Előfizetés

Csibéket osztottak az ózdi térségben

Csibéket osztott rászorultaknak a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány csütörtökön az ózdi kistérségben, három településen összesen csaknem ötszáz család jutott hozzá az állatokhoz és a nevelésükhöz szükséges táphoz.

Hegedűs Zsuzsa miniszterelnöki főtanácsadó, az alapítvány kuratóriumának elnöke az MTI-nek elmondta, hogy ebben az évben 28 településen összesen 2028 rászoruló család kap vetőmagot, malacot, csirkét és kacsát.

Csütörtökön Borsodnádasdon, Borsodbótán és Ózd Farkaslyuk városrészében osztottak ki összesen 496 rászoruló családnak együttesen több mint 17 ezer csibét. A családok az állatok neveléséhez 40 kilogramm tápot is átvehettek.
Mint mondta, azok a települések pályázhattak a támogatásra, ahol valamennyi halmozottan hátrányos helyzetű család benne van a programban.

Az alapítvány hamarosan Békés megyei hátrányos helyzetű településeken folytatja az akciót.
Hegedűs Zsuzsa emlékeztetett arra: az alapítvány három évvel ezelőtt 300 település több mint 15 ezer családját támogatta vetőmaggal, élőállattal, 2012-ben 204 település majdnem 13 ezer család jelentkezhet az alapítványi támogatásra, az elmúlt évben pedig 83 település 7455 családját támogatták, idén pedig mintegy hétezer családot támogatnak.

Lassan elkészül a Sió-árvízkapu

Befejezéséhez közeledik a Sió-árvízkapu felújítása, amelyet 700 millió forintos beruházással végeznek el a Duna-projekt keretében -közölte a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság.

Kovács Vera, az igazgatóság árvízvédelmi és folyógazdálkodási osztályának vezetője elmondta: a hajózó zsilip felújítása a héten befejeződik, azt követően víztartási próbát végeznek rajta. A zsilip elkészülte után a vízátbocsátást szabályozó szegmenstábla rekonstrukcióján dolgoznak, a létesítmény átadásának határideje július 30. - tette hozzá.

Ismertetése szerint a kivitelező Ganz-Reál Konzorcium az acélszerkezeteket felújította, részben kicserélte, valamint megújult az üzemirányítási épület, amely a jövőben védelmi központként is használható lesz.
Az árvízkapu szerepe továbbra is az, hogy áradáskor a Duna vizét kizárja a Sióból, a rekonstrukció után az igazgatóság biztonságosabban tudja ellátni feladatát - mondta.

A Sió torkolati műnél a rekonstrukció ideje alatt hajózási zárlat van; a márciusi balatoni vízeresztés során a Sión érkezett hajók az Árvízkapu felvízi oldalán várnak arra, hogy elkészüljön a hajózó zsilip.
A 30 milliárd forintos, európai uniós támogatással zajló Duna-projekt árvízvédelmi fejlesztései az ország hat megyéjének 15 kistérségét érintik. A projekt márciusban zárult másik, Tolna megyei részében 4,5 milliárd forintos beruházással 41 kilométeres szakaszon erősítették meg a töltéseket Báta és Bölcske között.

Matolcsy újabb tündérmeséje - Még csökkentené az alapkamatot

Publikálás dátuma
2014.05.22. 17:36
Korábbi felvétel. Fotó: Bielik István/Népszava
Elképzelhető, hogy a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) módja nyílik további mérsékelt kamatcsökkentésekre, de az ezzel kapcsolatos elemzői előrejelzések némelyike eltúlzott - mondta csütörtökön Londonban Matolcsy György.

Az MNB elnöke, aki egy üzleti rendezvényen tartott előadást a Cityben, felidézte, hogy a jegybank monetáris enyhítési ciklusa 7,00 százalékos alapkamatról indult és jelenleg 2,50 százalék az MNB irányadó kamata.
Kijelentette: lehetséges, hogy "van még manőverezési mozgástér", és elképzelhetők további kisebb mértékű kamatcsökkentések a jövőben.

A londoni elemzői közösségen belül most már konszenzusos előrejelzés az, hogy az MNB a korábbi várakozásokkal ellentétben mégsem fejezte be enyhítési ciklusát. Egyes citybeli előrejelzések azt valószínűsítik, hogy a jegybank egészen 2,00 százalékig csökkenti alapkamatát.

Az MTI kérdésére, hogy mi a véleménye ezekről a prognózisokról, Matolcsy György kijelentette, hogy a 2,00 százalékos alapkamat eléréséről szóló előrejelzéseket "eltúlzottnak" tartja. Hozzátette: az enyhítési ciklus végpontja a monetáris tanács helyzetmegítélésétől függ.

A fogyasztói árak áprilisban mért 0,1 százalékos éves összevetési visszaeséséről az MNB elnöke azt mondta, ez átmeneti jelenség és nem jelent deflációs kockázatot. Matolcsy György szerint a negatív inflációs adatban a rezsicsökkentési intézkedések játszották a főszerepet.