Kémet fogni nem egyszerű

Hiába fogalmaz viszonylag egyértelműen a büntető törvénykönyv (Btk), a kémkedés leleplezése, és bizonyítása nem könnyű dolog, nem is gyakran sikerül. Ráadásul ma már a hírszerzés – de az elhárítás - sem úgy működik, mint akár csak egy-két évtizede.

Aki idegen hatalom vagy idegen szervezet részére Magyarország, illetve az Európai Unió intézményei ellen hírszerző tevékenységet folytat, bűntett miatt – minősítéstől függően - két évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő – áll a Btk-ban.

A titkosszolgálatok egy része minden államban a hírszerzéssel foglalkozik intenzíven, a másik pedig a kémek leleplezésén. Hagyományosan a hírszerző szervezetek dolgoznak jelentősen nagyobb költségvetéssel, hiszen külföldön kell információt gyűjteniük, vásárolniuk, vagy akár kizsarolniuk – mondta lapunknak egy korábbi hírszerző. A „kémek” a célország törvényei ellenében cselekszenek, legyenek akár hivatásos tisztek, konspiráltan vagy diplomáciai fedésben – és védettséggel -, ugyanúgy, ahogyan beszervezett informátoraik, segítőik is, és mindannyian komoly veszélynek teszik ki magukat lelepleződésük esetén. Míg egy diplomatát „csak” kiutasítanak, mégis, lényegében véget ér a karrierje, hiszen dekonspirálódva többé nem végezhet külföldi illegális munkát, a hírszerzés központjában kaphat csak irodai feladatot. Nem sok ilyen irodista dolgozik azonban a „cégnél” – jelzi informátorunk. A „civilek”, rendszerint a célállam polgárai viszont komoly büntetésekkel nézhetnek szembe.

A most kipattant Kovács Béla kémüggyel kapcsolatban megjegyezte: olyasmi, hogy egy titkosszolgálati felderítés, művelet a sajtó „oknyomozása” révén kerüljön nyilvánosságra, forrásunk szerint még nem történt.

Egy hírszerző lebuktatása ugyanis nem spontán akció. Az elhárítás rendszerint rengeteg bizonyítékot gyűjt össze – hosszú idő alatt -, sőt, amennyiben módja van rá, igyekszik dezinformálni az illetőt. A titkosszolgálat aztán „bespájzolja” az illetőt, aki akkor jön kapóra, ha egy másik államban netán lekapcsolnak egy magyar „kollégát”. Ilyenkor szokás csak elfogni, „leleplezni” a rég figyelt külföldi ügynököt, és máris lehet tárgyalni a cseréről.

A korábbi elhárító szerint – ha valóban a büntetőeljárás lefolytatása a cél, a hírszerzőt akció közben kell tetten érni, mert nincs olyan mentelmi jog, mely ez esetben megvédené. Másrészt, ha elkerülhetetlen az őrizetbe vétel, mert, mondjuk túl veszélyessé válik a kémtevékenység, azt a legnagyobb titokban teszik. Egyebek mellett azért is, hogy az őt foglalkoztató szervezet a lehető legkésőbb értesüljön a lebukásról, miközben „a kalitkában ülő madár dalol”.

Magyarországon három évtizede fordult elő, hogy a közvélemény kém elfogásáról értesült – idézi informátorunk. A londoni magyar katonai attasé-helyettest – egyben a katonai felderítés helyi rezidensét „postafiók-ürítés”, azaz a titkos helyen való üzenetváltás közben érték tetten Budapesten. A rejtett kamerával rögzített elfogást a tévé híradója is bemutatta. A tettes, Belovai István a CIA zsoldjában állt. A rendszerváltást követően végrehajtási kegyelmet kapott. A CIA nyomban Amerikába is telepítette, ott halt meg néhány éve. És, hogy bűne nem akármilyen lehetett, azt jelzi, hogy talán ő az egyetlen „politikai elítélt”, akit a rendszerváltást követő egyetlen kormány sem volt hajlandó rehabilitálni.

A volt titkosszolga ezt azért említette, mert vélelmezi, hogy ha valóban bizonyítható a mostanában kirobbant kémügy, annak komoly sürgető okának kellett lennie, hogy politikai céllal, adott esetben a szakma szabályaival ellentétesen, „unortodox” módon leplezték le a nyilvánosság előtt. Nem kizárt, hogy ő is a már említett „cserefigura” lehet hamarosan. Arról ugyanis nem tudni, hogy más nemzetbiztonsági szolgálatok, illetve országok milyen – akár igen kínos - információkkal hozták lépéskényszerbe a magyar hatóságokat.

Hozzátette: végtelenül sikamlós talajon áll az demokratikus elhárítás, ha legitim, megválasztott politikusok, legitim politikusokkal folytatott, akár titkosnak nevezett megbeszéléseiből „ítéletképes” büntetőeljárást próbál megalapozni. Betonnál is keményebbnek kell lenniük a bizonyítékoknak – vélte.

Azt is hozzátette, a hírszerzésben érdekelt személyek, legyenek bár politikusok, diplomaták vagy csak „társadalmi kapcsolatok” főnyereményei a „hülyék”, akik úgy fecsegnek bármiről, bárkinek, hogy észre sem veszik, mekkora kárt okoztak, és mekkora slamasztikába kerülhettek – ráadásul még fizetni sem kell nekik. Ugyanakkor fontos megjegyezni – figyelmeztetett a szakember -, hogy ha valaki tudatos politikai érdekből tart fenn, legalábbis megkérdőjelezhető kapcsolatokat, az ritkán számít magányos farkasnak, az ilyen érdekvezérelt konspirációról sokaknak kell(het)ett tudnia. Márpedig az államellenes bűncselekmények esetében feljelentési kötelezettség áll fenn. Aki tehát nem bűntársként vesz tudomást a kémkedésről, „csak” nem tesz feljelentést, ő is két évre börtönbe kerülhet.

Macska és egér

A titkosszolgálatok nem csak a büntető igazságszolgáltatást vetik be az ellenérdekű fél ellen, de hajlamosak gonosz trükkökkel is bosszantani egymást. Forrásunk példaként említett egy, már a rendszerváltás utáni esetet. Az egyik állam fővárosában a magyar nagykövetségen folyó építkezést szerette volna ellenőrizni a hazai szolgálat. Egészen pontosan azt, hogy az ottaniak nem rakták-e tele „poloskával” a házat. Ezért magukat építőmunkásnak álcázva illegálisan vonultak a területre. A helyiek ezt kiszagolták, és „munkaügyi razziát” tartottak az építkezésen. Persze egyiküknek sem volt munkavállalási engedélye, sőt, borzasztó kínos lett volna, ha így bukik le egy komplett titkosszolgálati brigád. A magyar tisztek tetőről, emeltről ugrálva, kerítésen átmászva szaladtak el, miközben az ottani elhárítók nyilván remekül szórakoztak.