Trükkel csökken az álláskeresők száma

Áprilisban 413 700 álláskeresőt tartottak nyilván Magyarországon, így márciushoz képest 4,1, az előző év azonos hónapjához képest pedig 25 százalékkal esett vissza a regisztrált álláskeresők száma - ez derül ki a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) honlapján közzétett legfrissebb munkaerő-piaci statisztikából.

Ám az igazsághoz azért hozzá tartozik, hogy míg korábban kilenc hónapig lehettek regisztráltak az állásukat elvesztők, ma ez az időszak három hónapig tarthat. Utána kiesnek a rendszerből. 

Szerző

Ingyenes Scorpions koncert Budapesten?

Érdekes óriásplakátokra figyelhetett fel, aki az utóbbi napokban nyitott szemmel járt Budapesten: ezek szerint június 16-án, este 18.30-tól egy Szabadságkoncert című, nagyszabású rendezvényt tartanak a Hősök terén, a Scorpions és az Omega fellépésével - hívta fel a figyelmet a Shockmagazin.hu.

A Scorpions weboldalán, illetve a neten egyelőre nem igazán van nyoma annak a Szabadságkoncert néven futó eseménynek, amelyet számos óriásplakát hirdet a fővárosban. Ennek apropója a hirdetések szerint Nagy Imre újratemetésének huszonötödik évfordulója lesz, és állítólag az Omega, illetve a Scorpions is fellép majd rajta.

A veterán német együttes, amely 1989-ben a Winds of Change című dalában örökítette meg a kelet-európai rendszerváltásokat, majd egy évvel később ott volt a Berlini Fal leomlásának első évfordulóját ünneplő The Wall-koncerten, több évtizedes kapcsolatban áll az Omegával, az egyes tagok kölcsönösen felléptek egymás koncertjein.

A hír részleteiről itt olvashatnak.

Szerző

Megakadályoznák a kormányfő kampánybeszédét

Recep Tayyip Erdogan török kormányfő választási fellépésre készül a németországi Kölnben. Szereplését azonban erőteljes szkepticizmussal várják Németországban.

A Kölner Stadt-Anzeiger szerint ugyanis a somai bányaszerencsétlenség az utolsó csepp volt a Németországban élő törökök számára. Már eddig is 10 ezren regisztráltak az Erdogannal szembeni tüntetésre, így elképzelhető, hogy Erdogan tervezett fellépése kudarcba, botrányba fullad. Bár az ankarai kormányzat tagadja a miniszterelnök tervezett beszédének kampányjellegét, nyilvánvaló, hogy erről van szó, hiszen az augusztus 10-én megrendezendő elnökválasztáson, amelyen Erdogan is indulni kíván, a külföldön élő törökök is szavazhatnak.

A nem éppen kedvező előjelek hatására Jürgen Roters kölni polgármester közvetett módon a németországi látogatás lemondására intette a török miniszterelnököt. Mint fogalmazott, a bányaszerencsétlenség után fontosabb dolgok is vannak, mint egy kampányrendezvényen való részvétel.

A somai bányaszerencsétlenség kapcsán, melynek során 301 bányász vesztette életét, az ügyészség három személy ellen indított eljárást hanyagságból elkövetett emberölés vádjával. A török rendőrség szinte elvágta a külvilágtól Soma városát. Na nem azért, mert így akarja megkönnyíteni a szerencsétlenség okainak kivizsgálását, hanem meg akarják akadályozni a kormánnyal szembeni további tüntetéseket. A környéken rendőri ellenőrző pontokat állítottak fel. Manisa kormányzói hivatala (e körzethez tartozik Soma is) ellentmondást nem tűrően kijelentette, nem engedélyezik az „illegális” megmozdulásokat.

Szakértők rámutatnak, minden óvintézkedés ellenére más városokban újabb tüntetésekre lehet számítani. Az egyetemisták több kar épületét foglalták el. Ráadásul két hét múlva lesz az egy éves évfordulója az isztambuli Gezi parkban megrendezett tüntetések kezdetének.

Szerző