kampány;útlevél;előzetes;házi őrizet;Simon Gábor;

2014-05-14 07:04:00

Rejtegetik Simon állítólagos útlevelét

Továbbra sem áll elő az ügyészség a minap az előzetes letartóztatásból kiengedett Simon Gábor állítólagos bissau-guineai útlevelével, holott annak léte vagy nemléte kulcsfontosságú a volt politikus ügyének megítélésében.

Megírtuk, Simon utoljára április 4-én tett vallomást - saját kérésére. Akkor elmondta az ügyészségi nyomozóknak, hogy nincs az afrikai ország által kiállított - sem valódi, sem hamis - úti okmánya, továbbá soha nem kért meg senkit, hogy a nevében ezzel nyisson számlát, a MagNet Bankban pedig (ahol az ügyészség szerint a nevére ezzel az okmánnyal nyitottak számlát) nem is járt. A kihallgatáson Simon bizonyítási indítványt is tett: azt kérte, hogy a vádhatóság - ha valóban lefoglalták az állítólagos útlevelet -, akkor azt mutassa be neki, "szembesítsék" vele. Több, mint egy hónap telt el, de azóta sem értesítette Simont az ügyészség, hogy hajlandó-e elé tárni az útlevelet - tudtuk meg a volt politikus védőjétől, Nagy Istvántól.

Simont egyébként a Fővárosi Törvényszék jogerős végzése alapján kilenc hét után kiengedték az előzetesből, és jelenleg XII. kerületi lakásában házi őrizetben van, amit elektronikus lábbilinccsel ellenőriznek. Az, hogy a volt politikus elhagyhatta a börtönt, azt erősítheti, hogy az ügyészség csak "revorverezett" az állítólagos bissau-guineai útlevéllel, amellyel a legszigorúbb kényszerintézkedés szükségességét alátámasztották, ám valójában ilyen úti okmány nem létezik.

Erre utalhat a törvényszéknek az előzetest megszüntető végzésében az a megfogalmazás, hogy az okirati bizonyítékok "szinte teljes körűen" rendelkezésére állnak. Úgy tűnik, a Simon-ügy, és főleg az előzetes csak a kampányban volt igazán érdekes az ügyészségnek és a jobboldali sajtónak. A Fidesz-győzelem óta ugyanis ügyében semmilyen előrelépés nem történt.