Törökország;bányaszerencsétlenség;

2014-05-15 05:54:00

Tüntetőt rugdos a kormányfő tanácsadója - Videó!

Törökország forrong: a miniszterelnöknek menekülnie kellett a tegnapi bányaszerencsétlenség áldozatainak hozzátartozói elől, több városban súlyos összecsapások voltak, a szakszervezetek pedig mára országos sztrájkot hirdettek.

Immár 282-re emelkedett a nyugat-törökországi Soma város szénbányájában bekövetkezett robbanás halálos áldozatainak száma. Még több mint száz bányász van a föld fogságában és egyre kevesebb a remény arra, hogy élve a felszínre hozzák őket. Ráadásul csütörtökön reggel több órára fel kellett függeszteni a mentési próbálkozásokat, mert fel kell mérni, hogy az alagutakban lévő gázkoncentráció nem fenyeget-e robbanással - írta a BBC.

Recep Tayyip Erdogan kormányfő tegnap a helyszínen próbálta csitítani az indulatokat, alapos vizsgálatot ígért, megjelenése azonban csak olaj volt a tűzre egy szerencsétlen mondata miatt.   A katasztrófát ugyanis „olyan munkahelyi balesetnek nevezte, amely bármely országban előfordulhat”. Ezt követően a feldühödött tömegben valóságos lincshangulat alakult ki. Először csak a miniszterelnök gépkocsiját dobálták és rugdosták meg, aztán a biztonsági emberek jobbnak látták bemenekíteni Erdogant egy helyi szupermarketbe. „Gyilkos, tolvaj!” – kiabálták feléje az emberek.

A közhangulatot tovább izzította az a twitteren közzétett felvétel, mely szerint Erdogan egyik tanácsadója rugdos egy a tüntetőt, akit már a rendőrök a földre tepertek. "Ez ma Törökország". "Ilyen emberei vannak annak, aki szerint előfordulhatnak bányabalesetek" - írták a képet megosztó kommentelők.

A legnagyobb török szakszervezet, a Kesk, országos sztrájkot hirdetett csütörtökre, hogy tiltakozzon a megszorító politika ellen, amely „a dolgozók élete árán akarja csökkenteni a kiadásokat.”Arcu Cerkezoglu, a szakszervezet vezetője felszólította a lakosságot, hogy feketébe öltözve vonuljanak az ankarai munkaügyi minisztérium elé.

Csütörtökön délután némileg nyugodtabban fogadták a bányánál Abdullah Gül államfőt, aki részvétét nyilvánította az áldozatok hozzátartozóinak, és ígéretet tett arra, hogy felderítik a szerencsétlenség minden részletét. "Semmi kétségem afelől, hogy a bányászat, a föld alatti munka az egyik legszentebb foglalkozás" - mondta a köztársasági elnök.

Szerdán több nagyvárosban, köztük Ankarában és Isztambulban is heves összecsapások voltak a rendőrök és a kormányellenes tüntetők között, a tömeg feloszlatására a kivezényelt karhatalom vízágyukat, gumilövedékeket és könnygázt vetett be. A megmozdulásokban több tízezren vettek részt.

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) adatai szerint  2000 óta 1308 olyan bányaszerencsétlenség történt Törökországban, amelynek halálos áldozatai voltak.

Török médiumok megtudták, hogy a bányánál takarékossági intézkedéseket fogadtak el. A bányát irányító holdingot egy a kormányzó AKP-hoz közel álló személy, Alp Gürkan irányítja. Gürkan ingatlanügyletekkel is foglalkozik. Munkáinak jelentős részét alvállalkozóknak adta ki, akik nem sokat törődtek a biztonsági előírásokkal.

A tragédia az egész világot megrázta. A popsztár Rihanna az áldozatokra emlékezvén megváltoztatta twitterfiókjának profilképét, melyen a "Soma" felirat olvasható.