Hogy mekkorát hazardírozott a vérbő jozefinista Orbán Viktor a jobboldal "nemzeti hitvallásának", a húsvéti Alaptörvénynek, a Nemzeti Együttműködés Rendszerének a nemzetre erőltetésével, most látjuk csak igazán. Most, hogy bekövetkezett az, aminek nem szabadott volna megtörténnie: a demokratikus ellenzék politikai képviselete része lett az orbáni rendszernek. Kergethetik a kormányváltás délibábját - elfeledhetik a rendszerváltást.
2010 és 2014 között a kormányfő hazardírozott Európával, és hazai ellenzékével szemben is. Nem tudhatta, milyen ellenlökés fogadja "egypólusú rendszerének" kiépítését. Nyert, mert az Európai Unió csak erőtlen fejcsóválással kísérte mindazt, ami történt (a politikai stabilitás fontosabb volt a keleti végeken, mint a demokratikus ellenállás esetleges bizonytalansága). Nyert, mert a demokratikus ellenzék képtelen volt az erővel szemben saját parlamentarista elkötelezettségét meggyőző erővel felmutatni. Nem tudta rászánni magát, hogy a parlament épületéből akkor is az épület elé vonuljon, ha sejtése volt róla: nem fogják felhevült tömegek ünnepelni. De legalább a politikai tisztessége makulátlan marad volna. Nem így történt, elhitték, hogy a választási rendszer orbáni jármában is győzhetnek - kergének minősíttetett minden kósza hang, amely bojkottra szólított fel.
Most pedig a miniszterelnök a saját igazát beszélheti, az alapkérdések tényleg eldőltek. Beiktatási beszédében immár büszke tényként közölte hazardírozásának sikerét: hatalma másodszori megerősítésével a választók az alaptörvény vitáját lezárták. Legitimálták a 2010 óta végrehajtott második rendszerváltást, amellyel végérvényesen szakított a húsz évig uralkodó liberális társadalom-felfogással, társadalom-szervezési elvekkel és módszerekkel. Magyarul: a liberális parlamenti demokráciával. Helyette, "miként az alaptörvény - amelyre minden képviselő letette az esküt -, szabatosan elénk tárja... a kormány politikája a nemzeti együttműködés, az egység és európai közép megerősítésére irányul majd".
Az Alkotmánybíróság csak a hatályos törvények, a közjog betartását minősíthette, az azt létrehozó eszközöket nem. Áder János államfő ezért joggal mondhatja, hogy az AB vizsgálatai után senki sem kérdőjelezheti meg a választások tisztaságát, az új parlament legitimitását. Orbán Viktor pedig hivalkodhat: a parlament, a kabinet joggal tekintheti magát a nemzet Országgyűlésének, a nemzet kormányának.
A parlamentáris államcsíny bevégeztetett.
Azzal pedig, hogy a demokratikus ellenzék képviselői felesküdtek az Alaptörvényre, legalizálták ezt az alkotmányos puccsot, az orbáni rendszeren belülre kerültek, közjogilag legálisan abból ki már nem léphetnek. Minden erre vonatkozó kísérletüket, mint magyar- és alaptörvény-ellenes szélsőséget a kormányfő máris bejelentett ádáz harcban legitimen köztörvényesként elítélhet, és elítéltethet.
Hiába vergődött hát a Demokratikus Koalíció azzal, hogy az eskü hivatalos szövegét kiegészítette ("Fogadom, hogy mindent megteszek a köztársaság újbóli megalapításáért…"), ez csak csók volt a halott parlamentarizmus homlokán. Hiába, hogy Szabó Tímea (Együtt-PM) a régi Alkotmányra esküdött fel, azzal legfeljebb a régi parlament tagja lehetne. Hiába: az orbáni hurokból nincs parlamentáris menekvés. Most már csak a hatalom kénye-kedvén múlik, milyen szorosra húzza a hurkot az ellenzék nyakán. A parlament további légiesítésével, az ellenzék még megmaradt nyilvánosságának neutralizálásával, vagy gazdasági megfojtásával. Majdnem mindegy: a lényeget elérte, a demokratikus oldal a parlamentben csak a demokrácia kulisszája lehet, miközben elzárta önmagát attól, hogy az egyetlen szabadon maradt politikai térre, utcára vihesse a politikát. Nem csak egy esetleges felhevült tömeg lesz "magyarellenes", hanem az is, aki - főként képviselői esküjével a zsebében - az elégedetlen tömeg élére akarna állni.
"A Fidesz-KDNP nemzeti kormánya nem kormány, hanem politikai rendszer" (Tamás Gáspár Miklós). Mégpedig a kormányfő által elismerten: parlamentarizmus-ellenes rendszer. Ezért ellenzékének nem kormányellenes, hanem rendszerellenes ellenzéknek kell lennie. Az orbáni "parlamentarizmuson" kívüli, parlamentarizmusért küzdő ellenzéknek. Félő, hogy Ungváry Rudolfnak igaza lesz: ezt a hatalmat április 6-a után parlamentáris eszközökkel - szabad választásokkal - megdönteni képtelenség. Ez a rezsim vagy magától roskad össze a saját túlszervezett tehetetlenségének és gazdasági impotenciájának nyomán, vagy - ha egy esetleges gazdasági növekedés mellett sem lesz elég önmérséklete a javak újraelosztásában - az elégedetlen utca fogja megbuktatni. Az már csak e véres végjáték következménye lenne, hogy azt az utcát a Jobbik fogja uralni, az a szélsőjobb, amely a baloldal finnyásságával szemben, nem kedveli a demokrácia glaszékesztyűjét. Már csak azért sem kedveli, mert Orbánhoz hasonlóan maga is kívül áll a parlamentarizmus keretein.
Május 12-én, hétfőn a korábbi morgás ellenére valamennyi képviselő felállva szemlélte, amint a felkent Kövér László felvonul a házelnöki pulpitusra. Megadjuk a tisztelet a választók közösségének, betartjuk a házszabályt - magyarázkodtak a szocialisták és az LMP-sek. Ezt a tíz másodpercet a DK-sok a folyosón töltötték. Így aztán kihagyták a gesztus pillanatának nagyszerűségét. Az utolsó rög látványát, amely a III. Köztársaság sírhalmára hullt.
