Beírók;Pásztor István;Kossuth téri köpködés;

2014-05-14 13:47:00

Kossuth téri köpködés - több embert keres a rendőrség

Többen is részt vettek a Pásztor Istvánt, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökét ért inzultusban, a Budapesti Rendőr-főkapitányság valamennyiüket keresi - közölte a rendőrség szerdán az MTI megkeresésére.

A múlt héten már őrizetbe vettek egy 41 éves budapesti nőt, aki a rendőrség megfogalmazása szerint "garázda magatartást tanúsított, amelynek egyik eleme Pásztor István inzultálása volt". A rendőrség kezdeményezte, az ügyészség pedig indítványozta a nő előzetes letartóztatását, de a bíróság a gyanúsítottat szabadlábra helyezte.

A BRFK az MTI megkeresésére azt közölte, hogy mivel a médiatartalom-szolgáltatók felvételein is jól látható, hogy az inzultusban többen részt vettek, valamennyiüket keresi a rendőrség.

A Népszava szerdán írt arról, hogy a múlt héten őrizetbe vett nő nem azonos azzal a napszemüveges, hatvan év körüli, árpádsávos kendőt viselő nővel, aki Pásztor Istvánt, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökét leköpte május 6-án a budapesti Kossuth téren, holott korábban a sajtó is egyértelműnek tekintette, hogy a köpködőt vonta eljárás alá a rendőrség garázdaság miatt.

Pásztor István a köztársasági elnök személyes meghívására vett részt az Országgyűlés április 6-ai alakuló ülésén. Azon a napon tüntetés volt a Kossuth Lajos téren, ahol Pásztor Istvánt szidalmazták és leköpték.

Az ügyben pénteken megszólalt Áder János államfő is, aki sajtónyilatkozatában azt mondta: tűrhetetlen, hogy Magyarországon valakit magyarságában alázzanak meg fényes nappal, a hatóságok szeme láttára, az Országház előtt.