tiltakozás;megszállási emlékmű;

2014-05-24 15:22:00

Ellenzéki vezetők tiltakoztak a megszállási emlékmű ellen

A Szabadság térre tervezett megszállási emlékmű megépítése ellen tiltakoztak ellenzéki pártok vezetői szombaton Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia épülete előtt.

A demonstráción felszólalt Szabó Tímea és Juhász Péter, az Együtt-PM társelnökei, Bokros Lajos, a Modern Magyarországért Mozgalom (MoMa) elnöke, Popper Gábor, a Magyar Liberális Párt (MLP) ügyvivője, Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakcióvezetője és Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke.

A szónokok azt hangsúlyozták, hogy ha a "demokratikus pártok" átveszik a főváros vezetését, akkor azonnal eltávolítják a Szabadság térről a készülő "történelemhamisító" emlékművet, és a Szoborparkba száműzik.

A mintegy kétszáz tiltakozó részvételével, a Szabadság téri emlékmű ellen tüntető civilek kezdeményezésére megtartott demonstráción Gyurcsány Ferenc úgy vélekedett, hogy a jelenlegi "basáskodó" hatalomnál "mocskosabb hatalmak" is meg szoktak bukni, csak az a kérdés, hogy mikor és mit hagynak maguk után. Ebben a helyzetben védeni kell a hazafias tisztesség maradékát és támadni mindazt a gonoszságot, ami sugárzik a kormányról.

Vagyis nem szabad kompromisszumot kötni, "a gonosszal nem kötünk nagykoalíciót", mert a jelenlegi hatalom működése ellentétes a magyar érdekekkel.

Horváth Csaba arról szólt, hogy a "demokratikus pártok" Európát választják, mert Európa jelenti az egyetlen esélyt a fejlődésre. A baloldal békét vár Európától, miközben a jobboldal úgy kér tiszteletet, hogy közben nem tisztel senkit - fogalmazott.

"Ezért az európai parlamenti választás nem lefutott meccs, mutassuk meg, hogy Budapest a remény szigete, egyben a szabadság fővárosa" - mondta Horváth Csaba.

Popper Gábor úgy vélekedett, hogy az emlékmű körüli csatát Orbán Viktor akkor is elveszítette, ha végül felépül "a hazugság szobra". Mert az emlékművet senki nem akarja, még a jelenlegi kormány hívei sem.

Szerinte a tiltakozásuk elérte a célját, mert már három német nagyvárosban tartottak tüntetést az emlékmű ellen, és harminc zsidó származású amerikai kongresszusi képviselő és szenátor kérte levélben Orbán Viktort a terv felülvizsgálatára.

Bokros Lajos szerint Orbán Viktor azért harcol az Európai Unió ellen, mert nem osztja az értékrendjét.

"A diktatúra, az orosz irányított demokrácia értékrendjét képviseli és a jobbik faji gőggel átitatott náci ihletésű kultúráját. (...) A Fidesz kulturálisan koalíciót alkot a Jobbikkal, ennek jelképe a Szabadság téren épülő hazug, hamis emlékmű" - fogalmazott a politikus.

Szabó Tímea azt a sajtóhírt idézte, amely szerint Orbán Viktor miniszterelnök a jövőben az államfői posztra pályázna. Úgy vélekedett, hogy Orbán Viktor nem képviselheti a nemzet egészét, mert az elmúlt évtizedekben ideje jelentős részét azzal töltötte, hogy összeugrassza a nemzet tagjait.

Juhász Péter, az Együtt-PM társelnöke azt mondta, hogy a hatalom jelenlegi képviselőit nem az emberek érdeklik, csak a hatalom. "Ezért el fogják söpörni Orbán Viktort az útból, és a szobor le fog dőlni" - mondta Juhász Péter.

A demonstráción a pártzászlók mellett európai uniós lobogók is láthatók voltak, és a rendezvényen a magyar himnusz mellett felcsendült az Európai Unió himnusza, az Örömóda is. A szervezők azért választották a Széchenyi téri helyszínt, mert a Szabadság tér rendezvény miatt foglalt volt.