xenon;Magyar Antidopping Csoport;Tiszeker Ágnes;Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség;doppinglista;argon;

2014-05-21 08:00:00

Dopping: gázos helyzet

A xenon és az argon gáz felkerült a doppinglistára, mivel bizonyítottan alkalmas teljesítményfokozásra.  A két nemesgáz használatát augusztus elsejétől szankcionálhatják.

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) végrehajtó bizottságának montreali ülésén fogadták el - elsősorban a szocsi téli játékok tapasztalatai alapján -, hogy a xenon és az argon azonnali hatállyal kerüljön fel a tiltólistára.

Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetője elmondta: a WADA a döntését megküldi az UNESCO-nak, az pedig a tagországoknak, ezt követően kormányrendeletben kell kihirdetni a két anyagra vonatkozó szankciókat.

A xenon és az argon a "legsúlyosabb" doppingszerek közé kerül, így első lebukás esetén ebben az évben két-, jövőre már négyéves eltiltás jár a használatukért. A xenon és az argon a vizsgálatok alapján serkenti az EPO-hormont, így nő a szervezetben az oxigénszállításért felelős vörösvértestek száma, ez által főleg állóképességi sportágakban javul a teljesítmény.

A két nemesgáz a februári szocsi téli olimpia hajrájában került a figyelem középpontjába, miután az egyik német rádió, a Westdeutscher Rundfunk (WDR) azt állította: az ötkarikás játékokon a nemzetek közötti versenyben 13 arany-, 11 ezüst- és 9 bronzérmükkel első oroszoknál a xenon alkalmazása már korábban széleskörűen elterjedt.

Mi több, a WDR szerint az orosz sportminisztérium eleve ajánlotta is az orosz versenyzőknek a gáz használatát a felkészülés közben, mert nincs rajta a doppinglistán. Van olyan WADA-tag, aki szerint a xenont már a 2004-es athéni nyári és a 2006-os torinói téli olimpián is használták a sportolók.