A negatív áprilisi inflációs adat jelentősen növelte annak az esélyét, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a korábbi várakozásokkal ellentétben folytatja monetáris enyhítési ciklusát - jósolták londoni pénzügyi elemzők. Ezt bizony alaposan meg kellene fontolni. Több érv hozható fel ellene mint mellette. Egy újabb kamatcsökkentés feltehetőleg nem erősítené a forint árfolyamát. Ez tovább rontaná az államadósság helyzetét, növelné annak a GDP-hez mért, amúgy sem rózsás arányát. Az MNB öngólt is lőne vele, saját programját kontrázná meg, mert azt a célt tűzte ki (egyébként helyesen), hogy az államadósság finanszírozásában növelje a belső megtakarítások arányát. Ez azt is jelenti, hogy forint megtakarításokból akar deviza tartozásokat fizetni. De ha gyengül a forint, több forintot kell fizetni egységnyi devizáért.
A forint további gyengülése fokozza a devizahitelesekre nehezedő nyomást. Ki ne tudná, hogy a legnagyobb devizahiteles adós maga az állam? A kormány folyamatosan kommunikálja a devizahitelesek megsegítésének szándékát. Olyan egyszerű lenne, csak ésszerű, forintot erősítő gazdaságpolitikai lépéseket kellene tenni, és máris javulna a devizahitelesek (ideértve az államadósság) helyzete. A gyengülő forint valóban segítheti az exportot, de figyelni kell arra, hogy exporttermékeink mekkora importtartalommal rendelkeznek, az alapvető élelmiszerekről nem is beszélve. A forint gyengülése természetesen emeli az importtermékek árát, és ebbe beletartozik az üzemanyag is, ami a szállításon keresztül begyűrűzik az alapvető élelmiszerek árába is. Nem ártana kiszámítani, hogy alakult a közelmúltban ezek ára. Egyértelmű, hogy nem csökkent, legalábbis a bevásárlások tapasztalata nem ezt mutatja. Emelkedő importárak pedig inflációs hatásokat eredményezhetnek, még ha ennek mértéke ma még jelentéktelennek is ítélhető.
A további kamatvágás csökkenti a belföldi megtakarítások hozamát, lassan már nem fogja megérni, hogy az emberek bankba vigyék a megtakarításukat, vagy állampapírt vegyenek. A lakossági megtakarításokban nőhet a készpénz aránya. Ez forrás szűkülést eredményezhet a bankoknál, ami az amúgy is alacsony hitelezési szándékot tovább mérsékelheti.
Elhangzott az is, hogy az áprilisi negatív inflációs adat után a következő hónapokban már emelkedő tendencia várható, ami ugyancsak megkérdőjelezi a további kamatcsökkentés indokoltságát. Én már önmagában az áprilisi adatot is kétkedve fogadom, ez a negatív adat ugyanis nem a gazdaság organikus fejlődéséből, hanem a kormány erőszakos beavatkozásából, a rezsicsökkentésből ered. A gazdasági folyamatokat sokkal jobban tükrözi az egyszeri tételek hatásától letisztított inflációs szám, a maginfláció, ami jelenleg is 3 százalék körüli, talán valamivel alatta van. Ha pedig a nyártól emelkedő inflációs tendencia várható, nem kellene kapkodó, ugráló kamatlábat eredményező döntéseket hozni, nem kellene rekorddöntési kísérleteket tenni.
Jelenleg a külföldi befektetők nélkül az államadósság finanszírozása elképzelhetetlen. A külföldi nem Magyarországon él, ezért az infláció itteni alakulása önmagában kevéssé érdekli, két tényező a számára meghatározó: a kamat és az árfolyam. A két százalék körüli kamat már nem vonzó, az árfolyam gyengülésének esélye pedig taszító számára. Milyen érv hozható fel az újabb kamatcsökkentés mellett? Én csak egyet találok: a jegybank vezetése rekordokat hajszol, minél mélyebbre akarja vinni a forint irányadó kamatát, kerül amibe kerül. A rekordot elérheti, de onnan hamar vissza kell táncolni, és mint fentebb látjuk, a jegybank rekorddöntési törekvése fölöttébb kétséges eredményeket is magával hoz. És ha már annyira népszerű manapság sportnyelven elemezni, a rekordok nem mindig a valóság talaján születnek. Nem mindig mutatják a teljesítmény valós szintjét. A jegybank monetáris enyhítése bizonyos ideig, szintig indokolt és szükséges volt, de ma már több kárt, mint hasznot eredményez. Nagy öngól.
