Kimentek a divatból a dakota közmondások. Most éppen Eötvös József "bölcs kavicsát" idézte a miniszterelnök, egy olyan szakértővel példálózott, aki pontosan tudja, hogyan működnek a gőzmozdony alkatrészei, csak éppen a gőz mibenlétét nem ismeri.
A parlamentben kormányprogram híján "csupán" beszédet mondó Orbán Viktor, úgy tűnik, maga is egy ilyen szakértőhöz hasonlatos. Mert mi mást lehet gondolni arról a "demokratikus politikusról", aki úgy gondolja, hogy hibás volt az a fajta szabadság, amit 1990-ben kivívtunk magunknak. Húsz évig végre korlátok nélkül, szabadon megtehettünk mindent, amivel nem csorbítottuk más szabadságjogait, szabadon elmondhattuk a véleményünket, ameddig azzal nem sértettünk meg önérzetükben, tisztességükben más embereket. Ezzel szemben a Nemzeti Együttműködés Rendszere 2014-ben mást gondol a magyar demokráciáról. Maga a miniszterelnök mondta ki: ahol az erő mondja meg, kinek van igaza, ott a fentebb említett liberális demokrácia felfogásnak nincs helye.
Márpedig az elmúlt négy év mást sem bizonyított, mint a Fidesz-uralom "erődiktatúráját", s ez aligha lesz másként az előttünk álló években sem. Maga a kormányfő is elismeri, hogy 40 évig nem lehetett vitázni, aztán a "hosszú tiltás" után jött 25 év, ami másból sem állt, mint vitákból. Ám a most "kinyilvánított közakarat" (ne nyisson senki számháborút arról, hogyan viszonyul a kormánypártokra adott szavazatok száma a szavazásra jogosultak teljes számához) lezárta ezt a negyed századot. A "második rendszerváltás" utáni politika tehát nem ad helyet a vitának. Jöhet megint a hallgatás kora.
A harmadik kormányfői korszakát kezdő politikus vakon hiszi, hogy csak az erős teremthet békét maga körül, s majd az erővel kikényszerített béke hozhatja el a derűt és a boldogságot az országnak. Ha így gondolja, akkor aligha járt mostanában turistaként Európa nyugati felében, ahol egy "másfajta" demokrácia keretei között az emberek nyugodtan, derűsen élnek, nem terheli a mindennapjaikat a belpolitikai háború csatazaja. Mosolyognak egymásra az utcán, nem köpik le a parlamentjük előtt egy másik ország politikusát, és nem üvöltöznek eltorzult arccal lámpavas után, ha meghallanak valakit, aki másként gondolkodik a világ dolgairól.
Orbán Viktor ismeri a hatalomtechnika minden fogását, de valahol ő maga mégis egy eötvösi értelemben vett "szakember". A fejlődő gazdaság megváltóerejében reménykedik, de fogalma sincs a gazdaságot működtető törvényszerűségekről, ha azt képzeli, hogy az unortodoxiának csekélyke esélye is van a nemzetközi versenyképességre. Évek óta tizedszázalékokkal mérhető a GDP növekedése, ami nem felzárkózást, sokkal inkább a leszakadás esélyét vetíti előre. Tudja, hogy a gazdaságilag nem versenyképes országok szegénységbe süllyednek, az pedig irigységet szül, és véget vet a békességnek, teret nyit kicsinyes háborúskodásnak. Az ilyen hanyatló országokban az erős letiporja a gyengébbet, felhalmozódik az elégedetlenség, a sérelmek, a düh és a gyűlölet. A mélyben pedig gyűlhetnek a gyúlékony feszültségek...
Az isten mentsen meg minket ettől a jövőtől!
