözködni, és este 9 körül elindul a csúcs felé - ismertette a terveket a hegymászó, megjegyezve, hogy az oxigénes csapatok általában 11-12 körül indulnak, de mivel ő palack nélkül megy, nyilván lassabban halad. Az éjszakát végigmászom, és optimális esetben reggel 9-10-kor, de legkésőbb délben feljutok a csúcsra - mondta Klein Dávid. 

Az esetleges második csúcstámadás lehetőségét firtató kérdésre Klein Dávid azt mondta, hogy ugyan ennek lehetőségét felépítette, de mivel pszichésen és fizikailag is óriási megterhelést jelentene, úgy kell csinálnia, mintha az első próbálkozás lenne az egyetlen, aminek muszáj sikerülnie.

Magyar tagja lett a Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség sportolói bizottságának

Tóth Krisztinát beválasztották a Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség (ITTF) sportolói bizottságába, amelynek mandátuma 2018-ig szól.

Az ITTF hírleve szerint a grémium élén újraválasztották elnöknek a fehéroroszok legendás játékosát, Vlagyimir Szamszonovot, míg a hétszeres Európa-bajnok Tóth mellett a belga Jean-Michel Saive, a horvát Zoran Primorac és az ausztrál David Powell kapta a legtöbb voksot a játékostársaktól.

Maga a testület további két tagot - a kínai Vang Licsint és az amerikai Ashu Jaint - jelölt, s az ITTF végrehajtó testületének három küldöttjével - a perui Angela Morival, az egyiptomi el-Szajed Lasinnal és a hongkongi Ju Kvok Szivel - együtt összesen tízfős lesz a sportolói bizottság.

Kézilabda: bajnok lett az MKB-Veszprém

Publikálás dátuma
2014.05.12. 08:00
Javier Sabate Caviedes, az MKB-MVM Veszprém másodedzője (b) és Carlos Ortega, vezetőedző ünnepel a trófeával, miután csapatuk so
Sorozatban hetedszer, összesítésben 22. alkalommal lett aranyérmes a Veszprém a férfi kézilabda NB I-ben, miután a döntőben másodszor is legyőzte a Szegedet.

A címvédő szerdán hazai pályán simán, 30-21-re diadalmaskodott, vasárnap, a Tisza-partiak otthonában pedig jó hajrájának és eredményes emberhátrányos játékának köszönhetően győzött 28-24-re.

Férfi kézilabda NB I. döntő, 2. mérkőzés:

Pick Szeged–MKB-MVM
Veszprém 28-24 (13-13)

A Veszprém ebben az idényben már megnyerte a Magyar Kupát és május 31-én és június 1-jén még a Bajnokok Ligája kölni négyes döntőjében érdekelt. A Szeged az MK-ban is második volt, és egy hét múlva az EHF Kupa berlini Final Fourjában lép

pályára. A Pick Szeged a múlt szerdai, szinte már megalázó, kilencgólos vereség után nagyon fogadkozott, hogy feláll a padlóról, s miután a rájátszásnál a gólkülönbség nem számít, egy esetleges szegedi győzelemmel folytatható lett volna a két győzelemig tartó párharc.

Már ha a Szeged ellenfele nem a legjobb magyar csapat, sőt alighanem a világ egyik legerősebb együttese lett volna. Márpedig Carlos Ortega gárdája szeretett volna minél hamarabb túllenni ezen az összecsapáson, hogy aztán koncentrálhasson a június elején esedékes Bajnokok Ligája Final Fourra.

Nem mindennapi hangulatban kezdődött a Pick Szeged-Veszprém bajnoki döntőjének második mérkőzése. A hazai szurkolók hangorkánnal szerették volna útját állni annak, hogy a címvédő Veszprém két mérkőzésen intézze el a párharcot.

A hangadók között láttuk Stone-t is, aki élőben énekelte a Pick Szeged indulóját. A szurkolók hinni akarták, hogy a szerdai kiütéses vereség ellenére a hazaiaknak van esélyük az egyenlítésre. Különösen azért, mivel a gólarány nem, csakis a győzelem számít a rájátszásban.

Abból a szempontból nem volt nagy különbség a vasárnapi és a múlt szerdai mérkőzés között, hogy a szegediek az első húsz percben most is partnerek voltak. A gólok felváltva potyogtak, hol a hazaiak, hol a vendégek vezettek, de kettőnél több különbség nemigen volt. Sőt, a félidőben döntetlenre állt az összecsapás: 13-13.

A második félidőben folytatódott az üldözéses verseny. A forgatókönyv szerint a Veszprém vezetett, olykor két góllal is, de a Szeged két ízben is egyenlített. Először a 32., majd a 37. percben álltak fej-fej mellett a csapatok, de a mérkőzés utolsó harmadában megint megléptek a bakonyiak. Öt perccel a befejezés előtt 24-22 a vendégek javára. Nem mindennapi izgalmak után a Veszprém végül négy góllal nyert.

A Győr nyerte a döntő első felvonását

A címvédő Győr hétgólos győzelmet aratott az FTC otthonában a női kézilabda NB I döntőjének első mérkőzésén. Az első gólt a hazaiak szerezték, a Győr azonban rögtön fordított, s a folytatásban is irányította a játékot.

Ennek következtében a 12. percben 7-3-ra, a 19.-ben pedig már 11-5-re vezetett a Bajnokok Ligájában egy hete címét megvédő vidéki együttes, a fővárosiak csak asszisztáltak. A félidőben nyolc gól volt a két csapat közötti különbség - olvasható az MTI tudósításában.

A szünet után, a 33. percben tíz találatra nőtt a vendégek előnye (10-20), az FTC csak a 49. percben, 19-28-as állásnál került ismét tíz gólon belülre. Ettől egy kis lendületet kaptak a házigazdák, s miközben a győrieknél leginkább már csak a cserejátékosok léptek pályára, 29-22-re felzárkóztak.

A hajrá azonban nem hozott izgalmakat, s a címvédő - a nyolcgólos Görbicz Anita és a hat találatig jutó brazil Eduarda Amorim vezetésével - magabiztosan hozta az első meccset. A finálé második meccsét csütörtökön rendezik Győrben.

Női NB I, döntő, 1. mérkőzés:

FTC-Rail Cargo Hungaria - Győri Audi ETO KC 25-32 (10-18)