Bonnie és Clyde újra halálba megy

Emilia Clarke-ot eddig úgy ismertük, mint a Trónok harca szőke Danaerys Targarienjét, bár a valóságban barna a haja. Most egy újabb szőkeséget fog alakítani, a fantasy világából átrepülve az 1930-as évek gengsztermítoszaiba. Nicholas Hoult-tal közösen alakítják a véres szerelmeseket, Bonnie Parkert és Clyde Barrow-t.

Bonnie, akinek első férjét életfogytiglani börtönre ítélték és többszörösen büntetett előéletű Clyde 1930-ban találkoztak egymással. Kisstílű rablókból váltak Amerika legrettegettebb gyilkosaivá – holott áldozataikat többnyire folyamatos menekülésük közben lőtték le, és nem előre megfontolt szándékkal – éppen 80 éve, 1934. május 23-án fejezték be rövid földi pályafutásukat a louisianai Bienville Parish melletti rajtaütés során, miután már több állam rendőrei üldözték őket. Már életükben mítosz vette őket körül: újságok címlapjaink szerepeltek, borzongással vegyes csodálattal nézték az emberek a mosolyogva géppisztolyt szegező, amúgy apró termetű és törékeny alkatú Bonnie-t. Még olyan fotómontázs is készült, amelyen a lány szivarozik. Közel két éven át üldözték őket, miközben egyre súlyosabb bűncselekményeket követtek el. Az áldozatok között több rendőr is volt.

Amikor 1934. januárjában a Clyde fivérével, sógornőjével, sofőrjükkel, W.D. Jones-szal és további két taggal kiegészült Barrow-banda Clyde egykori rabtársait próbálta kiszabadítani a texasi Eastham-börtönből, és közben lelőttek egy újabb rendőrtisztet, már a helyi hatóságok és a szövetségiek is összefogtak ellenük. Ekkor már nem működött az a taktika, hogy az államok határán autóztak, kihasználva, hogy az egyes államok bűnüldöző szervei nem léphették át üldözés címén másik államok határát. 1934. április 1-én az addig többé-kevésbé velük rokonszenvező közvélemény is ellenük fordult, miután az ugyancsak texasi Grapevine-ban megöltek két fiatal járőrt, és a helyi lapok – szemtanúkra hivatkozva – szinte egymással versengtek a véres részletek leírásában. Különösen Bonnie-t ábrázolták kegyetlennek, aki állítólag közelről szétlőtte a két haldokló fiatalember fejét. Végső órájuk elérkeztét hiúságuk is felgyorsította. Már az 1933-ban a Joplinban (Missouri) a rejtekhelyükön hátrahagyott fotók és Bonnie írásai is segítették a beazonosításukat, sőt, egy alkalommal elraboltak egy rendőrt, levetkőztették, összekötözték és lefényképezkedtek vele.

Végül megindult a hajtóvadászat utolsó szakasza, egy kérlelhetetlen texasi Ranger, Frank A. Hamer vezetésével. A rajtaütést az egyik árulásra kényszerített bandatag segítségével készítették elő. 1934. május 23-án a reggeli órákban Hamerék megkerítették véres párost és gyakorlatilag szitává lőtték őket.

Bonnie és Clyde szörnyű vége ismét új irányba terelte mítoszukat, amihez hozzájárult Bonnie utolsó verse, amely Bonnie és Clyde balladája címen várt ismertté. Dallasi temetésük óriási nyilvánosságot kapott – a legenda szerint a legnagyobb koszorút hálából a város rikkancsai vitték, mert soha annyi lapot nem adtak el, mint amikor a pár története volt a címlapsztori. A romantikus vonalat pedig csak erősítette, hogy a Parker-család nem engedte, hogy egymás mellé temessék őket, így váltak a gengsztervilág „Rómeó és Júliájává”.

Fotó: Facebook

A mítosz a 60-as években csúcsosodott ki, amikor Arthur Penn elkészítette a Bonnie és Clyde című filmet (1967), és igazi telitalálatként az egyszerre izgató és félelmetes Faye Dunaway-re osztotta Bonnie, és Hollywood egyik legnagyobb szívtiprójára, Warren Beatty-re annak a Clyde-nak a szerepét, aki állítólag jobban tudott bánni a fegyverekkel, mint a nőkkel. Penn filmje hatalmas vitát váltott ki a korabeli kritikusok körében, támadták erőszakos jeleneteit, mások egyenesen a bűnözés dicsőítését látták benne. A közönség azonban, amelyet amúgy áthatott a kor lázadó szelleme, a gyilkos szerelmesek történetében bizonyos „establishment”-ellenességet, a korlátlan szabadság metaforáját látta benne. Pedig Penn elég szabadon bánt a történelmi tényekkel: összemosta például W.D. Jones és az áruló figuráját, és ugyancsak egybegyúrta az elrabolt rendőr és Hamer alakját, mindezzel azt sugallva, hogy a rangert nem a jog és a rend, hanem saját bosszúvágya hajtotta. Az érintettek pereltek, de a moziszenzációt nem tudták elhomályosítani. Még világsláger is született belőle: az angol Georgie Fame dalát maga a film ihlette.

A film óriási sikere nyomán beindultak a divattervezők: hirtelen rengeteg „Bonnie” kezdett szaladgálni a világban rakott szoknyában és helykén feltett svájcisapkában, de a férfiak között is hódítani kezdett a csíkos öltöny és a Borsalino-kalap. Az őrület azóta is tart.

A Bonnie és Clyde halálának helyszíne közelében lévő Gibsland (Louisiana) városában 1990 óta minden évben rendeznek egy fesztivált, ahol eljátsszák a gengszterpáros utolsó óráit. Két évvel ezelőtt egy New Hampshire-i árverésen 500 ezer dollárért kelt el az a két pisztoly, amelyet Bonnie és Clyde holttestén találtak.

Aligha lesz tehát könnyű dolga Michael Sucsy-nak, a Go Down Together (Együtt pusztulunk el) című filmmel, amelynek címét Bonnie verséből vette. Sucsy filmjének forgatókönyvét Jeff Guinn, híres amerikai oknyomozó újságíró könyvének alapján írta, amely a két törvényen kívüli életét, jellemét a legendáktól letisztítva mutatja be. Vajon kell-e majd e deheroizálás a nézőknek?