bíróság;LMP;Paks2;Széll Bernadett;

2014-05-14 07:09:00

Paksi itt a piros - Újabb orosz-magyar megállapodás készül

A bíróságon próbálja elérni ma Szél Bernadett, az LMP társelnöke, hogy megkapja a paksi atomerőmű bővítését előkészítő hatástanulmányokat.  A politikus szerint az eddig a paksi építkezésről közzétett hatásvizsgálatok a "kamu" kategóriába tartoznak. Közben újabb orosz-magyar  megállapodás készül, ezúttal a nukleáris biztonsági kérdésekbe kapnának nagyobb beleszólást Paks II. építői.

Ma a Szekszárdi Törvényszéken folytatja a harcát Szél Bernadett a paksi atomerőmű bővítését megalapozó tanulmányok megszerzéséért. Az LMP társelnöke ugyanis pert indított a beruházásért felelős projektcég, az MVM Paks II. Zrt. ellen, mert az megtagadta a beruházásra vonatkozó közérdekű adatszolgáltatást. Az ügyben ma elsőfokú ítélet is várható.

Szél Bernadett lapunknak elmondta: elképesztő mértékű a ködösítés a paksi bővítés ügyében a kormányzat és az állami cégek részéről. Először azért nem kapta meg a kért dokumentumokat, mert a kormányoldal azt hangoztatta, hogy döntés előkészítő anyagokról van szó, ezért azok nem kiadhatóak. Később, miután megszületett a beruházásra vonatkozó parlamenti határozat, viszont már azzal érvelt a kabinet, illetve a paksi projekt vállalat, hogy nem tudni, melyik dokumentum, melyik szervezet birtokában van, emiatt nem lehetséges a papírok átadása. Mindkettő elfogadhatatlan indok volt, a Fidesz-kormány láthatóan szándékosan akadályozza az iratok megismerését, ezért kellett jogi útra terelni az adatkérés ügyét - tette a hozzá a politikus.

A társelnök úgy véli: azok a tanulmányok, amelyeket eddig sikerült megszereznie - köztük a hétfőn átvett 11 hatástanulmány - a "kamu" kategóriába tartoznak. Miután olyan dolgozatokról van szó, amelyek nem a minimum háromezer milliárd forintból megépíteni tervezett két új 1200 megawattos orosz blokkra vonatkoznak, hanem a már üzemelő reaktorokra készített előtanulmányok valamiféle átdolgozásai lehetnek. Így a küszöbön álló beruházásról semmilyen információt nem tartalmaznak.

Az irományok tanulmányozása során számos ellentmondásra derült fény - jegyezte meg a politikus. Az előzetes szakvélemények például azt rögzítik, hogy a leendő reaktorok hűtésének a módja olyan alapkérdés, amelyről már az építkezés előkészítése során szükséges dönteni. Míg a kormány legutóbb azt közölte, hogy ez a kérdés még nem időszerű, a hűtési rendszerről az építkezés későbbi fázisában kell majd határozni. Hasonlóan tisztázatlan a kiégett fűtőelemek sorsa, miközben ez is olyan ügy, amelynek az előzetes megoldása nélkül kockázatos elkezdeni az erőmű bővítési munkálatait.

Szél Bernadett úgy véli: akkor is óriási baj van, ha kiderül, hogy valójában nincsenek megfelelő előkészítő anyagok az új reaktorok építéséhez, s a kormány - eddigi állításai ellenére - mindenféle előzetes vizsgálat nélkül vágott bele az ország életét évtizedekre meghatározó óriás beruházásba. Ugyanakkor az is hatalmas problémák forrása lenne, ha az derülne ki, hogy vannak előtanulmányok, de azokat a kormányzat nem hajlandó megosztani a társadalommal. Megfosztva az embereket attól a joguktól, hogy a tények ismeretében dönthessenek arról, hogy szükségük van-e az új atomerőműre.

Az pedig a legnagyobb veszélyforrás lenne, ha az bizonyosodna be, hogy ugyan léteznek előzetes hatásvizsgálatok, de azok nem igazolják az építkezés szükségességét, vagy éppen ellenkezőleg, a beruházás kockázatos, illetve szükségtelen mivoltát támasztják alá, s ezért titkolódzik a kormány.

Az oroszok "segítenek" az engedélyezésben?
A kormányzat semmilyen érdemi felvilágosítást nem hajlandó adni a paksi atomerőmű építésével kapcsolatban. A Fidesz-kabinet még azt a kérdést sem hajlandó megválaszolni, hogy az orosz fél milyen módon folytat majd egy készülő egyezmény égisze alatt a "szoros együttműködést" a magyar nukleáris engedélyező hatósággal az Országos Atomenergia Hivatallal (OAH) - nyilatkozta lapunknak Jávor Benedek. Az Együtt PM társelnöke úgy látja: a magyar kormány feladni készül az önállóságát a nukleáris biztonsági kérdésekben annak a  kétoldalú nemzetközi szerződésnek az aláírásával, amely a napokban jelent meg az orosz kormány honlapján. Az egyezség ugyanis - az eddigi információk alapján - beleszólást engedne az orosz félnek a nukleáris és sugárbiztonsági kérdések magyarországi szabályozásába. Így kissé sarkítva a lehetőségeket, nem kizárt, hogy végül az oroszok "segítenek" majd engedélyeket kiadni a paksi atomerőmű bővítéséhez, amelyet az orosz Roszatom végezhet majd el - fogalmazott Jávor Benedek. A kormánynak haladéktalanul nyilvánosságra kellene hoznia az egyezménytervezet magyar nyelvű szövegét, hogy tisztázódjon, miről szól majd az újabb titokban készülő magyar-orosz atommegállapodás.